Ha szerettél már valaha is tiszta szívből, akkor többé már sohasem felejted el azt szerelmet (szerelmeket), azt az embert (embereket) és azokat a csodás együtt töltött pillanatokat sem, amelyeket csupán két szerelmes szív adhat egymásnak, minden önzés vagy elvárás nélkül. Nem számít mi történt, hogy végződött, mennyi idő telt el, szeretni fogod őket, még, ha úgy érzed is, túlléptél rajtuk, hogy többé nincs már rájuk szükséged.
A szívedben mégis tovább őrzöd az emléküket. Mint megannyi gyöngyszemek álmaid óceánja mélyén, úgy rejtőznek benned a régi szebbnél szebb érzések, emlékképek, amelyekért néha - ha szürke napjaidon magad maradsz - gyöngyhalászként merülsz alá, csak azért, hogy újra és újra megcsodálhasd ezeket a gyönyörű ékszereket.
Ám mielőtt ismét kézzel fogható valósággá válnának, csúszós pikkelyekkel borított aranyhalként csusszannak ki a kezeid közül; és te sóvárogva, tehetetlenül nézed, ahogy szépen lassan ide-oda ringatózva ismét elnyeli őket a mélység.
Két egyforma drágakő persze nem létezik, mint ahogy két azonos ember sem. Éppen ezért minden gyöngyszem rejteget a számodra valami különlegeset, valami egészen mást, mint a többi.
És így lesz ez, amíg ember az ember, amíg az a "fránya gyógyíthatatlan őrület" létezik a világon, amit úgy hívnak: SZERELEM.
Létezik másfajta érzelmi csúcspont is - amit szintén a szerelem szóval illetünk -, aminek a tárgya nem egy élő személyhez köthető. Ilyen "tárgyként" szolgálhat például a hobbink, egy gyönyörű hely vagy maga a szerelem, mint pozitív érzés is, amelyek a léleknek megnyugvást, életerőt is biztosítanak egyben.
Azt gondolom, ha az ember - érzelmi intelligenciától függő - érzelmi életét a biológiai szükségletek kielégítése mellett, egy ösztönös létfenntartó, fajfenntartó szeretkezésnek tekintem, akkor a szerelem nem más, mint a csúcspont elérése, a szeretet maximuma, egyfajta lelki orgazmus, amire csak az ember, az érző ember képes…
Hol vagy SZERELEM?
Nem tudom, hogy hova, s merre vitt az utad
És nem tudom, hogy hol lehet a mád
Bolyongó lelkem még ma is téged kutat
Árva szívem csak téged imád
Nem tudom most éppen, kinek kezét fogod
És nem tudom, hogy kit csókol a szád
megsúgom most neked, jobb ha te is tudod
Szerelemmel gondolok terád
Nem tudom majd engem merre hajt a sorsom
És nem tudom hogy hol lesz temetőm
De könnyebb most a könny is, hogyha kimondom:
Bárcsak lennél újra szeretőm! |
|
Szabó Balázs |
Vallo-más
Óvatosan ereszkedik a Nap a vízbe
megfürdeti sugarait az alkonyat
a tengerben még ott a tükörképe
aztán elmerül a fény egy perc alatt
hallgatom a csobbanás csendjét
mellettem tűz lobog, rálehel az éjszaka
ülünk egymással szemben, mint két
szerelmes: én és a csodálatos Adria... |
|
Szabó Balázs |
