Közeleg a szeretet ünnepe........

Egy átlagember véleménye a mindenható szeretetről…

Így karácsony közeledtével egyre többet olvasom és hallom, hogy az embernek mindenkit, így vagy úgy, de szeretnie kellene….

Ha jól belegondolok a szeretet valódi, mélyen gyökeredző értelmébe, valamint az emberi érzések korlátaiba (néha korlátoltságaiba), a körülöttem zajló folyamatokba, akkor arra a következtetésre jutok a legvégén, hogy ez teljességgel kudarcra ítélt, lehetetlen vállalkozás.

Azt gondolom - nem pusztán a szeretet ünnepére leredukálva -, elég volna félretenni a gyűlölködést, a rosszindulatot, az értelmetlen haragot, az irigységet és még sorolhatnám az egymás iránt érzett negatív érzelmek sokaságát, amelyek megmérgezik az emberi kapcsolatokat. Az lenne az ideális, ha a mindennapjainkba be tudnánk építeni a mosoly, a tisztelet, az előzékenység, a jó modor, a tisztesség, az őszinteség, az odafigyelés, a humor, a segítőkészség, a tolerancia és az empátia kinek-kinek vérmérsékletéhez illő, megfelelő arányú keverékét; amolyan reggeli indító üzemanyag, vagy akár napi muníció gyanánt. Persze jól tudom, mindez csupán utópikus képzelgés a részemről…

Tisztában vagyok azzal, hogy én sem voltam/vagyok mindenben tökéletes, sőt olyan hibáim is vannak, amelyekre nem vagyok éppen büszke. Ám a letűnt gyermekkorom, felnőttként pedig a számtalan munkahelyi megtapasztalás, sokféle emberi kapcsolat és nem utolsó sorban a betegségem sok mindenre megtanítottak. Többek mellett arra is, az élet nem arról kell, szóljon, hogy mindenki egyformán szeressen bennünket; mint ahogy fordítva is igaz, tehát mi sem szerethetünk egyformán mindenkit.

A mindennapok mentális túléléséhez szüksége van mindegyikünknek – ha többre nem is - egymás elfogadására, valamint egymáshoz és az éppen életszerűen aktuális, lelki környezethez való alkalmazkodásra.

Az igazi, valóságos, feltételek és érdek nélküli (isteni vagy emberi) szeretet – legyen szó barátságról, vagy akár szerelemről – nem hiszem, hogy lutri volna! Szinte biztos, hogy úgyis megtalálja az arra érdemes szerencsés embereket, tehát felesleges erőltetni, vagy kutatni.

Joggal róhat meg legvégül valaki:

- Ezek csak nagy szavak! Balga, elvetélt, gondolatok!

Ha jobban előrenézek a világ haladási irányába, rájövök, hogy sajnos nagyrészt igaza is van! De legalább megpróbáltam….

Szerintem!

Ennyi!..

Üdv! BenMar

Margóra...

Azt gondolom, hogy a legtöbb elmérgesedett baj(ellentét) gyökere túlnyomórészt a kisebb vagy nagyobb félreértésekben keresendő, pontosabban meg nem beszélt, nem tisztázott félreértésekben - legyen az akár egy rosszul értelmezett gesztus vagy cinikusnak tűnő irónia, stb. -, amelyek aztán akár személyes háborúkhoz is vezethetnek. Az értelmetlen gyűlölködés és az irigység gyakran még tetézi is mindezt. Pedig értelmes emberekhez illő, higgadt, hangsúlyozom higgadt kommunikációval sokkal többre mennénk! Az természetesen csupán utópia, hogy valaki mindenkit - aki méltó rá - egyformán tiszteljen és szeressen.... de ennek ellenére minden normális embernek törekednie kellene rá!

A "vészesen" közelgő karácsonyunk talán (még a nehezebben megnyíló emberek számára is) jó alkalomnak ígérkezik a (meg)beszélgetésre.... Ám abba a hibába sem szabad esni, hogy minden tisztelet, tolerancia, empátia és kommunikációra való hajlandóság csupán erre az ünnepi pár napos alkalomra korlátozódjon!

 

Üdv! BenMar
 

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi, azt hömbölögnyi!

Könyvajánló: Umberto Eco - A rózsa neve

Umberto Eco - A rózsa neve

  

„…a tudós olvasó szemében még a hazug könyveken is átderenghet az isteni tudás halovány sugara.”

„…törékeny szerzet ám a könyv, megsínyli az idő múlását, retteg a rágcsálóktól, az elemektől, az ügyetlen kezektől.”

„A tudós ember gyakorta kénytelen mágikusnak föltüntetni olyan könyveket, amelyekben pedig semmiféle mágia sincsen, csakis jóféle tudomány, pusztán azért, hogy megvédje őket a kíváncsi szemek elől.”

„A könyvek gyakorta szólnak más könyvekről. Egy-egy ártalmatlan könyv sokszor olyan, mint a mag, mely egy másik, veszedelmes könyv lapjain szökken szárba, vagy fordítva: keserű gyökérnek édes gyümölcse.”

„A könyvek nem azért vannak, hogy higgyünk nekik, hanem azért, hogy megvizsgáljuk őket. Egy könyv olvastán ne azt kérdezzük, hogy a könyv mit mond, hanem hogy mit akar mondani.”

„A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek.”

Könyvajánló: Wass Albert - A sólyom hangja

Könyvajánló: Wass Albert - A sólyom hangja

"... csak az építhet biztos alapokon jövőt egy tájon, aki igyekszik megismerni annak lelkét és múltját.

A sólyom hangjában tehát az indiánregények meg a Verne-könyvek hagyományait követő, jól megírt kalandregényt vehet kézbe az olvasó."

(Gálfalvy Ágnes - fordító)

Könyvajánló: Anna Funder - STASIORSZÁG

„Még a nyugati őröket is látta, ahogy az ellenőrző pontoknál ülnek. A fal nagyon széles volt. Körülbelül egy métert kellett megtennie, hogy átjusson a tetején, aztán egy alacsony korlát alatt kellett átkúszni. És ennyi. Miriam egyszerűen nem akarta elhinni. Legszívesebben rohanva tette volna meg az utolsó néhány lépést, mielőtt elkapják.”

„A háború után kiderült, hogy a szóbeszéddel ellentétben a koreai katonai kihallgatás titka nem volt sem hagyományos, sem kifinomult – egyszerűen az alvásmegvonáson alapult. Egy éhes embert még fel lehet bosszantani, de egy zombi már könnyen irányítható.”

/Anna Funder: STASIORSZÁG

 

Könyvajánló: "KÜLÖNBEN JÓL VAGYOK - Popper Péter emlékére

„Különben jól vagyok – Popper Péter emlékére”

„Péter idézte sokszor Leonardo da Vincit, aki szerint a boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, amely végtelen erővé változik.”

„Benne ezt is: „Bele kell törődnöm, hogy a soha el nem érkező megvilágosodás híján ezzel a kérdéssel fogok meghalni: hát ez mi volt” Mondhatom mellé a görög bölcs szavait: „Az életet nem meghosszabbítani kell, hanem kiszélesíteni.” Ezt Te megtetted. Könyveid a polcainkon nem árvák.”

„És hiszem, nincs vége, a létezés végtelen. Szeretted ezt a mondatot:

„Volt, tehát van. Van, tehát lesz.”

„Különben jól vagyok – Popper Péter emlékére”

Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.)