Címzett: Egyed Antalné
0000. Mennyország, Angyal u.
22.
Kedves
Bözsi Mama!
Remélem a hosszú utad végén, gond nélkül
hazaérkeztél; és megölelheted újra a szeretteidet: Tóni Papát a Janit és a
Gyulát is. Kérlek puszild meg őket helyettem is és mondjad meg nekik, hogy őket
is nagyon szeretem és sokat gondolok rájuk!
Hiszem, hogy az olyan hívő, Istenszerető emberek számára, mint amilyen Te is vagy, az igazi elszakíthatatlan örök családi kötelék az ott van valahol a végtelen Univerzumunkban. A földi emberi kapcsolat csupán egy rövidke, képlékeny boldog pillanatokkal, ugyanakkor nehézségekkel is teli átmeneti állapot, amelyet a szeretet köt össze, ám néha az erőszak is szét is tud marcangolni. De tudom ott fönn a csillagok között a Mindenható oltalmában egészen máshogy működik minden! Ott talán még a Bibliának is van folytatása… Talán… Mondom ezt én - a Te szavaddal élve – farizeus. Emlékszel? Amikor azt kérdezgettem tőled kisgyermek fejjel, hogy létezik-e Isten? Kételkedtem benne, hiszen nem láttam.
- Eszed van? – tetted fel
olyankor mosolyogva a kérdést.
- Igen van – feleltem
ellenvetést nem ismerő daccal, amire rögtön jött is a gyors válaszod::
- Az eszedet láttad
már?... Na látod!
Kedves Mama! A szimpla Köszönöm tudom, kevés, arra a hálára, amit érzek. Mégis: Köszönöm, hogy oly sokszor vigyáztál rám anyai szeretettel! Köszönöm a féltőn simogató gondoskodást, amibe – utólag belátom - egy kis szigor is belefért! Tudod ott nálatok tanultam meg igazán, hogy a természetet szeretni és tisztelni kell. Köszönöm…! Köszönöm…! Köszönök mindent! Amíg az erőd engedte, mindig lehetett rád számítani. Minden erényeddel és hibáddal együtt te voltál nekem a nagybetűs NAGYMAMA!
Tudom ezt már el kellett volna korábban neked mondanom, de valamiért mindig csak halogattam….. nem szabadott volna….
Ezt a levelet valójában azok a gyermeki könnycseppek "mondják tollba" nekem, amelyek ez elmúlt években csak jöttek, csak jöttek felfelé, nem bírták tovább és most kicsordultak… akár az íze miatt gondos kezek által félretett, megerjedt, bódító hatású keserű méz. Igen! Azok a könnycseppek, amelyek makacsul szorították a torkomat mindvégig, akkor is, amikor utoljára láttalak és nyújtottad felém a munkától karcos, kedves öreg kezedet. Abban a mozdulatodban benne volt minden….. Egy betegségtől megtört test egészséges lelkének „búcsúszava” a ritkán látott unokájának és talán e világnak…. ( Felnőttként Ritkán látogattalak meg, amiért kicsit úgy érzem joggal neheztelhetsz rám. Bocsáss meg kérlek ezért!)
Hidd el, értettem: …. Az egymás iránt érzett, néma, ki nem mondott, határokat nem ismerő, síron túl is megőrzött Szeretet…. Szerettem volna azt mondani: Szeretlek Mama! De csak bambán álltam ott és a szemedet figyeltem…. Néztem azt az egykoron fiatal, egészséges kisleányt, nőt, asszonyt, anyát, nagymamát, dédit, aki megérdemelné tőlem jótéteményeiért a világmindenség létező legnagyobb kitüntető plecsnijét…
Te más szemében csupán egy átlagos szürke nagymama vagy…. De nekem mégis egy igazi aranyként fénylő ékszer voltál és maradsz is mindörökké….
Ott akkor megérintett, - mint már oly sokszor – a kaszás….. Annak ellenére, hogy nem érzek szagokat, mégis orrba vágott a halál…. Talán temetéskor azért raknak olyan rengeteg illatos virágot a sírra, hogy közömbösítse a halál szagát.
Azt gondolom, az ember, az élete olyan, mint egy megpörgetett érme, amelynek egyik fele szürke, jelentéktelen fémnek látszik, a másik viszont aranyként fénylik. Csiszolással mindkét felület némiképpen módosítható, eltávolítható. Ám legvégül, amikor eldől az érme, csupán az oldala látszik, amelyik felülre kerül…
Míg el nem felejtem, szeretnélek megkérni, persze, ha időd engedi, kérlek, keresd meg a Pórszombati Mamát is és mondd meg neki, hogy ő is nagyon hiányozik…. És az Endre és a Mariska és a Jóska és a Jani bátyja is….
… és még annyit: Csókolom az összes Elhunyt Nagyi kedves kezét!
Föld, 2013.08.10. Szerető unokád: Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése