2013. augusztus 17., szombat

"Jó Víznek" nem kell cégér.....!


Hát, ha nem is a Nagy (Bal) Zalai Hírlapban, "csak" a (Kis) Közép-Zalában jelent meg a Gellénházi  Strandról szóló újságcikk. Amely amellett, hogy büszkeséggel tölt el, azt gondolom, minden  pocskondiázó hátsó szándék nélkül, hogy némi korrekcióra is szorulna. Igaz nem a legnagyobbak között kapott helyet (bocsánat! Divatosan hellyet!), nekünk helyieknek, valamint az „emigráns ex-Gellénházaiaknak, kicsinek és nagynak mégis a legnagyobb nyári kikapcsolódási hely egyike már több, mint 30 éve....  „Pödör”= Pődör. Kész nyaraló hely, ahol a világszinten is ritkának számító tiszta "gyógyvíz", és mikroklíma még a politikai hovatartozást (nézetet) és a fajgyűlöletet is képes lemosni, persze csak azokról, akik tudnak alkalmazkodni a szélsőségesnek egyáltalán nem nevezhető, globális felmelegedéstől mentes, hófehéren tiszta „időjárási” viszonyokhoz. 

Néhány nálunk, azaz a Gellénházi Strandon megfordult közismert nevet meg is említenék természetesen a teljesség igénye és a részrehajlásom nélkül: Karácsony János (mozdony vezető LGT), Verebes István (bazitai Darth Vader),  Major László (10 danos hajléktalan-mester), Lassie (a nem skót juhász), Orsós László (a Nyócker c. animációs film egyik főszereplője), Babati Feri Baba (Zalaegerszeg díszpolgára, 2x-es Magyar Bajnok), Bakos Jázmin (Gellénháza legaranyosabb 1,5-éves kislánya), és végül, de nem utolsó sorban a képen központi helyre beúszó, legkedvesebb anyósom (Rózsa- nem a vajákos Biri néne rokona!).

Természetesen egy szó szerinti „régi motorosról”, a több, mint húsz éves úszómesteri tapasztalattal, és „szőke” szakállal rendelkező Hifi Tibiről sem szeretnék megfeledkezni, akinek az arcképe biztosan benne lesz majd a jövendőbeli strandunk címerében.

Utólagosan elnézést kívánok azon embertársaimnak, akik az időnként rám törő demencia hatására kimaradtak a szaknévsorból, akarom írni a felsorolásból!

Sz.B.

 

2013. augusztus 14., szerda

Fényképem....



Egy fénykép vallomása

Gyermek-idő játszik veled;
egy életen át
szalad; hozzád oly mostoha…
Megmarkolom hát grabancát,
ne rohanjon tova!

Előtted vagy mögötted van,
csattanjon bárhol
átkozott  Isten ostora…
Eltűnik akár a kámfor.
Megmutatom hova!

Ember-arcod lehet tiszta,
őszintén fénylő;
avagy üresen ostoba.
Nézd csak itt van: férfi és nő.
Nem számít a kora

Kastélyt tákolsz, máskor viskót,
várat húzol fel;
legyen akár lélek- szoba.
Tele vagyok emlékeddel
Ne dobjál ki soha!

Nem vagyok már emulzió,
 csak számok, s bitek
zöld-emlékű szürke moha.
Világ lenyomata, kinek
Platán az otthona.

2013. augusztus 13., kedd

Beszélsz angolul?

Duju szpiik inglis?

- Good morning! – köszöntem oda nagyot a strand bejáratánál posztoló, belépőjegy árusításával foglaltoskodó tetszetős hölgynek, megvillantva nem létező angol tudásomat. – Do you speak english?
- Yes! Dober Dan! – jött hamarjában a mosolygós válasz a a fiatal leánytól.
-  Where is toilet? – folytattam tovább az immár jól  indult angol nyelvű beszélgetésünket, miután megvásároltam a belépőket – szintén angolul – a családom számára.

A választ, ami erre az egyszerű kérdésre érkezett azért nem tudom felidézni, mert egy árva kukkot sem értettem belőle csak bólogattam, mint anno a kiskutya a Zsiguli hátsó ablakában. Miután a dekoratív kisasszony befejezte az útbaigazítást, - a fejmozgásomból csekkolta, hogy értem, amit mondott -, kénytelen voltam benyögni:
- I don’t understand! Sajnálom, de nem értem!

Mire a kishölgy fura pillantásokat vetve rám megismételte ugyanazt a kérdést, amit az immár negatívra fordult beszélgetésünk legelején én is:
- Do you speak english?
- No! – válaszoltam suttogó hangon, és gyorsan elsomfordáltam a vízpart felé.

Ám ekkor adódott egy újabb megoldásra váró feladat: megtudni, mennyi be is kerülhet a két napozó ágyból és egy darab napernyőből álló tengerpartra kihelyezett, kiadó kollekció.

2013. augusztus 12., hétfő

Levél a túlvilágra....


Címzett: Egyed Antalné
0000. Mennyország, Angyal u. 22.


Kedves Bözsi Mama!

        Remélem a hosszú utad végén, gond nélkül hazaérkeztél; és megölelheted újra a szeretteidet: Tóni Papát a Janit és a Gyulát is. Kérlek puszild meg őket helyettem is és mondjad meg nekik, hogy őket is nagyon szeretem és sokat gondolok rájuk!
         
Hiszem, hogy az olyan hívő, Istenszerető emberek számára, mint amilyen Te is vagy, az igazi elszakíthatatlan örök családi kötelék az ott van valahol a végtelen Univerzumunkban. A földi emberi kapcsolat csupán egy rövidke, képlékeny boldog pillanatokkal, ugyanakkor nehézségekkel is teli átmeneti állapot, amelyet a szeretet köt össze, ám néha az erőszak is szét is tud marcangolni. De tudom ott fönn a csillagok között a Mindenható oltalmában egészen máshogy működik minden! Ott talán még a Bibliának is van folytatása… Talán… Mondom ezt én - a Te szavaddal élve – farizeus. Emlékszel? Amikor azt kérdezgettem tőled kisgyermek fejjel, hogy létezik-e Isten? Kételkedtem benne, hiszen nem láttam.
- Eszed van? – tetted fel olyankor mosolyogva a kérdést.
- Igen van – feleltem ellenvetést nem ismerő daccal, amire rögtön jött is a gyors válaszod::
- Az eszedet láttad már?... Na látod!
          
Kedves Mama! A szimpla Köszönöm tudom, kevés, arra a hálára, amit érzek. Mégis: Köszönöm, hogy oly sokszor vigyáztál rám anyai szeretettel! Köszönöm a féltőn simogató gondoskodást, amibe – utólag belátom - egy kis szigor is belefért! Tudod ott nálatok tanultam meg igazán, hogy a természetet szeretni és tisztelni kell. Köszönöm…! Köszönöm…! Köszönök mindent! Amíg az erőd engedte, mindig lehetett rád számítani. Minden erényeddel és hibáddal együtt te voltál nekem a nagybetűs NAGYMAMA!
          
Tudom ezt már el kellett volna korábban neked mondanom, de valamiért mindig csak halogattam….. nem szabadott volna….
          
Ezt a levelet valójában azok a gyermeki könnycseppek "mondják tollba" nekem, amelyek ez elmúlt években csak jöttek, csak jöttek felfelé, nem bírták tovább és most kicsordultak… akár az íze miatt gondos kezek által félretett, megerjedt, bódító hatású keserű méz. Igen! Azok a könnycseppek, amelyek makacsul szorították a torkomat mindvégig, akkor is, amikor utoljára láttalak és nyújtottad felém a munkától karcos, kedves öreg kezedet. Abban a mozdulatodban benne volt minden….. Egy betegségtől megtört test egészséges lelkének „búcsúszava” a ritkán látott unokájának és talán e világnak….  ( Felnőttként Ritkán látogattalak meg, amiért kicsit úgy érzem joggal neheztelhetsz rám. Bocsáss meg kérlek ezért!)
           
Hidd el, értettem: …. Az egymás iránt érzett, néma, ki nem mondott, határokat nem ismerő, síron túl is megőrzött Szeretet…. Szerettem volna azt mondani: Szeretlek Mama! De csak bambán álltam ott és a szemedet figyeltem…. Néztem azt az egykoron fiatal, egészséges kisleányt, nőt, asszonyt, anyát, nagymamát, dédit, aki megérdemelné tőlem jótéteményeiért a világmindenség létező legnagyobb kitüntető plecsnijét…
          
Te más szemében csupán egy átlagos szürke nagymama vagy…. De nekem mégis egy igazi aranyként fénylő ékszer voltál és maradsz is mindörökké….
          
Ott akkor megérintett, - mint már oly sokszor – a kaszás….. Annak ellenére, hogy nem érzek szagokat, mégis orrba vágott a halál…. Talán temetéskor azért raknak olyan rengeteg illatos virágot a sírra, hogy közömbösítse a halál szagát.
         
 Azt gondolom, az ember, az élete olyan, mint egy megpörgetett érme, amelynek egyik fele szürke, jelentéktelen fémnek látszik, a másik viszont aranyként fénylik. Csiszolással mindkét felület némiképpen módosítható, eltávolítható. Ám legvégül, amikor eldől az érme, csupán az oldala látszik, amelyik felülre kerül…
         
Míg el nem felejtem, szeretnélek megkérni, persze, ha időd engedi, kérlek, keresd meg a Pórszombati Mamát is és mondd meg neki, hogy ő is nagyon hiányozik…. És az Endre és a Mariska és a Jóska és a Jani bátyja is….

… és még annyit: Csókolom az összes Elhunyt Nagyi kedves kezét! 

Föld, 2013.08.10.                                         Szerető unokád:  Balázs