2016. május 25., szerda

Könyvajánló: Anna Funder - STASIORSZÁG



„Még a nyugati őröket is látta, ahogy az ellenőrző pontoknál ülnek. A fal nagyon széles volt. Körülbelül egy métert kellett megtennie, hogy átjusson a tetején, aztán egy alacsony korlát alatt kellett átkúszni. És ennyi. Miriam egyszerűen nem akarta elhinni. Legszívesebben rohanva tette volna meg az utolsó néhány lépést, mielőtt elkapják.”

„A háború után kiderült, hogy a szóbeszéddel ellentétben a koreai katonai kihallgatás titka nem volt sem hagyományos, sem kifinomult – egyszerűen az alvásmegvonáson alapult. Egy éhes embert még fel lehet bosszantani, de egy zombi már könnyen irányítható.”



/Anna Funder: STASIORSZÁG



 

2016. május 21., szombat

Könyvajánló: "KÜLÖNBEN JÓL VAGYOK - Popper Péter emlékére

„Különben jól vagyok – Popper Péter emlékére”

„Péter idézte sokszor Leonardo da Vincit, aki szerint a boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, amely végtelen erővé változik.”

„Benne ezt is: „Bele kell törődnöm, hogy a soha el nem érkező megvilágosodás híján ezzel a kérdéssel fogok meghalni: hát ez mi volt” Mondhatom mellé a görög bölcs szavait: „Az életet nem meghosszabbítani kell, hanem kiszélesíteni.” Ezt Te megtetted. Könyveid a polcainkon nem árvák.”

„És hiszem, nincs vége, a létezés végtelen. Szeretted ezt a mondatot:
„Volt, tehát van. Van, tehát lesz.”

„Különben jól vagyok – Popper Péter emlékére”


Popper Péter (Budapest, 1933. november 19. – Budapest, 2010. április 16.) 


2016. május 19., csütörtök

Könyvajánló: / Kóka Rozália: Egy asszon két vétkecskéje / Harminchárom bukovinai székely, gyimesi- moldvai csángó népi szerelmes történet – Eredeti gyűjtések alapján



„S bármennyi bosszúságot, fájdalmat okozzunk is egymásnak – mint az Ádám és Éva nyitódarabból kitűnt (ez a jelen kötet nyitánya is!) – mi, mindenkori Ádámok és Évák, a legmélyebb gyönyörűséget, a legronthatatlanabb menedéket mégis-mégis egymásban leljük….

... mérhetetlenül sokat veszítenek a mai párok (tisztelet a kivételnek!) azzal, hogy lemondanak a fokozatosságról egymás megismerésében, továbbá azzal, hogy nincs szerelmi jelbeszédük, nem ismerik a szerelmi rítus varázslatos játékait.”

„Mint a kutyák, mikor összeragadva
vonszolják egymást és üvegesen
meredt szemmel bámulnak kirakatba,
pocsolyába, s nyögnek keservesen:
 
olyanok vagytok itt összetapadva!
S én csak álmélkodom öregesen,
nem irigyen, sőt inkább undorodva:
ez hát az utcára vitt szerelem!”


(Jékely Zoltán: Magamutogató szerelmespár)


/ Kóka Rozália: Egy asszon két vétkecskéje / Harminchárom bukovinai székely, gyimesi- moldvai csángó népi szerelmes történet – Eredeti gyűjtések alapján



2016. május 11., szerda

Könyvajánló: Márai Sándor - Eszter hagyatéka

"... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor, amikor megértek e találkozásra."
(Márai Sándor - Eszter hagyatéka)

 

2016. május 3., kedd

VADDISZNÓRIPORT - Életem a vaddisznók között

Könyvajánló

Kicsit avétos, kicsit NDK-s (mindezen túl nagyon nehéz beszerezni), ennek ellenére (kihagyva a korabeli, mára nagyrészt elavult statisztikai adatok ismertetését) nem szakavatottként állíthatom, hogy roppant érdekes, lenyűgöző, izgalmas és nem utolsó sorban olvasmányos Heinz Meynhardt: "Vaddisznóriport"-ja, amely a (vadász)szakmai ismeretek közreadása mellett azt gondolom, kikapcsolódásnak sem rossz.


Üdv! BenMar