Májusnak első vasárnapja...
Pirkad... szemem már fény után kutat
bután e szürkébe bújt reggelen,
ablakon át kémlelem az utat,
keresem a Napot, ám nem lelem...
Az üvegemen vastagon pára...
- Mára szép, derült időt mondanak -
A meleg kicsit várat magára,
összebújnak kint még a madarak.
Nagy, telt szívet kanyarít az ujjam
a ködtől könnyes "festő-vásznamra",
oda rajzolni csak régen tudtam,
mily’ csoda! ... El is tűnik holnapra...
Bimm-bamm! Zenél unottan egy óra,
- hamis - amottan halvány lámpa ég,
ránézek a szomszéd nagyanyóra,
korán kelt ma is... Kicsit álmos még.
Felnevelt öt gyermeket, feledte
értük álmait és minden vágyát,
- közben eljárt az idő felette -
ölelő karok őt mégsem várják...
Köszönetet avagy érdemérmet
szegény nem kapott tán’ soha, noha
nem volt mostoha hozzá az élet:
Volt családja, szerető otthona...
Ünnep van...! Nem köszönti őt senki,
- nincsen néki mása csak az ebe -
át kellene hozzá talán menni,
hogy a magányt mára félretegye.
Anyák napján
I.
Tegnappá foszlik a szürke kis árnyék,
vérvörös lábakon jő a sötét;
ilyenkor mindig a magasba szállnék
s élvezném fentről az éji zenét,
akár a Hold, aki mindennap látja,
figyeli Földünknek mindkét felét,
volnék a csillagok leghűbb barátja,
s érezném angyalok leheletét...
Lehoznám onnan a legfénylőbb pontot,
akár a Napot is néked adnám;
ám lejönnék gyorsan, le biz ha mondod,
szaladnék hozzád kedves Anyám...
és gyermekként újra tehozzád bújva
figyelném ajkadat miként mesél,
s kedvesen kisfia fülébe súgja:
"Aludj el kis Balázs, vár rád az éj!"
Velem vagy mindig, mint fénnyel az árnyék
s hallani vélem a szíved neszét:
"Ma nem kell a pompa a fényes ajándék!"...
Csókolom Jó Anyám mindkét kezét!
II.
Árvaként kúszik a földön az árnyék,
tépi magáról a gyász köntösét;
egyre csak várja a fényt, akit nem rég
elvitt a kegyetlen gyilkos sötét.
Tűzpiros bölcsőben fázik és fél is,
mostoha élete ringatja őt;
tudja, hogy elment, de szüntelen mégis
keresi Napját, a drága szülőt...
Lecsukott szemmel is látja az anyját,
ki mellette ül, és hozzá beszél;
s hallani véli az angyali hangját:
"Szeretlek gyermekem erős legyél!"
Tegnappá foszlik a szürke kis árnyék,
vérvörös lábakon jő a sötét;
ilyenkor mindig a magasba szállnék
s élvezném fentről az éji zenét,
akár a Hold, aki mindennap látja,
figyeli Földünknek mindkét felét,
volnék a csillagok leghűbb barátja,
s érezném angyalok leheletét...
Lehoznám onnan a legfénylőbb pontot,
akár a Napot is néked adnám;
ám lejönnék gyorsan, le biz ha mondod,
szaladnék hozzád kedves Anyám...
és gyermekként újra tehozzád bújva
figyelném ajkadat miként mesél,
s kedvesen kisfia fülébe súgja:
"Aludj el kis Balázs, vár rád az éj!"
Velem vagy mindig, mint fénnyel az árnyék
s hallani vélem a szíved neszét:
"Ma nem kell a pompa a fényes ajándék!"...
Csókolom Jó Anyám mindkét kezét!
II.
Árvaként kúszik a földön az árnyék,
tépi magáról a gyász köntösét;
egyre csak várja a fényt, akit nem rég
elvitt a kegyetlen gyilkos sötét.
Tűzpiros bölcsőben fázik és fél is,
mostoha élete ringatja őt;
tudja, hogy elment, de szüntelen mégis
keresi Napját, a drága szülőt...
Lecsukott szemmel is látja az anyját,
ki mellette ül, és hozzá beszél;
s hallani véli az angyali hangját:
"Szeretlek gyermekem erős legyél!"
Anyák Napjára
Azon tűnődöm, vajon milyen ékkövet adjak,
szó-fűzérből glóriát fonhatnék föléd
begyűjteném betűit a kimondhatatlannak,
s a Föld összes kincsét leraknám biz’ eléd.
A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám...
Hidd el még ma is kisgyermekként szeretlek téged,
amíg csak élek, számíthatsz te is reám!
Azon tűnődöm, vajon milyen ékkövet adjak,
szó-fűzérből glóriát fonhatnék föléd
begyűjteném betűit a kimondhatatlannak,
s a Föld összes kincsét leraknám biz’ eléd.
A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám...
Hidd el még ma is kisgyermekként szeretlek téged,
amíg csak élek, számíthatsz te is reám!
Fény-árnyék
/Anyák napján
III. )
Nesztelen kúszik a Földön
az árnyék,
nem hagyja magára
soha a fényt,
kőkemény utakon, nem csupán játék
kergetni folyton a
csöppnyi reményt.
Oly sokszor rálépnek, más árnytól fél is,
a sötétség az, mi elrejti őt,;
ereje fogy tán, de szüntelen mégis
követi Napját, a kedves szülőt...
Szemével öleli drága jó anyját,
érzi , hogy nem másért, csak érte él;
szívében őrzi az angyali
hangját:
„Szeretlek gyermekem erős legyél!”
Vele van mindig,
mint fénnyel az árnyék,
s érti a csendnek is minden neszét:
"Ma nem kell a szó, a fényes ajándék!"...
Áldjad meg Isten az anyák nevét!
Édesanyám…!
Szórhatnék reád ma illatos rózsaszirmokat,
s hallgatnánk közben egy szép ünnepi zenét…
És midőn téged a sok színes virág simogat,
könnyek között hangos ódákat zengenék.
Vajon milyen hatalmas nagy drágakövet adjak?
Szó-füzérből glóriát fonjak tán’ föléd?
Begyűjtsem-é betűit a kimondhatatlannak?...
Megtehetném,… de kinek kell a sok beszéd?
A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám,
amíg élek szavak nélkül is szeretlek téged!
Nézz rám!... Tudod!... A szememet nézd ne a szám!
Nap Anya
A varázslatos Napot nézem,
Mint tanítja élni sugarát,
Hogy játszik vele fenn az égen,
Midőn Földre küldi kisfiát.
Gyermekéért él, s dolgozik,
Tüzét kialudni nem hagyja,
Ha sötét felleg elé úszik,
Égető erejét megmutatja.
Ha borús arcát fátyol fedi
Még a felhő is megsiratja,
Csupán az eltűnést színleli,
A tomboló vihart altatja.
Ha éjszakára el is bújna,
A Holdon ott marad mosolya,
Ha körhintáján elaludna,
Éber reggel gyorsan elkapja.
Amikor becsukod szemedet,
Akkor is érzed, hogy vigyáz rád,
Álmodban is fogja kezedet,
Hisz nem más Ő, mint Édesanyád.
Anya - I.
Csupaszon csöppentél
ebbe a világba,
sírdogálva, éhes
hassal és védtelen,
egyedül létezni sem
tudtál, hiába
mondták: „Arcodon
látszik már az értelem!”
Egy Angyal vett akkor
karjába, vigyázta
álmodat hosszú
napokon és éjeken,
hisz ki az, aki nála jobban
imádna
még ma is, és szebben
mondaná: gyermekem?!
Foglald most Jó Anyád
nevét az imádba
barátom, látod én is
éppen azt teszem:
Istenem segíts! és gondolj
az árvákra,
hogy ne maradjon
család nélkül senki sem!
Anya - II.
Csupaszon csöppentem ebbe a világba,
sírdogálva, éhes hassal és védtelen,
egyedül létezni sem tudtam, hiába
szeretném, … azóta próbálom szüntelen
Angyal vett akkor a karjába,
vigyázta
álmomat hosszú napokon és éjeken,
ki az, ki nála jobban, óvna, s imádna
még ma is, és szebben mondaná: gyermekem
Nevét foglald versedbe, napi imádba
firkász, sajnos kezem leírni képtelen:
„Istenkém” vigyázz hát helyettem anyámra
és öleld őt, ahogy álmomban én teszem!
