Most éppen egy letűnt régi nyári „vizes, akarom írni alkoholos kaland”… Valamikor a 80-es évek legvégén (talán)
József Szakál, Simon Attila (alias Turbó)
és jómagam Zalaegerszegről - egy fél napos, "világjáró" vonaton való
zötykölődést követően - megérkeztünk végre ( teszem hozzá szárazon
vagyis józanul) Keszthelyre egy nagyszabású, nemzetközi kajak túra
színhelyére, ahova benevezett bennünket az éppen akkor aktuális
„népművelő” vagy a helyi természetbarát klub elnöke (ha jól emlékszem
Kalmár Jocó). A túra az északi part mellett, halovány emlékeim szerint, Keszthelytől Balatonfüredig
tartott.
A nyitó rendezvényen már furcsán néztek reánk, ugyanis nem
vittünk kajakot; mert hát ugye ki gondolná, hogy egy kajak túrához kajak
is szükségeltetik. Ám ez a kis bibi nem jelentett hatalmas problémát; a
rendezők azon nyomban kineveztek – többek mellett – hármunkat
segítőknek, így természetesen megúsztuk a hazamenetelt és ennek a jóindulatnak köszönhetően egy
fantasztikus szünidei hetet tudhattunk a magunkénak.
Már rögtön az
első napon szóltak, hogy az, amit csinálunk nem igazán jön be a
góréknak. Ugyanis mi ahelyett, hogy a rászoruló idősebb NDK-s turistáknak
segítettünk volna a vízből kihozni a hajóikat és az éppen aktuális
táborhelyen felverni a sátraikat - amivel eredetileg az első napon bíztak meg bennünket -, mi rögtön segítő szándékkal rohantuk le a fiatal
lányokat, míg a többi szerencsétlen tag sűrű anyázás mellett esett-kelt a parthoz közeli
sekélyebb vizekben.
Ugyanezen kajak túra folyamán történt, hogy
Turbóval elhatároztuk, átevezünk egy kétszemélyes kölcsön kajakkal a
Balaton legkeskenyebb pontján (Tihany és Szántód között) a
Tihanyi-félsziget közel 1,5 km széles „szorosán”. Rendben is zajlott a
mutatványunk, legalábbis egy jó darabig. Aztán elszakadt a "bárkánk" kormánylapátjának
lábpedállal összekötő zsinórja és mi, utóbbi következtében „hajótöröttként” sodródtunk immár ismeretlen partok felé a magyar tenger veszélyes habjai között; mígnem egy
rendezők által használt vitorlás hajó észre nem vette, hogy nem tartjuk a
kijelölt útirányt és a segítségünkre nem sietett, hogy kimentse a két "hőst". Erről a napról a
továbbiakban csupán annyi maradt meg az emlékeimben, hogy átszállunk a
mentőhajóra és ott a kétszárnyú kabinajtót felnyitva egy hatalmas, százféle piától roskadozó bárszekrény tárul elénk…. Aztán
képszakadás…. Kiliántelepen (mai nevén Fövenyesen) ébredtem másnap
reggel, másnaposan.
Az iménti sztorik csak töredékei azoknak a történeteknek, amelyek ehhez a balatoni, vizes-alkoholos hajó-túrához fűződnek.
Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!
Üdv! BenMar
