|
Füstköd
A fáradt, felkelő Nap ma csupán fakó fényfolt, fekete felhőkből könny gyanánt ürülék potyog, félholtan fetrengő fák felett füstöl az égbolt fáj a félelem, fullaszt a szürke, szagtalan szmog... | ||
A rövidebb bejegyzéseket szívesebben olvassák végig az emberek. Ennek számos oka lehet, például a közhelyes: „rohanó, túlhajszolt világunkban” egyszerűen nincs idő nagyobb lélegzetvételű írások végig olvasására, vagy az is lehet, hogy pusztán a lustaság az, amiben az okok keresendők.
Éppen ezért már most meghúzom a képzeletbeli nadrágszíjat a bejegyzésem tohonya, hízásra hajlamos testén, és ma reggel ismét egy jó nagyot kortyolok a természet által felszolgált, frissnek és tisztának vélt, oxigén dús levegővel teli, légkör névre keresztelt hatalmas üvegház, számomra ismeretlen összetételű anyagából, amely katyvasz nélkül ember nem létezhetne avagy egészségtelen mivolta okán éppen a kárára válik..
Egyre jobban azt érzem, hogy ez a gáz halmazállapotú valami itt a tüdőmben nem más, mint egy erős méreg, amit az értelmes emberiség kipufogója bocsát ki nap mint nap maga köré, azaz közénk. És az illata is lassan jobban hasonlít egy rozzant, öreg dízel motor füstös kipufogógázának a szagára, mint sem normális emberi élet számára alkalmas levegőére. Mennyivel jobb is volna ehelyett a brutálisan büdös, ködös reggeli levegő helyett egy kis erdei tisztáson megbúvó virágos rét ontotta illat kavalkád tiszta és oxigén dús klímájában ébredni a természet lágy ölén nem?
Igen… és akkor közbeszólt Attila: „Ébredj fel mély álmodból kis Balázs! Ám abba a szélsőséges elveket is tartalmazó hibába sem szeretnék beleesni, amibe szerintem néha a magukat „zöldeknek” nevező állat és természetvédők zuhannak, amikor azt próbálják elérni, hogy az állatok és növények érdeke az elsődleges nem pedig az emberé.
Persze tudom nem szabad a természet egyetlen alkotóeleme ellen sem pusztító aljas szándékkal közeledni, de mégis néha a hajam égnek áll, amikor meghallom, hogy egy háziállat szándékos likvidálása súlyosabb következményekkel, és gyorsabban lebonyolított eljárással jár, mint például egy emberéletet követelő bűncselekményben. Valahol itt is, mint annyi másban azt gondolom meg kellene találni azt a bizonyos sokat emlegetett aranyközép utat.
Ám ez ebben a szélsőséges világban teljesen kudarcra ítélt vállalkozás azt hiszem. Ebben a torz világban szinte két elfogadott kategória létezik, amire összpontosítani bír az ember: az iszonyatosan jó, és a félelmetesen rossz! De az utóbbi lassan annyira előtérbe kerül, hogy azt is mondanám klaviatúrát nem tűrő mozdulatokkal: a szar, aminek odakint most is érezhetjük a szagát lassan és módszeresen ellepi a világot.
Azt kell, hogy mondjam, most érkezett el az utolsó utáni legutolsó lehetőség arra, hogy kimászhassunk a pöcegödörből. Ha most nem tudunk, akkor a biztos halál vár a világra, amely nem természetes vég, hanem öngyilkosság. Befejezésül álljanak itt egy megrémült ember megrímesített gondolatai:
Éppen ezért már most meghúzom a képzeletbeli nadrágszíjat a bejegyzésem tohonya, hízásra hajlamos testén, és ma reggel ismét egy jó nagyot kortyolok a természet által felszolgált, frissnek és tisztának vélt, oxigén dús levegővel teli, légkör névre keresztelt hatalmas üvegház, számomra ismeretlen összetételű anyagából, amely katyvasz nélkül ember nem létezhetne avagy egészségtelen mivolta okán éppen a kárára válik..
Egyre jobban azt érzem, hogy ez a gáz halmazállapotú valami itt a tüdőmben nem más, mint egy erős méreg, amit az értelmes emberiség kipufogója bocsát ki nap mint nap maga köré, azaz közénk. És az illata is lassan jobban hasonlít egy rozzant, öreg dízel motor füstös kipufogógázának a szagára, mint sem normális emberi élet számára alkalmas levegőére. Mennyivel jobb is volna ehelyett a brutálisan büdös, ködös reggeli levegő helyett egy kis erdei tisztáson megbúvó virágos rét ontotta illat kavalkád tiszta és oxigén dús klímájában ébredni a természet lágy ölén nem?
Igen… és akkor közbeszólt Attila: „Ébredj fel mély álmodból kis Balázs! Ám abba a szélsőséges elveket is tartalmazó hibába sem szeretnék beleesni, amibe szerintem néha a magukat „zöldeknek” nevező állat és természetvédők zuhannak, amikor azt próbálják elérni, hogy az állatok és növények érdeke az elsődleges nem pedig az emberé.
Persze tudom nem szabad a természet egyetlen alkotóeleme ellen sem pusztító aljas szándékkal közeledni, de mégis néha a hajam égnek áll, amikor meghallom, hogy egy háziállat szándékos likvidálása súlyosabb következményekkel, és gyorsabban lebonyolított eljárással jár, mint például egy emberéletet követelő bűncselekményben. Valahol itt is, mint annyi másban azt gondolom meg kellene találni azt a bizonyos sokat emlegetett aranyközép utat.
Ám ez ebben a szélsőséges világban teljesen kudarcra ítélt vállalkozás azt hiszem. Ebben a torz világban szinte két elfogadott kategória létezik, amire összpontosítani bír az ember: az iszonyatosan jó, és a félelmetesen rossz! De az utóbbi lassan annyira előtérbe kerül, hogy azt is mondanám klaviatúrát nem tűrő mozdulatokkal: a szar, aminek odakint most is érezhetjük a szagát lassan és módszeresen ellepi a világot.
Azt kell, hogy mondjam, most érkezett el az utolsó utáni legutolsó lehetőség arra, hogy kimászhassunk a pöcegödörből. Ha most nem tudunk, akkor a biztos halál vár a világra, amely nem természetes vég, hanem öngyilkosság. Befejezésül álljanak itt egy megrémült ember megrímesített gondolatai:
Egyszerű diagnózis
Beteg a jó öreg Földünk...
vírusok az emberek!
Hisz’ míg vérében fürdünk,
Ő ürülékben hempereg.
vírusok az emberek!
Hisz’ míg vérében fürdünk,
Ő ürülékben hempereg.
Eltűnődéseim II.
1.
Nézz a Földdel farkasszemet,
Hallgasd a haldokló világot!
Te vagy néki a rettenet,
Hisz húsát csontjáról lerágod...
Nem ordít, csupán némán sír,
Mikor téped zöldellő haját,
Terhétől forogni sem bír,
Buta ember pusztítja... magát
szeretem az írásaid, Balázs!
VálaszTörlés