Könyvajánló - Frederik Pohl: CSERNOBIL

"Mindennap belélegzünk valamennyit Csernobil utolsó leheletéből, és ezt fogjuk tenni életünk végéig."

Frederik Pohl: CSERNOBIL - tényeken alapuló dokumentumregény

Mi jár a fejedben Balázs?

Most éppen egy letűnt régi nyári „vizes, akarom írni alkoholos kaland”… Valamikor a 80-es évek legvégén (talán) József Szakál, Simon Attila (alias Turbó) és jómagam Zalaegerszegről - egy fél napos, "világjáró" vonaton való zötykölődést követően - megérkeztünk végre ( teszem hozzá szárazon vagyis józanul) Keszthelyre egy nagyszabású, nemzetközi kajak túra színhelyére, ahova benevezett bennünket az éppen akkor aktuális „népművelő” vagy a helyi természetbarát klub elnöke (ha jól emlékszem Kalmár Jocó). A túra az északi part mellett, halovány emlékeim szerint, Keszthelytől Balatonfüredig tartott.

A nyitó rendezvényen már furcsán néztek reánk, ugyanis nem vittünk kajakot; mert hát ugye ki gondolná, hogy egy kajak túrához kajak is szükségeltetik. Ám ez a kis bibi nem jelentett hatalmas problémát; a rendezők azon nyomban kineveztek – többek mellett – hármunkat segítőknek, így természetesen megúsztuk a hazamenetelt és ennek a jóindulatnak köszönhetően egy fantasztikus szünidei hetet tudhattunk a magunkénak.

Már rögtön az első napon szóltak, hogy az, amit csinálunk nem igazán jön be a góréknak. Ugyanis mi ahelyett, hogy a rászoruló idősebb NDK-s turistáknak segítettünk volna a vízből kihozni a hajóikat és az éppen aktuális táborhelyen felverni a sátraikat - amivel eredetileg az első napon bíztak meg bennünket -, mi rögtön segítő szándékkal rohantuk le a fiatal lányokat, míg a többi szerencsétlen tag sűrű anyázás mellett esett-kelt a parthoz közeli sekélyebb vizekben.

Ugyanezen kajak túra folyamán történt, hogy Turbóval elhatároztuk, átevezünk egy kétszemélyes kölcsön kajakkal a Balaton legkeskenyebb pontján (Tihany és Szántód között) a Tihanyi-félsziget közel 1,5 km széles „szorosán”. Rendben is zajlott a mutatványunk, legalábbis egy jó darabig. Aztán elszakadt a "bárkánk" kormánylapátjának lábpedállal összekötő zsinórja és mi, utóbbi következtében „hajótöröttként” sodródtunk immár ismeretlen partok felé a magyar tenger veszélyes habjai között; mígnem egy rendezők által használt vitorlás hajó észre nem vette, hogy nem tartjuk a kijelölt útirányt és a segítségünkre nem sietett, hogy kimentse a két "hőst". Erről a napról a továbbiakban csupán annyi maradt meg az emlékeimben, hogy átszállunk a mentőhajóra és ott a kétszárnyú kabinajtót felnyitva egy hatalmas, százféle piától roskadozó bárszekrény tárul elénk…. Aztán képszakadás…. Kiliántelepen (mai nevén Fövenyesen) ébredtem másnap reggel, másnaposan.

Az iménti sztorik csak töredékei azoknak a történeteknek, amelyek ehhez a balatoni, vizes-alkoholos hajó-túrához fűződnek.

 Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi azt hömbölögnyi!

Üdv! BenMar

Isten óvja Erdélyt! - " Tarts meg minket őseink szent hitében""

Nem régiben - a családom és néhány kedves ember jóvoltából - volt szerencsém ellátogatni a gyönyörű Erdély vendégszerető, ízes beszédű gyimesi csángóihoz, (Hidegségbe, Háromkútra, Gyimesbükkre), valamint a csíki székelyekhez és találkozni moldvai csángókkal és testközelből látni a Békás-szorost és a Gyilkos-tavat. Csíksomlyón a Ferences rendi Kegytemplom és Kolostorban  a Szűz Mária szobrát - karján a kis Jézussal - megérintve imádkoztam a családomért, a hazámbéli illetve az erdélyi magyarokért legvégül a Szűz Anya közbenjárását kértem a világ összes magyar ajkú embertársamért, valamint jómagamért is. Majd pedig az előző vasárnap Nagy Péter atya által felszentelt gellénházi, é nemzeti színű zászlóval felzarándokolva a Somlyó hegyek nyergébe, a 450. pünkösdi misét követően együtt énekelhettem több százezer magyar emberrel a himnuszainkat.

Ha akarnám, sem tudnám leírni azt az élményt, lelki kincset, amelyet Erdélyben, az egykori nagy Magyarország területén kaptam az itt élő kedves, magyar emberektől és a lenyűgöző természeti csodák garmadáját látva.. 

Hálás köszönetem a családomnak és mindazon honfitársamnak, akik hozzá segítettek ehhez a hosszú, ám fantasztikus zarándok úthoz!

Ennyi, .......

Üdv! BenMar

 

 

BenMar: 2017 Tavasz

BenMar: 2017 Tavasz
/Petőfi után szabadon/

Itt van a tél, itt van újra
Húsvét után részegen,
Tavaszt tapos s havat szórva
Tetőt tép a végeken.

Felrohan a dombtetőre
Mérgét hintve szerte-szét -;
Gyárkémények kába füstje 
Vette el tán' az eszét!

Vigyorogva néz a földre
Kajánul fest mosolya,
Olyan, mint egy őrült ember,
Kinek elszállt az agya.

És valóban, jeges földünk
Már nem alszik, most hal meg,
Globalitás csúf kezétől 
Elnyűtt teste csupa heg.

Elfútta az álmainkat
fagyos szél; nem fékezett,
Talán majd a hazug tavasz
átfesti a kék eget.

Összeborul természetünk,
Alapjait felszedik,
Rombolják a világunkat,
sötét erők, rút Jedik.

Mondanám, hogy még nem késő,
„Festett ördög” énekem,
Ám a papír, mire írok
Megégett a széleken.

Múltjából az emberiség
Sajnos csak későn tanul,
El is tűnik minden tavasz
Holnap, tán nyomtalanul.

Kotródj innen tél hercege,
Fussál, lábad gyorsan szedd,
Tavasz tündér csókját vágyom,
Aki nálad sokkal szebb!

Közeleg a szeretet ünnepe........

Egy átlagember véleménye a mindenható szeretetről…

Így karácsony közeledtével egyre többet olvasom és hallom, hogy az embernek mindenkit, így vagy úgy, de szeretnie kellene….

Ha jól belegondolok a szeretet valódi, mélyen gyökeredző értelmébe, valamint az emberi érzések korlátaiba (néha korlátoltságaiba), a körülöttem zajló folyamatokba, akkor arra a következtetésre jutok a legvégén, hogy ez teljességgel kudarcra ítélt, lehetetlen vállalkozás.

Azt gondolom - nem pusztán a szeretet ünnepére leredukálva -, elég volna félretenni a gyűlölködést, a rosszindulatot, az értelmetlen haragot, az irigységet és még sorolhatnám az egymás iránt érzett negatív érzelmek sokaságát, amelyek megmérgezik az emberi kapcsolatokat. Az lenne az ideális, ha a mindennapjainkba be tudnánk építeni a mosoly, a tisztelet, az előzékenység, a jó modor, a tisztesség, az őszinteség, az odafigyelés, a humor, a segítőkészség, a tolerancia és az empátia kinek-kinek vérmérsékletéhez illő, megfelelő arányú keverékét; amolyan reggeli indító üzemanyag, vagy akár napi muníció gyanánt. Persze jól tudom, mindez csupán utópikus képzelgés a részemről…

Tisztában vagyok azzal, hogy én sem voltam/vagyok mindenben tökéletes, sőt olyan hibáim is vannak, amelyekre nem vagyok éppen büszke. Ám a letűnt gyermekkorom, felnőttként pedig a számtalan munkahelyi megtapasztalás, sokféle emberi kapcsolat és nem utolsó sorban a betegségem sok mindenre megtanítottak. Többek mellett arra is, az élet nem arról kell, szóljon, hogy mindenki egyformán szeressen bennünket; mint ahogy fordítva is igaz, tehát mi sem szerethetünk egyformán mindenkit.

A mindennapok mentális túléléséhez szüksége van mindegyikünknek – ha többre nem is - egymás elfogadására, valamint egymáshoz és az éppen életszerűen aktuális, lelki környezethez való alkalmazkodásra.

Az igazi, valóságos, feltételek és érdek nélküli (isteni vagy emberi) szeretet – legyen szó barátságról, vagy akár szerelemről – nem hiszem, hogy lutri volna! Szinte biztos, hogy úgyis megtalálja az arra érdemes szerencsés embereket, tehát felesleges erőltetni, vagy kutatni.

Joggal róhat meg legvégül valaki:

- Ezek csak nagy szavak! Balga, elvetélt, gondolatok!

Ha jobban előrenézek a világ haladási irányába, rájövök, hogy sajnos nagyrészt igaza is van! De legalább megpróbáltam….

Szerintem!

Ennyi!..

Üdv! BenMar

Margóra...

Azt gondolom, hogy a legtöbb elmérgesedett baj(ellentét) gyökere túlnyomórészt a kisebb vagy nagyobb félreértésekben keresendő, pontosabban meg nem beszélt, nem tisztázott félreértésekben - legyen az akár egy rosszul értelmezett gesztus vagy cinikusnak tűnő irónia, stb. -, amelyek aztán akár személyes háborúkhoz is vezethetnek. Az értelmetlen gyűlölködés és az irigység gyakran még tetézi is mindezt. Pedig értelmes emberekhez illő, higgadt, hangsúlyozom higgadt kommunikációval sokkal többre mennénk! Az természetesen csupán utópia, hogy valaki mindenkit - aki méltó rá - egyformán tiszteljen és szeressen.... de ennek ellenére minden normális embernek törekednie kellene rá!

A "vészesen" közelgő karácsonyunk talán (még a nehezebben megnyíló emberek számára is) jó alkalomnak ígérkezik a (meg)beszélgetésre.... Ám abba a hibába sem szabad esni, hogy minden tisztelet, tolerancia, empátia és kommunikációra való hajlandóság csupán erre az ünnepi pár napos alkalomra korlátozódjon!

 

Üdv! BenMar
 

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi, azt hömbölögnyi!

Könyvajánló: Umberto Eco - A rózsa neve

Umberto Eco - A rózsa neve

  

„…a tudós olvasó szemében még a hazug könyveken is átderenghet az isteni tudás halovány sugara.”

„…törékeny szerzet ám a könyv, megsínyli az idő múlását, retteg a rágcsálóktól, az elemektől, az ügyetlen kezektől.”

„A tudós ember gyakorta kénytelen mágikusnak föltüntetni olyan könyveket, amelyekben pedig semmiféle mágia sincsen, csakis jóféle tudomány, pusztán azért, hogy megvédje őket a kíváncsi szemek elől.”

„A könyvek gyakorta szólnak más könyvekről. Egy-egy ártalmatlan könyv sokszor olyan, mint a mag, mely egy másik, veszedelmes könyv lapjain szökken szárba, vagy fordítva: keserű gyökérnek édes gyümölcse.”

„A könyvek nem azért vannak, hogy higgyünk nekik, hanem azért, hogy megvizsgáljuk őket. Egy könyv olvastán ne azt kérdezzük, hogy a könyv mit mond, hanem hogy mit akar mondani.”

„A könyvnek az a jó, ha olvassák. A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek.”