Patóhegyi kirándulás....

 Patóhegyi Borházfalu:   http://www.patohill.hu/ 

 

Mindenek előtt, az ifjú pár (Nóri és Ákos) nevében is szeretném megköszönni a Patóhegyi Borházfalu tulajdonosának, valamint a gondnokának, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra az esküvői fotózáshoz:

 

"Tenkjú veri maccs!" :)

 

Remélem jelenlétünkkel nem zavartuk meg az éppen akkor ott pihenő család/családok nyugalmát!

 

Azt gondolom, még a magamfajta göcseji bennszülött, ( egyenlőre csak mint külső szemlélődő ) sem tud magasztaló szavak nélkül elmenni eme varázslatos titkokat rejtő erdők és nektárillatot árasztó szőlősorok övezte, ódon tölgyfahordó emlékű borházfalu mellett. Elragadó környezetben, szinte észrevétlenül illant el az a másfél óra, amit a Pató hegyen darázsdöngicsélés fűszerezte, madárcsicsergéstől hangos gyümölcsfák társaságában az igényesen kialakított pincesoron töltöttünk el.

 

Bevallom, a Patóhegyi Borházfalu (többek között) azért lopta be magát olyannyira a szívembe – és azt gondolom, nem csupán az enyémbe – mert maga hely a gondozott zöld résszel, a tavacskával valamint a szállásul szolgáló boros pincékkel amellett, hogy kialakításuk, komfortjuk megfelel a jelen kor nagyobb igényű elvárásainak is, egyben mégis megtartották a tradicionális, régi korok szőlős hegyi hangulatát. Más szavakkal élve: remek ötvözete az egyszerű, puritán paraszti élet és a pihenni vágyó „full extrának”, ahol az utóbbin az ilyen helyen elvárható legnagyobb kényelemmel rendelkező „falusi luxust” szót értem.

 

Azt a tiszta levegőjű, stressz mentes, rohanást nem ismerő, igazi szeretettel teljes mesebeli „szegény ember” hangulatot, amit gyermekkoromban éreztem a közeli, szintén zalai, szilvágyi Nagyhegyre keresztelt szőlőshegyen, amikor a nagyszüleimmel kint töltöttük szinte az egész szüreti szezont. Azt az ódon falakkal körülvett, ráérős, egyszerűnek tűnő, természet közeli életérzést, ahol szinte minden egyes kis földterületnek, erdőrésznek az ősök által elnevezett, mára sajnos lassan feledésbe merülő, találó, beszédes neve volt, és ahol még a szőlő adta munka sem számított nyűgnek. Igen…ma is jól emlékszem:  az illatok, a színek, a helyek, a hangok…. Mind, mind azt a hangulatot idézi Patóhegy, amivel manapság úgy érzem, csak elvétve találkozik a városi forgataghoz szokott ember, vagy ahogy megboldogult nagyapám mondaná: az „ember gyereke”

 

Az anyatermészet közelségének köszönhetően valami olyasfajta szabadság érzet tört deja vu-ként elő az emlékeimből, ami talán az amerikaiaknál a Harley Davidson kapcsolható.

 

És legvégül Patóhegyen a zalai szőlősgazdák messze földön híres vendégszeretete tette fel a napra a koronát, ugyanis a fotózás végeztével, még egy harmatos fröccsre is meginvitált bennünket egyik kedves pincetulajdonos.

 

Remélem lesz rá lehetőségem, hogy testközelből is megtapasztaljam a patóhegyi boros pincék nyújtotta nyugalmat és kényelmét!

 

És, hogy mennyire nem a levegőbe beszéltem, álljon itt tanúbizonyságként néhány Patóhegyen készült fotó.

http://www.patohill.hu/