Könyvajánló: Gárdos Péter - Hajnali láz

„ – Mi is a maga foglalkozása, Miklós?
- Újságíró voltam. És költő.
- Á! A lélek mérnöke. Szép.”

/Gárdos Péter: Hajnali láz

Könyvajánló: Paulo Coelho: Az accrai kézirat

"Nem akkor győznek le, ha veszítesz, hanem amikor feladod."
/Paulo Coelho: Az accrai kézirat

"1099. július 14. Jeruzsálem a keresztesek támadására készült, amikor egy görög férfi, akit Koptnak hívtak, összegyűjtötte a város lakóit egy térre.  A tömegben keresztények, muszlimok és zsidók lesték a Kopt szavait, melyektől azt várták, hogy felkészíthetik őket az elkerülhetetlen harcra.

De a Kopt az idős bölcs nem a harcról beszélt, hanem a mindennapok nehézségeiben rejtőző tudásra irányította a figyelmüket.

Míg az ellenség a falak alatt gyülekezett, az emberek a valódi ellenségről, a veszteségről és a magányról kérdezték.

A Kopt pedig megosztotta velük tudását a harcról, a  változásról, a félelemről, a szépségről, a szerelemről és a hűségről. Szavaiból egy évezreddel később is ugyanolyan tisztán árad a tudás és a bölcsesség."

"Vissza senki sem fordulhat, de mindenki tovább mehet.

És holnap, amikor fölkel a nap, mondjuk el magunkban:

Úgy tekintek erre a napra, mintha életem első napja lenne.

A családom tagjait csodálkozással szemlélem - és örömmel, mert felfedezem, hogy mellettem vannak, s némán osztoznak velem a szeretetben, amiről annyi szó esik, de oly kevesen értik."

"Mindenre és mindenkire úgy tekintek, mintha először látnám, de leginkább a kis dolgokra tekintek így, amelyekhez annyira hozzászoktam, hogy megfeledkeztem az őket övező varázsról."

"Ahogy haladok a jövő felé, utamat segítik a múltbéli botlásaim után maradt nyomok."

"Nem fogok panaszkodni, hogy minden változatlan, és nem tehetek semmit. Mert úgy fogom megélni a napot, mintha az első napom lenne, és olyan dolgokat fedezek majd föl a folyamán, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek."

"Legyen merszem kinyitni a szentély ajtaját, amely a lelkemhez vezet."

"És ha ez az utolsó napom a Földön, kihozom belőle, amit csak lehet, és ugyanazzal az ártatlansággal fogom megélni, amivel a gyermek, aki mindent először csinál."

János Neve Napja... / Emlékeim

Éjszaka álmomban eljött hozzám, így újra megölelhettem gyermekkorom egyik legkedvesebb emberét (aki sajnos már odafönn karácsonyozik a - szintén eltávozott - övéivel)... János neve napjának alkalmából őszinte szeretettel gondolok Egyed Jánosra (1948-2008) (IS), anyai nagybátyámra, Jancsi Keresztapámra és gyermekkorom vele töltött miden egyes boldog percére...

Ismét egy - sajnos ugyancsak elhunyt - kosárlabda edző, Jim Valvano (Jimmy V) szavai gyakran jutnak az eszembe:
"Akkor teljes az életed, ha minden egyes nap nevetsz, használod az eszed - tehát gondolkodsz -, ugyanakkor mindegy az örömtől vagy bánattól, de könnyezel is. Mindezen felül az álmaid és emlékeid is hozzád, a mindennapjaidhoz kell, hogy tartozzanak..." 

Nem feledkezhetek meg ugyancsak szép emlékű, mindig vidám apai nagybátyámról, Szabó Jánosról (1935 - 2012) sem, valamint apai nagyapámról, akit szintén Szabó Jánosnak (1900-1978) hívtak.

A fotó első fényképezőgépemmel, egy ETÜD géppel készült Pórszombaton.

Kutas Kálmán: HALÁL

Nem akkor halsz meg, ha végsőt lehel 
ajkad s elszárnyal lelked hangtalan;
ha, kit szerettél, sírva zengi el
búját s magába roskad társtalan;

nem akkor halsz, ha gyászkar énekel,
kihűlt szívedre omlik már a hant,
s nem száll többé eszméd az égre fel
és fényes elméd porrá lett alant…

Sírodhoz ha többé nem lépeget,
ki gyászolt s hozzá többé nem talál
késő utód – és hantod szétesett –

fölötte nyáj füvet legelve jár –
nem őrzi senkisem emlékedet –
s neved nem él már: ez, ez a halál!

forrás: Kutas Kálmán - KEZEDBEN ALKOTÓ

Üdv! BenMar

Kutas Kálmán: A név

Kutas Kálmán: A név

A név, legyen bár szép, csengjen zenével,

Elmúlik – még emléke sem marad.

Hiába kérkedel te ősi névvel,

Kopik, kopik… csak pár év elhalad,

S annyit se mond, mint tárgynév, bár reménnyel

Titkon szíved: tiéd tán fennakad

A név-tömegből, mint vízből a bárka…

Embert s nevét sodorja évek árja.

Hát őseid, tűnt népek, nagy királyok?!

Az óceánok mélyén hány pihen

Hullámsírokban!... Szellemóriások,

Kiknek nevét nem tudja senki sem…

Sosem múlik szemedről le a hályog:

Ember, hiú árnyék! – kit elviszen

Idő, halál egy röpke pillanatban!?

Még azt hiszed: a neved halhatatlan!...

Hát csak bomolj, gyűlölködjél, emésszed

Magad s fajod! – Továbbra is hevülj

Hiú reményen, hogy nem jő enyészet

Nevedre! Csak civódjál emberül!

Lihegj bosszút, holttestekkel tetézzed

Az ormokat, míg végre összedűl

E vén világ! – Ó dőre, balga ember,

Higgyed, hogy így a jövő nem felejt el!...

…Te, ó szívem, miként hunyó zsarátnok

Sziporkát szór, tüzében míg elég:

E rombolásba vessél tiszta lángot,

S habár a földön minden semmiség,

Szent sejtelemmel, mit láthat a látnok:

Hidd, van világ, amely tiéd, tiéd –

Más, mint ez itt, örök, elmúlhatatlan

A dalban él magasztos gondolatban.

Versek (1926)

2015 Karácsony várás

Jézuskának! 

Karácsonyra csupán annyit kérek
- legyen az ára bármi! -:
Kérlek, állítsd le az idő-gépet,
fel akarok rá szállni!

Nyiss végre egy apró csillagkaput,
hadd lépjek át már rajta!
Mutasd meg, merre, s hova visz az út:
mélyre vagy fel, magasba?

Lehet, nem előre, hátra mennék;
szaladnék hozzád múltam!
Rád borulnék, mint a maró festék,
amihez bénán nyúltam.

Vagy változtass csillagporrá, miből
Univerzumunk való…!
(Hisz’ most görcsös fa vagyok, mi kidől,
ha ráordít a való.)

Karácsonyra csupán annyit kérek,
- az árát megfizettem -:
Kérlek, állítsd meg az idő-gépet,
mert elsiet mellettem!

Sántha Károly 1845-1928

Sántha Károly

„...mit jelentenek versei a mai ember számára? Van-e aktualitásuk, mondanivalójuk ma is, 100-150 év után?”

„A nagy írásokból hiányzik minden időszerűség. Hiányzik, akkor is, ha a költő vagy az író kora egyik égetően időszerű kérdését akarta rögzíteni, akkor is, ha közvetlen környezetéhez, osztályához vagy nemzetéhez akart a pillanat dolgáról szólani.”
/Márai Sándor: A négy évszak/

Márai a bevezetőmben idézett rész („Időszerűség” címmel) folytatásában, mint egy a tételének igazolásaként Petőfit hozza fel szemléltetésnek. Ám azt gondolom, az általam megismert költészete, valamint nem utolsó sorban életútja alapján akár az evangélikus lelkész-költő (az anyaszentegyház „dalos pacsirtája”) Sántha Károly (akinek költészete nem áll messze Petőfitől sem) is kiválóan megállná helyét példaként.

 
Sántha Károly időtálló, gondosan megírt rímes alkotásaiból csak úgy sugárzik a - szinte minden szavát átható – egyetemes Isteni tisztelet és szeretet. Műveiben e legnemesebb emberi érzést: a szeretetet, hovatovább szerelmi magasságokba emeli, legyen szó bármilyen szent dologról: a társról, a családról, a hazáról, az anyatermészetről, vagy az anyanyelvről, magáról az emberről, az életről, avagy akár a „mennyei Fölségről” Istenről is. Mindezt oly nagyszerű módon – művelt, hithű lelkészhez híven – teszi, hogy nem csupán egyszerűen leír, hanem egyben érzelmeket közvetít, ad át; szeretetre buzdít; Bibliába illő versein keresztül példaértékűen tanítja is a helyes, humánus és erkölcsös életre olvasóját, az éppen aktuális kor emberét.
 

Summa summarum: azt gondolom, Sántha Károly verseiben a mai kor emberénél sajnos érezhetően lassan már klisévé hervadó Isteni és Emberi Szeretet Magyar Anyanyelve ismét értelmet nyer, újra tartalommal töltődik fel…
 

Legvégül mivel is zárhatnám le stílszerűbben a mondandómat, mint magával a lelkész-költő szavaival:

„A test lesz csak szálló köddé,
És a lélek él örökké!”
/Sántha Károly: Epilógus/

Üdvözlettel: Szabó Balázs

Könyvajánló: Pergel Zsolt - Apácabordély

„A körülmények határozzák meg a dolgok jelentőségét, és ami egyszer fekete, az máskor lehet fehér vagy legalábbis szürke.”

„Ez is bizonyította, hogy a világon minden történés hátterében a szex, a pénz vagy  a hatalomvágy áll.”

Letörölt egy váratlanul előbuggyanó könnycseppet, amiről ő maga sem tudta, hogy kinek vagy minek szólt, és a kitárt ablakban állva az egyetemi város fényeiben fürödve, teleszívta tüdejét a változás a változás illatát hozó friss levegővel. Messziről, alig hallhatóan, mintha puskalövéseket hozott volna errefelé a szél. 1956. október 23. volt, és valami elkezdődött…”

/Pergel Zsolt: Apácabordély