Az üvöltő szeretet áldozat vállalása

Az üvöltő szeretet áldozat vállalása, avagy a magyarság mártírjaként áldozatul esett szó az „áldozat”

 

Hallottam az imént a Duna TV-n egy igen nagy igazságot valami lelkipásztor szájából ami, még így nem templomba járó, csupán a vallásokat tiszteletben tartó hívőként is annyira megfogott, és amit, hogyha nem is tudom szó szerint, de a saját véleményem kíséretében megosztanék veletek, mert szerintem iszonyatosan, sőt a közvetlen környezetemben is tapasztalom sajnos, hogy döbbenetesen nagy igazság:

 

/ Az áldozat szót át kellene helyezni az idegen szavak és kifejezések szótárába, ugyanis mára már teljesen átértelmeződött. Az áldozatvállalás az önzetlen segítség, a mártírság helytelenül sajnos ma egyet jelent az emberek túlnyomó részénél azzal, hogy a kidobásra szánt, megunt, elhasználódott, elromlott stb. használati tárgyakat, eszközöket, játékokat stb. nagyvonalúan „segítség a szegényeknek” címszóval ajándékozzák. (Lásd pl: karácsony!)

 

Pedig ez nem áldozat vállalás, még csak nem is segítség a legtöbb esetben, hanem éppen ellenkezőleg, nem ritkán lenézés és megalázás érzetét keltheti a valóban segítségre szoruló emberekben.

 

A mártírság pedig nem az önkéntességen alapuló, mindenáron meghalni akarásnak a megfelelője. Az áldozat szó egy értelmes és jó ügy érdekében (pl. a legegyszerűbb szeretettől a legnagyobbig) akár végső esetben eljutva a mártírságig is, annyit tesz, hogy magunkat (az önös érdekeket legfőképpen) teljes mértékben alárendeljük, a szeretett személy vagy egy közösség, család, nagyobb közösségek, haza stb. érdekeinek; oly módon, hogy elmegyünk akár a végsőkig is, ami egyet jelent az „életünk árán” is gondolatával./

 

Ebben a harcban viszont nem hátrálhatunk meg, nem köthetünk saját érdekeinkre, önzésünkre alapozva kompromisszumokat, hiszen akkor, ha bármiféle ok, legyen szó akár félelemről, korrupcióról, árulásról vagy csupán arról, hogy egy bizonyos fok után egyszerűen kiszállunk, feladjuk, már nem beszélhetünk mártírságról, de még szimpla áldozatvállalásról sem.

 

És ez a kitartáson és eltökéltségen is alapuló áldozatvállalás társuljon mindig egyfajta szerény, ellenszolgáltatást, vagy felesleges hírverést nem feltételező, emberi alázattal is, amelyek azt gondolom, szintén alapvető kritériumai, evidenciái annak, hogy valakiről elmondhassuk: Áldozatot vállalt!  Akár Jézus is a Biblia szerint anno! J

 

Mindez szerintem azért is aktuális, mert azt látom, rengeteg ember azon túl, hogy tudatlanságából, butaságából, „véletlenül”, vagy akár aljas megfontolásból, szándékosan is tévesen értelmezi az áldozat szót, megpróbálja a közösség érdekeivel szemben a saját érdekeit érvényre juttatni oly módon, hogy, a törvény adta kiskapukat valamint a médiát de legfőképpen, ami a legundorítóbb a számomra: mások nyomorúságát is kihasználva, hangosan kiabál:

 

„Emberek nézzetek ide, hatalmas (ál)áldozatokat hozva, (ál)mártírként (hamis)prófétaként segítek a valódi nyomorult, valóban szegény, elesett embereken!” – miközben már a következő luxusautóján és zsíros állásán jár az esze…ééééés mindeközben a legkisebb fogalma sincs arról, milyen a másik oldalon élni, milyen érzés becsületesen dolgozva is éhezni, nélkülözni, fázni, vagy milyen érzés már gyermekként is nyomorékon egy tolókocsiban hallgatva a sok semmitmondó, hazug, ígéretekben bővelkedő sajnálkozást, vagy milyen érzés már az emberi tudatra ébredéskor, felismerve annak kilátástalanságát folyamatosan a megoldásra várni….   Avagy milyen érzés gyógyíthatatlan betegen az élet egyetlen értelmére a megváltóra a halálra vágyni!  L L L

 

A következő értelmét veszített magyar szó talán az Esélyegyenlőség volna? Muhaha! 

 

/ Üdv!  Egy összeesküvés elmélet gyártogató, politikus gyűlölő, anti-elitista………  aki egyetlen Istent ismer és fogad el:  magát az EMBERT, a halandó testet és az örök létre kárhoztatott és egyben teremtő LÉLEK-ISTENT…… Mindannyian vallásoktól függetlenül Istennek születünk, ami azt  gondolom nem más, mint Embernek lenni!