 |
| A kölyök (The Kid, 1921) Forrás: WIKIPEDIA |
Hosszú kihagyás után (hasztalan kerestem a pattogatott
kukoricaárust az előtérben) tegnap, azaz október 04.-én szombaton - közvetlenül
a premiert követő estén - volt szerencsém helyet kapni a közönség soraiban a „A
kölyök” című, - minden részrehajlás nélkül állíthatom, csodálatos és nagysikerű
- színházi előadáson a Hevesi Sándor
Színházban.
Az igazsághoz szorosan hozzátartozik, hogy nehéz elfogulatlan
véleményt megfogalmaznom, ugyanis ezen az estén a „kölyök” vagyis Jacky a
gyermek szerepét kedves ismerőseim (Vizy Péter és Kovács Kata) gyermeke Vizy
Benedek játszotta... ( A kiírás szerint a másik „kölyök”: Kovács Emánuel) Ráadásul, ha közelebbről is
szemügyre vesszük a musical szereposztásának kiírását, akkor feltűnhet, hogy a „Továbbá”
címszó alatt korrepetitorként Vizy Benedek
édesanyja a zenei munkássága révén sokak által ismert, elismert Kovács Kata is
felbukkan.
Itt (IS) ragadnám meg az alkalmat, hogy szívből gratuláljak
elsősorban Benedeknek (természetesen szüleinek is!) a nagyszerű színész és ének
tehetségéhez! Azt gondolom, le sem lehet írni szavakkal, maximum megköszönni,
azt a felemelő érzést, vizuális és akusztikai élményt, amit Benedek –
természetesen a többi ismert színész a már megszokott, bravúros alakításával,
színészi és ének teljesítményével egyetemben – nyújtott nekünk, a közönségnek!
Azt hiszem, a darab közbeni és a végső fergeteges tapsokat hallva és a nézők
elismerő tekintetét látva nem túlzás részemről a többes szám használata sem! Köszönöm! Köszönjük!
És, ha már az elismerésnél tartok, azt gondolom, hogy a rendezőt Nagy
Viktort, valamint a stáb egyetlen egy tagját - akik a legkisebb részt is
vállalták a bemutató létrejöttében – sem szabad kihagynom a méltatás sorából!
Egyszerűen ezt a darabot látni kell!
A bevezetőmben említett elfogultság-mentességet még tovább
nehezíti, hogy egyik számomra legkedvesebb korszak a történelemben a XX. század
eleje, azon belül is az európai ember számára hatalmas lehetőségeket és egyben
titkokat jelentő, század eleji Amerika, ami egyben a világháborús időszakban a
szabadsággal is egyet jelentett némelyek számára. Hogy ez napjainkra mennyire
változott, vagy sem, az egy külön történet….
Gyermekkoromból - többek mellett - még jól emlékszem a legendás „Stan
és Pan”, valamint „Charlie Chaplin” fekete fehér burleszkfilmjeinek bohókás,
vidám, ám néha szatirikusan realista, megmosolyogtató világára. A verkli,
zongora, vagy pianínó aláfestéssel készült, feliratos némafilmek „pantomim
bohócai” ( a korhű elemek visszaköszöntek
a musicalből hangulat és színvilág formájában is ) – sok más mellett szintén befolyásolták
későbbi életfelfogásomat, gondolkodásmódomat is.
A számos humoros és tragikus elemmel átszőtt Chaplini (életrajzi indíttatású)
történet mesélésébe, amely szinte rögtön az elején könnyeket csalt a szemembe,
több okból sem mennék bele. Ám a teljesség igénye nélkül kiemelnék a darabból
néhány – talán üzenetnek is szánt - számomra meghatározó, lélekre ható élményt, amelyek a
bennünket körülvevő mindennapok emberi (jó vagy rossz) kapcsolataiból, érzelmeiből
fakadtak és fakadnak - függetlenül attól, hogy észrevesszük-e párhuzamot az
akkori és a mai ember érzelemvilága között – mind a mai napig.
Olyan, a zseniális színészi alakítások és csodálatos, tiszta
hangon elénekelt dalok által a lelki szemeim előtt megjelenített, a
hétköznapokban is gyakran felbukkanó emberi kapcsolatokban gyökeredző
érzelmekre gondolok, mint például a (férfi és nő között) szerelem, ( apa és
fia, valamint anya és „sérült” lánya viszonyból ) szülői vagy éppen gyermeki
ragaszkodás, törődés, szeretet; avagy az azonos, legfőképpen anyagi helyzettől
függő társadalmi szinten élő emberek között kialakult sorsközösségen alapuló
összetartás, összetartozás érzése, mely utóbbinál – talán szándékos külső hatásra
– mára már sajnos az idők során hatalmas méreteket öltött, társadalmi osztályok
között tátongó szakadék és a félelem széthúzást indukál.
És ha a pozitív emberi érték mellett szóba került a negatív is,
akkor megemlíteném a „pénz és ember viszonyából” eredő emberi érzéketlenné
válást, elkorcsosodást, elgépiesedést, korrupciót, alkoholizmust, bűnözést stb.
is, amelyek már a 20’-as években is megtapasztalható volt az akkori ember
számára, ám ezek nemhogy eltűnnének, egyre nagyobb méreteket öltenek
napjainkban.
Mégis mindenki előtt adott volt, és adott ma is a lehetőség, hogy
a jó utat, avagy a rosszat válassza; sőt mindig van egy esély az ember számára,
hogy irányt váltson… és aztán csak a bevállalt szerepünkön, valamint a
lépéseinken múlik, hogy mit hoz a film legvége!
A fülbemászó dallamokat hallgatva a sok kitűnő énekhang közül azt
gondolom, mindenképpen kiemelésre méltó a
Chaplint alakító Hertelendy Attila, valamint Mary szerepét játszó
Debrei Zsuzsanna és nem utolsó sorban a „kölyök” Jacky, azaz Vizy Benedek
teljesítménye is.
És mintegy záróakkordként megemlítenék két icike-picike apróságot,
ami – gyorsan hozzáteszem - cseppet sem rontott az előadás színvonalán, de
valahogy mégis… szóval… lehet, hogy bennem van a hiba!
-
Chaplin
az emlékeimben vagy 5 számmal nagyobb cipőt hordott
- Néha
együtt énekléskor Hertelendy Attila hangja túlságosan elnyomta a „kölyök”
hangját…
Mégegyszer Hatalmas Bravó és
Gratuláció!
Üdv! Szabó Balázs alias @BenMar
UI: „Teljesen mindegy, hogy
az ember mikor ünnepli a születésnapját, de kétségkívül akkor a
legpraktikusabb, amikor van pénze!”
