Sántha Károly 1845-1928

Sántha Károly

„...mit jelentenek versei a mai ember számára? Van-e aktualitásuk, mondanivalójuk ma is, 100-150 év után?”

„A nagy írásokból hiányzik minden időszerűség. Hiányzik, akkor is, ha a költő vagy az író kora egyik égetően időszerű kérdését akarta rögzíteni, akkor is, ha közvetlen környezetéhez, osztályához vagy nemzetéhez akart a pillanat dolgáról szólani.”
/Márai Sándor: A négy évszak/

Márai a bevezetőmben idézett rész („Időszerűség” címmel) folytatásában, mint egy a tételének igazolásaként Petőfit hozza fel szemléltetésnek. Ám azt gondolom, az általam megismert költészete, valamint nem utolsó sorban életútja alapján akár az evangélikus lelkész-költő (az anyaszentegyház „dalos pacsirtája”) Sántha Károly (akinek költészete nem áll messze Petőfitől sem) is kiválóan megállná helyét példaként.

 
Sántha Károly időtálló, gondosan megírt rímes alkotásaiból csak úgy sugárzik a - szinte minden szavát átható – egyetemes Isteni tisztelet és szeretet. Műveiben e legnemesebb emberi érzést: a szeretetet, hovatovább szerelmi magasságokba emeli, legyen szó bármilyen szent dologról: a társról, a családról, a hazáról, az anyatermészetről, vagy az anyanyelvről, magáról az emberről, az életről, avagy akár a „mennyei Fölségről” Istenről is. Mindezt oly nagyszerű módon – művelt, hithű lelkészhez híven – teszi, hogy nem csupán egyszerűen leír, hanem egyben érzelmeket közvetít, ad át; szeretetre buzdít; Bibliába illő versein keresztül példaértékűen tanítja is a helyes, humánus és erkölcsös életre olvasóját, az éppen aktuális kor emberét.
 

Summa summarum: azt gondolom, Sántha Károly verseiben a mai kor emberénél sajnos érezhetően lassan már klisévé hervadó Isteni és Emberi Szeretet Magyar Anyanyelve ismét értelmet nyer, újra tartalommal töltődik fel…
 

Legvégül mivel is zárhatnám le stílszerűbben a mondandómat, mint magával a lelkész-költő szavaival:

„A test lesz csak szálló köddé,
És a lélek él örökké!”
/Sántha Károly: Epilógus/

Üdvözlettel: Szabó Balázs

Könyvajánló: Pergel Zsolt - Apácabordély

„A körülmények határozzák meg a dolgok jelentőségét, és ami egyszer fekete, az máskor lehet fehér vagy legalábbis szürke.”

„Ez is bizonyította, hogy a világon minden történés hátterében a szex, a pénz vagy  a hatalomvágy áll.”

Letörölt egy váratlanul előbuggyanó könnycseppet, amiről ő maga sem tudta, hogy kinek vagy minek szólt, és a kitárt ablakban állva az egyetemi város fényeiben fürödve, teleszívta tüdejét a változás a változás illatát hozó friss levegővel. Messziről, alig hallhatóan, mintha puskalövéseket hozott volna errefelé a szél. 1956. október 23. volt, és valami elkezdődött…”

/Pergel Zsolt: Apácabordély

Hogy lehetetlen volna az időutazás…?

Kodály Zoltán után szabadon: Könyvek nélkül lehet élni – akár túlélni -, de nem érdemes… 

Az irodalom (többek mellett) már oly régen megtalálta azt a szavak, mondatok közé rejtett pirinyó „természeti csodát”, melyet a fizikusok, csillagászok és matematikusok a mai napig nem sok kézzel fogható eredménnyel bár, de mégis - hatalmas közérdeklődéssel kísérve - lázasan keresnek.

/Mint az tudvalevő, a történészek (abból a közhelynek számító alapgondolatból kiindulva, hogy „a történelmet mindig a győztesek írják/átírják”) viszonylag korán rájöttek arra, hogy a művészeti alkotásokból – köztük az irodalommal – gyakran reálisabb, a valósághoz sokkal közelebb álló kép alkotható az adott történelmi korok viszonyairól, emberéről vagy annak környezetéről, mint a gyakran elfogult, politikailag tudatosan irányított szakirodalom által megírt „száraz” történelemkönyveinkből. Más szavakkal: az irodalomban ábrázolt emberi érzelmek mintegy mellékterméke a hamisítatlan, fizikális valóság. /

Ez a fantasztikus, minden olvasni tudó ember számára, századok óta elérhető találmány nem más, mint az időgép vagy más nevén: könyv. Hiszen, ha jól belegondolunk a könyvek (legyen szó műfaji megkötés nélkül kisebb elbeszélésekről, regényekről, vagy akár versekről stb. is) utat nyitnak egy olyan „csillagkapu” felé, amelyen átlépve a megállíthatatlanul előre haladó idő – a fizikai törvényeitől függetlenül – bármelyik, tetszés szerinti pontján találhatjuk magunkat. Legyen szó múltról, jelenről vagy jövőről, a könyvek segítségével könnyedén kalandozhatunk az idő bármely intervallumában, sőt ha a kedvünk éppen úgy tartja, anélkül, hogy különösebb erőfeszítésre volna szükség, felkereshetünk a térben akár más dimenziókat is. Nem is beszélve a jellemformálás és egyebek mellett arról az iszonyatos gyógyító erőről  - ha csupán átmenetileg is – amely az irodalom, az olvasás segítségével, a néha kegyetlen valóság reinkarnáció szerű elhagyásához párosul. Talán a szintén gyógyhatású álmokhoz lehetne hasonlítani.

A „reálosok” által keresett időgép javára legyen írva, ami igaz az igaz, eme „humán” időgépünk csillagkapuja oly aprócska, hogy testünk nem, csupán az elménk, a lelkünk, a képzeletünk képes csak átpréselni láthatatlan falain magát. Az előbbivel ellentétben az utóbbi időkapu mindnyájunk számára elérhető, csupán a belépéshez szükséges jel/kód rendszert kell megfejtenünk ahhoz, hogy -  mintegy jutalmul - megismerhessük az örökkévalóság megismerhetetlen óceáni mélységeit, felfoghassuk a felfoghatatlanul felfoghatatlan végtelent.

Ha már az imént a lélekről esett szó, megjegyezném, hogy egy olyan magamfajta, közel sem  tökéletes (és akkor finoman szólva diplomatikus voltam) kíváncsi ember számára - aki magát az embert, tovább gondolva a humánus, teremtő, végtelen és szent lelket egyenlőnek tekinti Istennel - mérföldekkel többet jelent egy-egy irodalmi csillagkapu utazás holmi kedvelt, olcsó időtöltésnél. Azt is írhatnám, minden egyes könyvvel töltött percben – akár a legszebb álmaiban – miután rátaláltam, nem mással randizom, mint magával az Istennel.

Azt gondolom, az emberi test és lélek egyenrangú kapcsolatában – mind a mellett, hogy a test épsége is számít - a lélek gondozását, tisztán tartását prioritás illeti meg. Ebben a kisebb, nagyobb lelki téren történő revízióban elsődleges szerep hárul az egészséges kíváncsisággal társuló, empatikus, ép elmére. A kíváncsiság szomját – nemtől, kortól, nemzeti hovatartozástól, iskolai végzettségtől, valamint politikai és vallási meggyőződéstől függetlenül - legjobban a könyvek oltják. 

Márai Sándor így ír a Füves könyvben az olvasásról: 

"Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni. Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas." 

Ennyi! Innyi! Jóberúgnyi! Azt hömbölögnyi!

Üdv! BenMar

Könyvajánló: Jodi Picout - Vezeklés

Átírhatja a múlt a jövőt?

„Amit tett az rossz. Nem érdemli meg a szereteted, de megérdemli a bocsánatodat, mert másként a harag úgy fog nőni a szívedben, mint a gaz, amíg ki nem gyomlálod. Amíg él benned a gyűlölet, az egyetlen ember, aki szenved e miatt te vagy.” / „… a bocsánat nem olyasmi, amit másokért teszünk. Olyasmi, amit magunkért teszünk.” ….

„Jézus nem azt mondja nekünk, hogy bocsássunk meg mindenkinek. Azt mondja, fordítsuk oda a másik orcánkat, de csak, ha mi kapjuk az ütést. Még a Miatyánkban is ez áll: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Nem másoknak.”…. „A legtöbb keresztény valamiért tévesen azt gondolja, hogy a jó keresztény minden bűnösnek, minden bűnt megbocsát.”

/Jodi Picoult: Vezeklés/

Könyvajánló: Popper Péter - VÁLSÁG ÉS MEGÚJULÁS Siva nevető tánca

„Az élet tartalmasságát végül is nem években, hanem élményekben mérik. Egy eseménytelen kilencven év rövidebb élet, mint egy történésekkel, élményekkel zsúfolt ötven esztendő. Ezért elgondolkodtató Marquez búcsúkiáltványa, amely óvni szeretné az embereket a felesleges szorongástól, és attól, hogy az egészség megőrzését tekintsék az élet legfőbb feladatának…

… Véletlenül nem zajlik manapság egy koncentrált támadás az életörömök ellen?”

„Elsőként talán a politikához legközelebb álló újságírás züllött le. Szokássá vált az egyik legnagyobb zsurnalisztikai bűn elkövetése: a híradás összevegyítése a kommentárral.”

„…, akik se alkotóképességgel, se üzleti fantáziával nem rendelkeztek, elkezdtek politizálni, s egyéb lehetőség híján ott ragadtak mind a mai napig. Gondolatuk, érvük kevés van, s a honi szokások szerint mindezt gorombasággal, gyalázkodással helyettesítik. Ezért hasonlít a parlament hangulata valamilyen külvárosi kocsmáéhoz, ahol az ellenfeleket, a másképp vélekedőket minimálisan hazaárulónak, hibbant agyúnak, idegen hatalmak ügynökeinek nevezik. Van, akit a jó modora arra int, hogy ennél erősebb szidalmakat csak az utcai tüntetéseken használjon.

Anyagi helyzetük stabilizálására az eltulajdonítás (lopás), vagy az átverés (simli) bevált módszerét szokták alkalmazni. Erről viszont nem illik beszélni, tehát rengeteget hazudnak…„

 

/Popper Péter: Válság és megújulás Siva nevető tánca/