„Ízlések és pofonok.. „
A Made in Hungária című nagy sikerű musical margójára…..
Még mielőtt bármibe is belekezdenék - a félreértéseket elkerülvén -, rögtön az elején leszögezném, hogy sem lehúzni, sem pedig még jobban felmagasztalni nem szeretném a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban hétfőn általam is megtekintett, kirobbanó sikert arató zenés Fenyő musicalt, a Made in Hungáriát.
A fent említettel együtt, az is távol áll a szándékaimtól, hogy bárki ízlésvilágát, vagy a színházi előadásokkal szemben támasztott egyéni elvárasait kritizáljam.
Nem! Egyáltalán nem szeretnék szándékosan semmi hasonló ál-esztéta színben feltűnni, hiszen hogy is jöhetnék én mezei, elvétve színházba járó egyszerű, laikus, hétköznapi halandó ahhoz, hogy hozzáértő kritikát fogalmazzak meg, vagy éppen a saját műveltségem, vagy éppen a butaságomra támaszkodva általánosítsak.
(Balázs minek ez a bevezető rizsa? Hiszen tudtommal szabad vélemény nyilvánítás van, és itt a vélemény az ami kiemelendő, ugyanis véleményt, a szakmai kritikával szemben még egy magadfajta átlagos „felhasználó” - maradva az angol „user” szó helyett a blog írás magyar nyelvű szlengénél, a „blog” szónak meg tudtommal nincs frappáns magyar nyelvű megfelelője – ( ha már egyszer az Anyanyelv nemzetközi napját ünnepeljük; J ) is formálhat, vagy talán nem? De! Nem? De! Az már megint egy más kérdés, hogy összességében jó vagy rossz lesz ez a vélemény…..
A mai irka-firkám előzményének, apropójának tulajdonképpen az Anyanyelv ünnepén kívül a korábban írt egyik Ajánló: Hotel Menthol musical
című blogbejegyzésem tekinthető: http://gyerekozelebb.blogspot.hu/2012/08/ajanlo-hotel-menthol-musical.html
A szóban forgó zenés darab átütő sikerén felbuzdulva - habár nem számítok hasonló olvasottsági index mutatókra -, azt gondom az a néhány olvasó, aki átverekedte magát a bekezdésemen (szándékosan nem írtam expozíciót J ), megérdemli, hogy végre a lényegről, a Made in Hungária című zenés darabról (nem musicalről J ), helyesebben a véleményemről is olvasson.
A darabot, mint színházi előadást, azt gondolom többféle nézői szemlélet, elvárás szemszögéből (aspektus helyett! J ) is lehet értelmezni:
1, egy nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó néző;
2, a semleges, mindenféle elvárástól mentes, „minden evő” néző;
3, a tudatos és tartalmas szórakozásra vágyó „kellemeset a hasznossal” néző;
4, a gyermek korú, gyermek fejjel néző;
5, a sznob néző;
6, a valóban műértő, műkritikus, elismert esztéta néző;
7, és végül a kereskedelmi TV-ken, szappan operákon edződött „zombi néző” J
Nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül, ennyi jutott eszembe a színházba járó nézők, a befogadók, a katarzisra vágyók J általam megfigyelt összetételéről.. Az említett kategóriák egyes pontjaihoz sorolt emberek, már el sem jutnak írásom ezen szakaszához, éppen ezért nem félek a felesleges retorzióiktól, akarom írni a negatív reakcióiktól sem. Meg különben is, mindenki számára adott a lehetőség, hogy a legkülönfélébb színházi darabok, előadások listájából kiválassza a számára nézhetőket, azokat, amelyek végén vörösre tapsolt kézzel áll fel. Mégis az a véleményem, hogy egy adott színpadi mű, előadás értékét csak növeli, ha minél szélesebb réteg megtalálja benne a neki tetsző, akár rejtett szépségeket, szórakozást, kikapcsolódást is.
Mindebből az is következik, lehetetlen volna olyan darabot írni, estenként újra gondolva, aktualizálva átrendezni, kissé átírni, ami minden réteg igényét kielégítené. De mint tudjuk, nem is ez a célja a színházat látott művek nagy részének.
Ha egy kategóriát ki kellene emelnem, akkor a Made in Hungária musicalt elsősorban az 1. kategóriának, a nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó, múltjukat szívesen felelevenítő, zenét kedvelő nézőknek ajánlanám. Hogy miért is?
Mint azt már korábban is írtam, a magamfajta, „Hair”-on és „István a király”-on felnőtt egyszerű halandónak mai napig az a természetes folyamat, hogy a musicalek és rock operák „termelik ki” a jó zenéket, nem pedig a zenék a jó musicaleket. De akár említhetnék itt még további amerikai zenés darabokat is, mint pl. a Pomádé, hiszen a Made in Hungária esetében is egy a musicallel megegyező című film átdolgozásáról van szó.
Azt is gondolom még, hogy aki nem látta a darab alapjául szolgáló filmet, annak az embernek nehéz eligazodni a cselekmény a színvonalas és nagyszerű táncos, zenés jelenetek között zajló történés kusza szálain. Persze tudom a film teljesen más műfaj, ennek ellenére azért mégis vártam az a cselekmény kibontakozását a színpadon is, ha már egyszer Fenyő Miklós viszontagságokkal teli, mozgalmas életéből ragadott ki a színdarab egy részt. A 60-as évek Magyarországában zajló, szemfényvesztő, ellentmondást nem tűrő, totálisan elnyomó szocializmusról azért kaphattunk a rendező jóvoltából némi képet a színdarabban is.
A lázadó, kicsit talán még korunkra is jellemző túlságosan is Amerikát majmoló fiatalok zene által kitörni akaró szabadság vágya úgyszintén átjött a számomra, ami a nagyszerű táncos koreográfia, humoros jelenetek és néha kimagaslóan magas szintű énekhang és a nem mindennapi élő zene mellett szintén tetszett. Persze akkor még az USA a jogállam, a demokrácia, a szabadság, a lehetőségek országával, a nyugat csúcsával volt egyenlő, amely amerikai álom mára kissé átalakult.
Mindent összevetve még nálam is, - aki dallamos rock zenén nőtt fel, igaz a 70-es években még gyerekként -, valamelyest el tudta nyomni a régi jampi stílusú bulik, összebújós, romantikus, szerelmes hangulatú retro felidézése azokat az apró negatív élményeket, amelyeket a néha – szerintem színházban ritkán hallott – alpári beszéd stílus és a már említett történet egyszerűsége, ám avatatlanok számára mégis kuszasága okozott. Annak ellenére, hogy a fiatal Fenyő Miklós élete – a tehetségét leszámítva, amit elismerek -, nem sokban különbözött a korra jellemző, több filmben is látott lázadó fiatal zenészek életétől, azt is belátom Fenyő Miklós zenéje anno és most is szinte kibírhatatlan tánc nélkül… J
A rendező(k) a stábjával kihozta a darabból (a nagyszerű színészeknek, zenészeknek, táncosoknak stb. köszönhetően) szerintem a maximumot. Az más kérdés persze, hogy a maximumot jelölő léc (limbóléc) már alapból, eleve alacsonyan volt. Egyszóval egy könnyed, múltidéző, szórakoztató, a korához méltó, színvonalas bulinak – ilyen is kell néha azt gondolom - egészen jó volt az előadás, amit a mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a végén felállva tapsolt az egész néző sereg, kategóriáiktól függetlenül. J
Egy összefoglaló megjegyzés az előadás végéről egy 10-12 év körüli, "lázadó" gyermek szájából: „Ez volt az első és az utolsó, hogy színházban jártam!” a „Miért?” kérdésre a válasza: „Mert a szék nagyon kényelmetlen volt!” :)
@BenMar
