Anyáknapi előzetes 2014

Szabó Balázs

Májusnak első vasárnapja...

Pirkad... szemem már fény után kutat
bután e szürkébe bújt reggelen,
ablakon át kémlelem az utat,
keresem a Napot, ám nem lelem...

Az üvegemen vastagon pára...
- Mára szép, derült időt mondanak -
A meleg kicsit várat magára,
összebújnak kint még a madarak.

Nagy, telt szívet kanyarít az ujjam
a ködtől könnyes "festő-vásznamra",
oda rajzolni csak régen tudtam,
mily’ csoda! ... El is tűnik holnapra...

Bimm-bamm! Zenél unottan egy óra,
- hamis - amottan halvány lámpa ég,
ránézek a szomszéd nagyanyóra,
korán kelt ma is... Kicsit álmos még.

Felnevelt öt gyermeket, feledte
értük álmait és minden vágyát,
- közben eljárt az idő felette -
ölelő karok őt mégsem várják...

Köszönetet avagy érdemérmet
szegény nem kapott tán’ soha, noha
nem volt mostoha hozzá az élet:
Volt családja, szerető otthona...

Ünnep van...! Nem köszönti őt senki,
- nincsen néki mása csak az ebe -
át kellene hozzá talán menni,
hogy a magányt mára félretegye.

@ 

Anyák napján

I.
Tegnappá foszlik a szürke kis árnyék,
vérvörös lábakon jő a sötét;
ilyenkor mindig a magasba szállnék
s élvezném fentről az éji zenét,
 
akár a Hold, aki mindennap látja,
figyeli Földünknek mindkét felét,
volnék a csillagok leghűbb barátja,
s érezném angyalok leheletét...
 
Lehoznám onnan a legfénylőbb pontot,
akár a Napot is néked adnám;
ám lejönnék gyorsan, le biz ha mondod,
szaladnék hozzád kedves Anyám...
 
és gyermekként újra tehozzád bújva
figyelném ajkadat miként mesél,
s kedvesen kisfia fülébe súgja:
"Aludj el kis Balázs, vár rád az éj!"

Velem vagy mindig, mint fénnyel az árnyék
s hallani vélem a szíved neszét:
"Ma nem kell a pompa a fényes ajándék!"...
Csókolom Jó Anyám mindkét kezét!
 
II.
 
Árvaként kúszik a földön az árnyék,
tépi magáról a gyász köntösét;
egyre csak várja a fényt, akit nem rég
elvitt a kegyetlen gyilkos sötét.
 
Tűzpiros bölcsőben fázik és fél is,
mostoha élete ringatja őt;
tudja, hogy elment, de szüntelen mégis
keresi Napját, a drága szülőt...
 
Lecsukott szemmel is látja az anyját,
ki mellette ül, és hozzá beszél;
s hallani véli az angyali hangját:
"Szeretlek gyermekem erős legyél!"

 @

Anyák Napjára 

Azon tűnődöm, vajon milyen ékkövet adjak,
szó-fűzérből  glóriát  fonhatnék föléd
begyűjteném betűit a kimondhatatlannak, 
s a Föld összes kincsét leraknám biz’ eléd. 

A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám... 
Hidd el még ma is kisgyermekként szeretlek téged,
 amíg csak élek, számíthatsz te is reám!
 

  @

Fény-árnyék

/Anyák napján III. ) 

Nesztelen kúszik a Földön az árnyék,

nem hagyja magára soha a fényt,

kőkemény utakon, nem csupán játék

kergetni folyton a csöppnyi reményt.

Oly sokszor rálépnek, más árnytól fél is,

a sötétség az, mi elrejti őt,;

ereje fogy tán, de szüntelen mégis 

követi Napját, a kedves szülőt...

Szemével öleli drága jó anyját,

érzi , hogy nem másért, csak érte él;

szívében őrzi az angyali hangját:

„Szeretlek gyermekem erős legyél!”

Vele van mindig, mint fénnyel az árnyék,

s érti a csendnek is minden neszét:

"Ma nem kell a szó, a fényes ajándék!"...

Áldjad meg Isten az anyák nevét!

 @

Édesanyám…! 

Szórhatnék reád ma illatos rózsaszirmokat,
s hallgatnánk közben egy szép ünnepi zenét…
És midőn téged a sok színes virág simogat,
könnyek között hangos ódákat zengenék.

Vajon milyen hatalmas nagy drágakövet adjak? 
Szó-füzérből glóriát fonjak tán’ föléd?
Begyűjtsem-é betűit a kimondhatatlannak?...
Megtehetném,… de kinek kell a sok beszéd?

 A pompa helyett egyszerűen megölelnélek, 
szívemhez szorítanálak kedves anyám, 
amíg élek szavak nélkül is szeretlek téged!
Nézz rám!... Tudod!... A szememet nézd ne a  szám!

 @

Nap Anya 

A varázslatos Napot nézem,
Mint tanítja élni sugarát,
Hogy játszik vele fenn az égen,
Midőn Földre küldi kisfiát.

Gyermekéért él, s dolgozik,
Tüzét kialudni nem hagyja,
Ha sötét felleg elé úszik,
Égető erejét megmutatja.

Ha borús arcát fátyol fedi
Még a felhő is megsiratja,
Csupán az eltűnést színleli,
A tomboló vihart altatja.

Ha éjszakára el is bújna,
A Holdon ott marad mosolya,
Ha körhintáján elaludna,
Éber reggel gyorsan elkapja.

Amikor becsukod szemedet,
Akkor is érzed, hogy vigyáz rád,
Álmodban is fogja kezedet,
Hisz nem más Ő, mint Édesanyád.

@

 Anya - I. 

Csupaszon csöppentél ebbe a világba,

sírdogálva, éhes hassal és védtelen,

egyedül létezni sem tudtál, hiába

mondták: „Arcodon látszik már az értelem!”

Egy Angyal vett akkor karjába, vigyázta

álmodat hosszú napokon és éjeken,

hisz ki az, aki nála jobban imádna

még ma is, és szebben mondaná: gyermekem?!

Foglald most Jó Anyád nevét az imádba

barátom, látod én is éppen azt teszem:

Istenem segíts! és gondolj az árvákra,

hogy ne maradjon család nélkül senki sem!

   @ 
 

Anya - II. 

Csupaszon csöppentem ebbe a világba,

sírdogálva, éhes hassal és védtelen,

egyedül létezni sem tudtam, hiába 

szeretném, … azóta próbálom szüntelen

Angyal vett akkor a karjába, vigyázta

álmomat hosszú napokon és éjeken,

ki az, ki nála jobban, óvna, s imádna

még ma is, és szebben mondaná: gyermekem

Nevét foglald versedbe, napi imádba

firkász, sajnos kezem leírni képtelen:

„Istenkém” vigyázz hát helyettem anyámra

és öleld őt, ahogy álmomban én teszem!

@BenMar