Running After the Easter Bunny….
/Az alábbi történetem szereplői és helyszíne , valamint valós személyek, illetve valóságos helyszínek
közötti egyezés, vagy bármilyen jellegű hasonlóság csupán a véletlen műve, akár
e történet írója is …/
Nem szeretnék ingyen reklámot senkinek és semminek, ezért még
véletlenül sem említeném meg a zalaegerszegi Zala Park nevét, ahol az alábbi
eset történt ma a késő délutáni órákban:
Éppen a …… egyik üzletéből
léptem ki, amikor egy kicsi, 5 év körüli fiúcska szakította el féltőn óvó
családi kötelékét és szinte a levegőt hasítva
- akár a nyúl partnak felfelé – örömtől duzzadó arccal, eszeveszett
rohanásba kezdett az üzletsor előtti parkoló távolabbi részén álló autójuk felé, hogy biztonságba helyezze
a -
talán locsoló pénzből - frissiben
vásárolt, nála jóval nagyobb méretű, műanyag, vállról indítható rakéta
kilövésére alkalmas játékfegyverét.
A talán 2 évvel idősebb bátyja – aki nagy nehézségek árán már
sikeresen beparkolt a szintén ajándékba kapott plasztik tankjával - már
visszafelé robogott a család autójától. Félúton – éppen a forgalmas út kellős
közepén - a két vidám lurkó összefutott
megdumálni az aktuális háború állását, aminek majdnem a szemem láttára gázolásos
baleset lett a vége.
A két gyermek mit sem törődve a külvilággal, az idegesen haját tépő
(majdnem)áldozat vészfékező gépkocsi
sofőrrel, halálos nyugalomban állt arrébb. Eközben a szülők távolról, az
ijedtség legkisebb jeleit sem mutatva – ahelyett, hogy szó szerint nyakon
csípték volna a két Sehallselát Dömötört – félvállról odakiáltották:
„Vigyázzatok, mert vannak itt autók is!” (Ugyan ki gondolta volna, hogy egy
parkolóban akár autók is előfordulhatnak?)
Ezalatt én is odaértem a szóban forgó Flintston Család mellett parkoló
kocsimhoz, amikor egy hatalmas fénycsíkot húzó harcászati rakéta rohant nagy
robajjal a Zalába…. Na ez utóbbi az, ami hál Istennek ebben a formában
nem igaz!
Ellenben az autómhoz érve a történet legkisebb győzelemittas arcú
főhőse úgy gondolta, mégis vissza kellene az ismeretlenből szaladnia édesanyja
még mindig távolnak tűnő, vigyázó karjaiba, ezért ismét őrült rohanásba kezdett
a kitűzött célja felé, a parkoló ellentétes oldalára. Ám nem vette észre
(óvodás magasságából és az autók takarásából adódóan nem is láthatta), hogy egy
személygépkocsi éppen keresztezni fogja az útját, és megtörténhet az, ami
percekkel azelőtt a szerencsének és a szemfüles sofőrnek köszönhetően nem
került a Zala’ közlekedési balesetek rovatába.
Ám ekkor már én is résen voltam, és – férfiasan bevallom egészen
hangosan, megrémült hangon – ugrásra, helyesebben vetődésre felkészülve
reákiáltottam a mellettem elszáguldani akaró, ránézésre csőlátással
felvértezett kiskölökre: „Állj! Ne fuss!
Ez a hang annyira jól sikerülhetett, hogy elérte a célját, ugyanis a
kisfiú élő szoborként dermedt le, szinte odaragadva a levegőhöz, jó, hogy nem
pedig a nem éppen kis sebességgel közeledő autó első lökhárítójához.... Talán
még féknyomok is voltak kisfiú mögött a levegőben. Olyannyira sokkhatásként
érhette a „brutális” hangom a kisgyermeket, hogy még akkor sem volt hajlandó
egyetlen lépést sem tenni, amikor azt
mondtam: „Elment az autó, most már nyugodtan átballaghatsz a (túloldalon
nyugodtan nézelődő) szüleidhez!”
Talán még most is ott állna a hangomtól halálra rémült kisember, ha
édesanyja nem szól ismét a számára biztonságot nyújtó, ismerős feloldozó
hangon: „Gyere ide! De vigyázz, mert vannak itt autók is!”
Kissé hülyén éreztem magam, amiért a hangos, nyugalom megzavarására is
alkalmas figyelmeztetésemmel a kisfiúból ijedelmet, a szüleiből pedig
megvetést, idegeneknek kijáró, megrovó tekintetet, hihetetlen haragot váltottam
ki, amiért a közeli Húsvétra való tekintettel ez úton én kérek elnézést! Azóta
is lelkiismeret furdalást érzek, hogy ott a helyszínen nem kértem a szülőktől
bocsánatot!!
Ennyi...!
Üdv! BenMar
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése