Csillagporból vétettünk, földi-porrá válunk

Csillagporból vétettünk, földi-porrá válunk

(„Volt, tehát van. Van, tehát lesz.” / Popper Péter) 

Fotó forrása: internet

Biztosan tudjuk (persze nem mindenki ért ezzel egyet), a Föld id(é)őtlenül forog maga körül, icurka-picurka Holdjával karöltve kering a Nap körül és játék közben eldobott üveggolyóként zuhan, száguld az Univerzumunkban ''a végtelenbe és tovább''. Egészen addig a tér-idő pontig, amíg a Világegyetem törvényei meg nem unják (mert ugye törvények nélkül káosz lenne), amíg bele nem rokkan a Napba; vagy egy hatalmas, idegen égi test nem keresztezi megszokott útját; / avagy záras határidő mellett elpusztítja önmagát; de az is előfordulhat, hogy már közel vagyunk egy „vonzó” fekete lyuk, maga a „Pokol” eseményhorizontjához. Ámbár a pakliban a „Feketepéter” mellett a vágyott égi „Mennyország” lapja is benne leledzik. 

Biztosan tudjuk (tudjuk?), a vége minden esetben ugyanaz - a természet, az élet, örök, visszafordíthatatlan, visszavonhatatlan törvénye -, a csodálatos, megújuló, kegyes születés ellentéte, a kíméletlen és számunkra is elkerülhetetlen elmúlás, a megmásíthatatlan, kegyetlen halál. De vajon a halál után mi van, ha van ott egyáltalán valami? Ha más nem is, de a „valami” mindig ott kell, hogy legyen. 

Emberek jönnek, emberek mennek. Az emberi élet nagysága és időtartama csupán a pillanatnak egy töredék része ebben a végtelennek tűnő térben és időtlenségben. Egy perc, egy óra, egy nap, egy év, vagy akár egy évszázad, esetleg év milliók… Hosszú távon (a Világegyetem szintjén) eltörpül, nincs és nem is volt jelentősége az ember által kitalált és nevesített időnek.

Az tér-idő kétirányú számegyenese talán mindkét irányban, a nullára és a tökéletess körre hajazva, visszatér önmagába. Az ember, génjeivel tovább örökítve, magában hordozza az egész Univerzumot.

Mindezen gondolatok tudatában, még ha betegségből fakadó izzadsággal küzdve és erőlködve is, mégis Isten által reánk szabott dolgunkat végezve, élnünk kell, ha másért nem is, a gyermekeink jövőjéért érdemes!

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi! Azt hömbölögnyi!

Üdv! BenMar

 

EPDA életminőséggel kapcsolatos kérdőív

Kedves Parkinson kórban szenvedő betegtársaim! Tisztelt hozzátartozók! 

Az EPDA a mi segítségünket (IS) kéri egy magyar nyelven is elérhető, 14 kérdésből álló (kb. 10 percet vesz igénybe) internetes felmérés kitöltésében. Kérlek benneteket, akinek ideje és energiája engedi, legyen kedves egy válaszadással segíteni, hátha ezzel is teszünk egy lépést előre a betegségünkkel folytatott, emberpróbáló harcban.
 

Az internetes kérdőív az alábbi linken közvetlenül is elérhető ( a kiválasztható nyelvek között megtalálható a magyar is):

EPDA életminőséggel kapcsolatos kérdőív: Vegyen részt Ön is az egészségügyi menedzsment tökéletesítéséért folytatott kampányban

Vagy közvetett módon az alábbi oldalról:

Új Parkinson-felmérés a jobb életminőség érdekében

http://parkinsonslife.eu/parkinsons-survey-campaign-better-quality-life/

http://parkinsonslife.eu/

https://www.epda.eu.com/

 Üdv! BenMar

Hol volt, hol nem volt...

Hol volt, hol nem volt...

... volt egyszer egy, akkori nevén Gellénházi Körzeti Általános Iskola. És volt egy felső tagozatos diákjai által fenntartott - valamikor az 1980-as évek elején - Úttörő Szövetkezet (magunk között csak "Kis TSZ") Nagylengyelben, ahol jómagam a "sajtó fotós" munkakörét is bevállaltam, nem havi fix-ért, hanem egy fix (50mm) objektíves orosz fényképezőgép csodával, amit Zenitnek hívnak. Egészen pontosan Nagylengyel, Ormándlak és Gellénháza nem hivatalos határában, az egykori csirke-pulyka-disznó telep melletti kicsiny területet, "farmot" tudhattuk a magunkénak, rajta egy kis "szolgálati könnyűszerkezetes házikóval" és természetesen egy kisebb disznóóllal, ahol később (angóra)nyulak is helyet kaptak. (Az említett csirke és pulyka telepre egyébként zsebpénzünk kiegészítse céljából nyaranta, éjjeli műszakba diákként is eljártunk dolgozni.)

Mint a nagyoknál, nekünk ugyanúgy volt - természetesen a felnőttek felügyelete mellett - a diákok közül választott szövetkezet elnökünk, ágazat vezetőnk és minden év végén tartottunk zárszámadó közgyűlést is, ahogy a nagyok. Ha emlékezetem nem csal, még néhány jó magyar forint is ütötte a markunkat a telephelyen végzett "ügyeletekért", amelyet naponta ketten láttunk el és így aznap mentesültünk a tanítás alól. Ez utóbbi miatt elég nagy volt a tülekedés a tagfelvételnél.

Sőt "szakmai" kirándulásokra is vittek bennünket. Az egyik ilyen bábolnai kirándulásról kedves emlékeim maradtak fenn. (A többire sajnos nem emlékszem.)

/ Megjegyzem egy alkalommal a Magyar Televízió TTT (Tízen Túliak Társasága) című műsorába is bekerültünk, amikor is nagy ijedtségemre egy fekete Volga jött az elnökünkért és értem, mint később kiderült, nem másért, mint hogy kivigyenek bennünket a telephelyre egy riport erejéig. (Amely filmes dokumentumot azóta is keresek! Aki olvassa, adja tovább!) /

Tisztában vagyok vele, hogy a (jobbára erőszakos) termelőszövetkezeti rendszer sokakban rossz szájízt kelt (és akkor még enyhén fejeztem ki magam) ma is, de egy valamit leszögeznék: nekünk (azt gondolom, írhatom többes számban) anno gellénházi és környékbéli gyerekeknek szinte semmi közünk sem volt még a kikupálatlan fejünkkel az aktuális politikához vagy elnyomó rendszerhez.

/ Na jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy idősebb koromban nem kaptam egyetlenegy pofont sem az akkori rendszertől, de ezt a retro hangulatú bejegyzést (természetesen tiszteletben tartva más véleményét is) nem szeretném politikai színezettel avagy a "sötét oldallal" bemocskolni! /

Tehát maradjunk annyiban, a politika szürke, viharos, zajos égboltja alatt az üzleti mellett a közösségi élet nem pusztán tavasszal illatozó virágait akkoriban mindnyájan büszkén és szívesen szagolgattuk, nézegettük. gyűjtögettük.

Jaj! A szagról jut eszembe, volt egy szaglószervvel megtapasztalható hátulütője is az iskola mentes jólétnek. A bőrünk és a munkaruhánk az egész napos állatokkal való törődésnek köszönhetően erősen bűzlött, amely "illatanyag" csak erőteljes csutakolás, haj és ruhamosás után vált felismerhetetlenné. Volt olyan "kolléga" is (persze visszavezethető szociális okokra is), aki a telepen töltött tömény nap után, mindenféle vízzel és tisztítószerrel való érintkezést elkerülve, eljött másnap a suliba.... elképzelhető hányan keresték a társaságát.

Egy mondat, mint száz: tagadhatatlanul sokat adott nekem, mind emberileg, mind pedig gondolkodásmódban a "Kis TSZ" dolgos és dologtalan, összetartó/összetartozó közössége; mint ahogy a tette azt az egész, felhőtlen gyermekkorom is, nem is beszélve a rengeteg emlékről, amelyek nagy részére mind a mai napig szívesen gondolok.

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!

Üdv! BenMar