... ha azt mondja valaki nekem 2011 szeptember 8.-a előtti napokban, hogy másfél év múlva, minimális gyógyszerezés mellett szavalni fogok Márait és egy saját verset a Magyar Költészet, és a Parkinson kór Napjának ünnepségen, akkor biztosan jól kiröhögtem volna, feltéve, ha akadt volna akkoriban fikarsznyi erőm is a nevetésre....
TISZTELETTEL ÉS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKINEK A LEGKISEBB RÉSZE IS VOLT EBBEN A CSODÁBAN!
Azt gondolom, mi több, hiszem, hogy a legnagyobb Istenünk a Teremtő Emberi Lélek, ami vallási hovatartozástól függetlenül mindenkinél ugyanazt az egy Istent kell, hogy jelentse...
Az aktualitás diktálta illendőség megkívántatja velem, hogy a mai számomra piros betűs és napsütésben pompázó napon ne menjek el szó nélkül a magamfajta egyszerű vonalat képviselő embereknek szánt költészet az irodalom mellett.. Ki tudja,
miért, de az "irodalmi elit" részéről érzek egyfajta szakmai
féltékenységet a művek megjelenéseivel, publikálásával kapcsolatban. A
hétköznapi ember számára érthetetlen nyelvi, egyfajta szakzsargonra építkező
klikkesedést, olyasvalamit, mint amilyen pl. a matematikában és a fizikában véleményem
szerint felfedezhető.. A szűkebb értelemben vett szakma .(talán szándékosan
is?) elzár rengeteg értéket a "laikus" emberek elöl. Olyasvalamire
gondolok, amiről Steven Hawking is ír "Az idő rövid történetének"
bevezető részében, amikor a bonyolult egyenletek használatáról tesz megjegyzést.
Lehet most
túlságosan is populistának tűnhetek, de ezt akkor is így érzem, és Márai is úgy
tanítja, hogy mivel feltétlen, abszolút igazság nem létezik, mindig azt írjam,
amit az igazságról hiszek, tudok vagy gondolok.... Persze az istenért sem áll
szándékomban felrúgni öntörvényűen Hujber Feri módjára a jól bevált szabályrendszert,
vagy teljesen szakítani a kortárs művészet által diktált követelményekkel. Nem!
Erről szó sincs. Csupán azt gondolom, és talán ez nem tűnik saját magam
megnyugtatására gyártott elméletnek, hogy a művészet is, mint ahogy minden más tudományág
is korra, nemre, felekezeti hovatartozásra, avagy iskolai végzettségre való
tekintet nélkül mindenkié kell, hogy legyen, tehát minden magyar emberé is.
Mindenki,
aki egészséges értelemmel rendelkezik meg kell hogy értse – joga is van
megérteni - az újat vagy éppen a régit,
amihez kell egyfajta köztes nyelvnek is léteznie.... SZERINTEM! talán ennek
hiánya miatt is sokkal népszerűbbek a bulvársajtók "könnyed"
olvasmányai vagy a tv-s valóság show-k, az irodalmi értékeket képviselő alkotásoknál.
Ám, mivel
jog nem létezhet kötelezettség nélkül, egyben a mindennapjainkhoz kellene, hogy
tartozzon a megismerés feladata, végső soron az értelmes könyvek, cikkek olvasása
is.
Az egyszerű vonalat a közérthetőségre értem, hiszen azt vallom a költészetnek, az irodalomnak bármilyen csatornákon való élvezte nem kell hogy felérjen a magas szintű tudományokat művelő, egoistának tűnő emberek tudásával összhangba hozott műértésével, műelemzésével. Tehát a katarzist kötelezővé tenni, vagy erőltetni nem volna szabad, és mivel annyifélék vagyunknem is lehet, szerintem.
Számos médiában sajnos azt látom, (lehet rosszul?!) kicsit megbomlott az utóbbi időben a valódi értékek rendje, hiszen manapság egy börtönviselt bűnöző, gyilkos megtérése, (talán szándékosan) nagyobb erénynek van nyilvánosan is feltüntetve, mint az eredendően becsületes, normális életet (persze, ha manapság lehet egyáltalán ezt mondani) élő embertársunk. Hiszen velük van teli a kereskedelmi tv adók nagy része….. jah kérem ők aranybányának számítanak!!!!! ellentétben a hétköznapi emberekkel….
Minden diszkriminációt félretéve, ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy könnyű a megbánás és a jó útra térés, és ezeknek a tévútra tévedt bárányoknak nem szabadna megbocsátani! Egyáltalán nem! Sőt! De ti nem érzitek, hogy valami nincs rendben az egészséges értékrendünk tájékon? …… Talán a Biblia van ennyire hatással az emberekre? (nem hiszem!) (Lásd az utolsónak megtérő Pál apostol történetét.)
Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy alapvetően ártatlan és tiszta felnőtt ember nem létezik a földön., de a Btk. szerint büntetlen előítéletű viszont igen…..
Visszakanyarodva az irodalmi értékekhez. Azt vallom még, hogy minden ember, mikor élete során úgymond értelmet szerez, tehát lesz önálló, egyedi, csak rá, mint individuumra jellemző látásmódja és kifejezésmódja, egyben művésszé is válik.
De akkor mi különbözteti meg a tehetségükön kívül a valódi művészeket az átlagtól?
Nem a kicsapongó, néha züllött életvitel, bármilyen tehetségesek és kreatívak is legyenek. Még csak nem is a különféle, magukat művésznek nevező irodalmi klikkek, vagy művészi elit által kinevezett kék vér. De még csak nem is azok a valódi művészek, akiket az aktuálpolitikára alapozó „megmondó” emberek kijelölnek. Azt gondolom még a művészet nem egyenlő az elvont, vagy teljességgel érthetetlen, kesze-kusza művekkel, amelyekről az alkotó elmondása alapján lehet csak kideríteni, mit is üzen…..A valódi művészet arról szól az értelmezése szerint: amikor a már említett egyéni látás és kifejezés mód teljességgel értelmezhető (kinek-kinek a maga tudás, és értelmi szintjének megfelelően persze) közösségi szinten is, vagyis a művész képes átadni valamit önmagából, vagy az általa képviselt közösség mindennapjaiból, érzelmeiből, véleményeiből másoknak anélkül, hogy nevén nevezné azt. Afféle valódi „történelem írók”!
Vajon miért szakad meg a művészetekre való ösztönös fogékonyságból eredő érdeklődés az „írás és olvasás tudatlan” gyermekkor után az emberek nagy részénél? És miért csak jóval később tér vissza újra egyeseknél? Hiszen, mint arra már feljebb utaltam a műalkotások kiváltotta katarzis élmény eléréséhez, annak ellenére, hogy sokan burkoltan az ellenkezőjét szajkózzák, nem kell kiváltságosnak lennie senkinek. Magának a legnagyobb művészünknek, a természet alkotta kincsek élvezetéhez sem szükségeltetik pl. különösebb előképzettség…. avagy egy egyszerű, tiszta parasztház és annak izzadságszagú légköre is lehet éppen olyan értékes, mint a világ legdrágább palotájánakaranybútorokkal berendezett összevisszasága… Sőt!!!!!vajon hol lehet a gyenge láncszem?
Az oktatás, iskola kötelező rendszerű, egyéntől független, mindenki számára egységes tananyaga, irodalom, nyelvtan, rajz, vagy akár ének órái?
A mindenkori hatalom, az aktuálpolitika erős befolyása?
A nagymérvű elitbe tömörülés vagy klikkesedés, és az ezekből eredő kiközösítés, lenézés, illetve diszkrimináció?
A művészetek szakmai féltékenysége?
A könnyű vagyon szerzés reményével kecsegtető celeb világ, és médiák által erőltetett elbutulás, semmit tevés, elkényelmesedés vagy a sznobizmus?
A manapság oly jellemző megélhetésért folytatott harc, túlzott rohanás okozta mindennapos stressz?
Az emberek egymással és a művészetekkel szemben tanúsított nagymérvű közönye, nemtörődömsége?
Talán titkos összeesküvések, vagy ezen elméletek gyártói miatt? Az a bizonyos sokak által emlegett hiányzó "középosztály"?
Nem egyszerű…. :) Az biztos, az emberek nagy része még csak nem is sejti, addig amíg mindenféle kényszer nélkül önmaga észre nem veszi, hogy különösebb keresgélés, vagy pénz nélkül is milyen iszonyatos kincsekhez, csodálatos gyógyszerekhez lehet hozzájutni szinte a nap bármelyik percében.
Egyre többet olvasom és hallom, hogy az embernek mindenkit szeretnie kellene…. Ha jól belegondolok a szeretet valódi értelmébe, akkor arra a következtetésre jutok a legvégén, hogy ez teljességgel kudarcra ítélt, lehetetlen vállalkozás.
Azt gondolom, hogy elég volna félretenni a gyűlölködést, valamint az lenne az ideális, ha a mindennapjainkba be tudnánk építeni a mosoly, a tisztelet, az előzékenység, a jó modor, a tisztesség, az őszinteség, az odafigyelés, a humor, a segítőkészség megfelelő arányú keverékét, … ami jól tudom csak utópia.
A gyermekkorom, valamint felnőttként a munkáim és a betegségem sok mindenre megtanítottak. Többek mellett arra is, az élet nem arról kell, szóljon, hogy mindenki egyformán szeressen bennünket, mint ahogy fordítva sem, tehát mi sem szerethetünk egyformán mindenkit.
Helyesebb szó talán az elfogadás, vagy egymáshoz való alkalmazkodás. Az igazi, valóságos szeretet úgyis megtalálja az arra érdemes szerencsés embereket, tehát felesleges erőltetni. J
A másik ilyen elcsépeltnek tűnő megállapítás, hogy a nő és férfi közötti hosszú távú kapcsolatokban egy idő után a szerelem szeretetté változik…. helyesebben a kérdés az: Mikor?
Azt gondolom, ez is egy téves megállapítás, hiszen annak ellenére, hogy a szerelemnek vannak néha külső, biológiai jelei, a szeretet definícióját nem lehet egészen pontosan meghatározni, főként egy ilyen „kényes” összehasonlításkor, amikor is a szeretetet próbálom elkülöníteni az érzések csúcsától a szerelemtől, illetve megkeresni a nem létező éles határokat a szerelem a szeretet valamint, a szeretet és az ösztönös ragaszkodás mezsgyéjén.
A másik probléma szerintem az, hogy a szeretet önmagában is számos jelentéssel bír, nem is beszélve - mivel párkapcsolatról van szó -, a szimpla szexuális vonzalomról, ami szintén ösztönként fogható fel ….
A klasszikus kiskacsa kísérletben pl. a bébi kibújva tojásából azt az élőlényt, vagy mozgó tárgyat követi anyjaként, akit először meglát.
A szeretet kérdése számos kérdést felvet bennem:
Mikor kezdődik vajon az emberi egyedfejlődés során az érzelmeken alapuló szeretet, vagyis hol ér véget az ösztönös ragaszkodás, amikor már valódi szeretetről beszélhetünk, és azt követően mikor veszi át a szerelem szerepét?
Lehet-e ösztönösen szeretni, bármit vagy bárkit is, vagy meglehet-e egyáltalán tanulni azt?
A szeretetet (ragaszkodást, szerelmet) hosszabb rövidebb ideig önérdekből, vagy más aljas szándékból hazudni is lehet…!? akkor végképp nem értem miért kellene erőltetni azt, bárki részéről is?
Szeretnék egy lovat végre
Puha bőrét jól elhúznám,
Szállnék vele magas égre
A drága Napot ellopnám.
Nem nézném meg lovam fogát
Hiszen kapnám, nem úgy venném,
Adnék néki cukor-kockát
Reá életemet tenném.
Elnevezném Türelemnek,
Talán teremne egy rózsát,
Azt adnám a szerelmemnek,
Nem e lóról szóló ódát!
Két Sándorunk véleménye a TÜRELEMRŐL!!! :) :D
Márai Sándor: Füves könyv részlet: A TÜRELEMRŐL
"Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bűvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderből nem tud az alkotó műveket előhúzni. Nemcsak a lángész: türelem - maga a mű is türelem, az organikus fejlődés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtő titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó." Petőfi Sándor: A TÜRELEMRŐL
Türelem, te a birkák s a Szamarak dicső erénye, Tégedet tanuljalak meg? Menj a pokol fenekére!
Hogyha mint koldús járod be A földet s kérsz menedéket: Kérj akárhol, csak ne tőlem, Szívem nem fogad be téged,
S ha bejárod, mint hódító, Diadallal a világot: Lesz egy szikla, s ez szivem lesz; Melyre nevedet nem vágod.
Türelem, kicsépelt szalma, Melyet a bárgyú világnak, Telt kalászokként árulnak, Kik magodból jóllakának;
Te üres fazék, melyből a Macska a tejfölt kiette, S a szakácsné most szájtátva, Fejcsóválva áll mellette.
Türelem, te...nem tudom, mi? Mint gyűlöllek, mint utállak! Mert ahol van kezdeted, ott Ott vége van a boldogságnak.
Oh a föld boldog lehetne, Hogyha rajta te nem volnál, S míg te rajta lész, mindaddig Megmaradunk a nyomornál.
El veled, te élet átka, El veled, le a pokolba! Nyeljen el, ki rút pofádat Erre a szép földre tolta!
Úgy
gondoltam, azon megfontolásból, hogy „a bosszú nem más, mint az igazság
utólagos helyreigazítása”, valamiféle revansot véve a kis hazánkban
agyonreklámozott, túltömjénezett multin az Intersparon, és nem mellékesen
történetem másik szintén közismert szereplőjéna Philipsen, blogomban megosztom mindenkivel minap a zalaegerszegi Intersparban
történt szerintem mások számára is tanulságosesetemet, már csak azért is, mert sokakhoz hasonlóan a
nagybevásárlásokat az Interspar üzleteiben szoktuk volt lebonyolítani.
Eltekintve
a kisebb kinn felejtett (?) nem aktuális
„akciós” árakból eredő "egy termék-több árccédula" problémáktól, amelyeket ez idáig korrekt módon szinte minden
zűrös esetben sikerült a törvény szellemében rendezni, alapjában véve semmi bajom
a Sparos, Intersparos üzletek nyújtotta kiszolgálásával. Sőt az ott dolgozó eladók
és vezetőik nagy része véleményem szerint sokkal magasabb szintű, udvariasabb és
hozzáértőbb munkát végez, mint pl. más hasonló élelmiszerláncok,
multi-hálózatok üzleteiben. Ennek számos okát ismerem, de ebbe, mint ahogy „az
egy termék több különböző árcédulával”című
fejezetbe most nem mennék bele, bár néha úgy érzem nem ártana..
Ígérem,
szokásommal ellentétben rövid leszek és amúgy sem szeretnék belebonyolódni a
polgári jog, talán szándékosan is túlbonyolított, kesze-kusza útvesztőibe,
amelynek egyes részei szinte csak jogot végzett emberek számára egyértelmű! :)
Az
ok, amiért tegnap személyesen felkerestem a fent nevezett üzlet információs
ügyfélszolgálatát, az, hogy használat közben „meghalt” a8 hónapja Interspar-ban vásárolt Philips gyártmányúvillanyborotvám.
A
garancia jegy, amelyen a vásárlás helyét és idejét igazolandó pecsét is fel lett anno tüntetve, annak
rendje és módja szerint ki volt töltve, ám a vásárláskor kapott blokkot nem
találtam, ami végül is a kudarcom okozója lett. Az ügyfélszolgálaton posztoló kedves
hölgy erőteljesen ragaszkodott a blokk bemutatásához, hozzáteszem jogosan,
hiszen az ide vonatkozó törvény ( a fogyasztó védelem telefonos tájékoztatása
alapján) csupán 10 000 forintos értékhatár felett írja elő a blokkmeglétét, bemutatásáta
szavatosság/jótállás/garancia érvényesítéséhez.
Mindent
összevetve, amivel az én „occsó” Philips borotvám 200 forinttal alulmaradt,
tehát vásárlási értéke „csak” 9800,- volt, ezért a keménykezű jog interspáros
törékeny megtestesítője, valamint az áruház műszaki osztályának személyesen is
ismert vezetője, konzultálva a szombathelyi garanciális javítást végző Philips szervizzel,
a törvény teljes szigorával, hozzáteszem illedelmesen, ahogy a nagykönyvben meg
van írva, egyszerűen szólva „elhajtott”!!!!!
A
teljes igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy az általam felhívott fogyasztó
védelmi szakember ajánlotta a helyi békéltető testület megkeresését a
problémámmal, ám ettől eltekintenék, aminek számos, részletezni nem kívánt oka
van.
Tisztelt Bíróság! Utolsó szó jogán: A reklámokból
sokat hallott „Jó hely, Jó ár, Jó döntés” szlogenből, a kiemelném a „Jó ár!” és
„Jó döntés” páros Jelentőségét….
Ma reggel borotválkozás közben szófoszlányok jutottak el a fülemig az tv2 híradójából:
- Megmérgezték Hortenziát! Azt, hogy milyen mérget használtak az elkövetők, sajnos nem sikerült kideríteni.
Gyorsan ki is kapcsoltam a berregő szakáll nyírómat, hogy mindent halljak a bemondó által említett brutális merénylet körülményeiről ….
- Megmérgezték Hortenziát a hódot, aki túlélve a borzalmakat igaz kicsit még gyengén, de gondozóinak köszönhetően („velem ellentétben !”:) ) elégedetten és láthatóan boldogan és bizakodva tekint a jövője felé... Immár megnyugodva, nyugtázva a szóban forgó kedves hölgy problémamentes további életét, nekiláttam újabb szőrszálak eltávolításának,amikor hallom ám, hogy Roland is túlélte a Hortenzia ellen elkövetett borzalmas merényletet, ugyanis őt is megpróbálták méreggel eltenni láb alól, helyesebben szárny alól, hiszen ugyancsak állatról volt szó, mégpedig a változatosság kedvéért egy sasról……
„Mi jöhet még ezek után? Talán Pityu a papagáj? Csak azt ne!” – gondoltam; és befejezve az arcomon lévő szőrszálak végleges eltávolítása érdekében folytatott reménytelen harcomat, azon kaptam magam, hogy a tv készülék előtt állva, a hátborzongató hírek után, iszonyatosan felbőszült tekintettel vártam a következő állati hírt! Az igazat megvallva, nem hittem volna, hogy ezeket a borzalmakat lehet még fokozni….. ééééééés kérem lehet! A tv2 csatornája (IS) képes rá, ugyanis megdöbbenésemre, mintegy lényegtelen befejező akkordként, Rolandot a sast, egy ausztrál anonim kislány élet-halál harcának, képei követték…
A képernyőn egy néger kislányt próbált újraéleszteni egy „kőműves” (nem értettem miért is kell a foglalkozását külön hangsúllyal kiemelni????) úriember, aki a kislány (talán ügyvéd?) édesapjával ellentétben nem veszítette el a fejét, akinek/aminek, mint az a híradásból kiderült, a már nem lélegző kislány a további életét köszönhette……
„Drága Istenem milyen szerencsésen indul a napom!”
Befejezve a szőrszálhasogatást, immár fellélegezve nyúltam a tv távirányító kikapcsoló gombja felé… ráadásul borotválkozás közben még csak el sem vágtam magam és az áram sem csapott agyon….
A Made in Hungária című nagy sikerű musical margójára…..
Még mielőtt bármibe is belekezdenék - a félreértéseket elkerülvén -, rögtön az elején leszögezném, hogy sem lehúzni, sem pedig még jobban felmagasztalni nem szeretném a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban hétfőn általam is megtekintett, kirobbanó sikert arató zenés Fenyő musicalt, a Made in Hungáriát.
A fent említettel együtt, az is távol áll a szándékaimtól, hogy bárki ízlésvilágát, vagy a színházi előadásokkal szemben támasztott egyéni elvárasait kritizáljam.
Nem! Egyáltalán nem szeretnék szándékosan semmi hasonló ál-esztéta színben feltűnni, hiszen hogy is jöhetnék én mezei, elvétve színházba járó egyszerű, laikus, hétköznapi halandó ahhoz, hogy hozzáértő kritikát fogalmazzak meg, vagy éppen a saját műveltségem, vagy éppen a butaságomra támaszkodva általánosítsak.
(Balázs minek ez a bevezető rizsa? Hiszen tudtommal szabad vélemény nyilvánítás van, és itt a vélemény az ami kiemelendő, ugyanis véleményt, a szakmai kritikával szemben még egy magadfajta átlagos „felhasználó” - maradva az angol „user” szó helyett a blog írás magyar nyelvű szlengénél, a „blog” szónak meg tudtommal nincs frappáns magyar nyelvű megfelelője – ( ha már egyszer az Anyanyelv nemzetközi napját ünnepeljük; J ) is formálhat, vagy talán nem? De!Nem? De! Az már megint egy más kérdés, hogy összességében jó vagy rossz lesz ez a vélemény…..
A mai irka-firkám előzményének, apropójának tulajdonképpen az Anyanyelv ünnepén kívül a korábban írt egyik Ajánló: Hotel Menthol musical
A szóban forgó zenés darab átütő sikerén felbuzdulva - habár nem számítok hasonló olvasottsági index mutatókra -, azt gondom az a néhány olvasó, aki átverekedte magát a bekezdésemen (szándékosan nem írtam expozíciót J ), megérdemli, hogy végre a lényegről, a Made in Hungária című zenés darabról (nem musicalről J ), helyesebben a véleményemrőlis olvasson.
A darabot, mint színházi előadást, azt gondolom többféle nézői szemlélet, elvárás szemszögéből (aspektus helyett! J ) is lehet értelmezni:
1, egy nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó néző;
2, a semleges, mindenféle elvárástól mentes, „minden evő” néző;
3, a tudatos és tartalmas szórakozásra vágyó „kellemeset a hasznossal” néző;
4, a gyermek korú, gyermek fejjel néző;
5, a sznob néző;
6, a valóban műértő, műkritikus, elismert esztéta néző;
7, és végül a kereskedelmi TV-ken,szappan operákon edződött „zombi néző” J
Nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül, ennyi jutott eszembe a színházba járó nézők, a befogadók, a katarzisra vágyók J általam megfigyelt összetételéről..Az említett kategóriák egyes pontjaihoz sorolt emberek, már el sem jutnak írásom ezen szakaszához, éppen ezért nem félek a felesleges retorzióiktól, akarom írni a negatív reakcióiktól sem. Meg különben is, mindenki számára adott a lehetőség, hogy a legkülönfélébb színházi darabok, előadások listájából kiválassza a számára nézhetőket, azokat, amelyek végén vörösre tapsolt kézzel áll fel. Mégis az a véleményem, hogy egy adott színpadi mű, előadás értékét csak növeli, ha minél szélesebb réteg megtalálja benne a neki tetsző, akár rejtett szépségeket, szórakozást, kikapcsolódást is.
Mindebből az is következik, lehetetlen volna olyan darabot írni, estenként újra gondolva, aktualizálva átrendezni, kissé átírni, ami minden réteg igényét kielégítené. De mint tudjuk, nem is ez a célja a színházat látott művek nagy részének.
Ha egy kategóriát ki kellene emelnem, akkor aMade in Hungária musicalt elsősorban az 1. kategóriának, a nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó, múltjukat szívesen felelevenítő, zenét kedvelő nézőknekajánlanám. Hogy miért is?
Mint azt már korábban is írtam, a magamfajta, „Hair”-on és „István a király”-on felnőtt egyszerű halandónak mai napig az a természetes folyamat, hogy a musicalek és rock operák „termelik ki” a jó zenéket, nem pedig a zenék a jó musicaleket. De akár említhetnék itt még további amerikai zenés darabokat is, mint pl. a Pomádé, hiszen a Made in Hungária esetében is egy a musicallel megegyező című film átdolgozásáról van szó.
Azt is gondolom még, hogy aki nem látta a darab alapjául szolgáló filmet, annak az embernek nehéz eligazodni a cselekmény a színvonalas és nagyszerű táncos, zenés jelenetek között zajló történés kusza szálain. Persze tudom a film teljesen más műfaj, ennek ellenére azért mégis vártam az a cselekmény kibontakozását a színpadon is, ha már egyszer Fenyő Miklós viszontagságokkal teli, mozgalmas életéből ragadott ki a színdarab egy részt. A 60-as évek Magyarországában zajló, szemfényvesztő, ellentmondást nem tűrő, totálisan elnyomó szocializmusról azért kaphattunk a rendező jóvoltábólnémi képet a színdarabban is.
A lázadó, kicsit talán még korunkra is jellemző túlságosan is Amerikát majmoló fiatalok zene által kitörni akaró szabadság vágya úgyszintén átjött a számomra, ami a nagyszerű táncos koreográfia, humoros jelenetek és néha kimagaslóan magas szintű énekhang és a nem mindennapi élő zene mellett szintén tetszett. Persze akkor még az USA a jogállam, a demokrácia, a szabadság, a lehetőségek országával, a nyugat csúcsával volt egyenlő, amely amerikai álom mára kissé átalakult.
Mindent összevetve még nálam is,- aki dallamos rock zenén nőtt fel, igaz a 70-es években még gyerekként -, valamelyest el tudta nyomni a régi jampi stílusú bulik, összebújós, romantikus, szerelmes hangulatú retro felidézése azokat az apró negatív élményeket, amelyeket a néha – szerintem színházban ritkán hallott – alpári beszéd stílus és a már említett történet egyszerűsége, ám avatatlanok számára mégis kuszasága okozott.Annak ellenére, hogy a fiatal Fenyő Miklós élete – a tehetségét leszámítva, amit elismerek -, nem sokban különbözött a korra jellemző, több filmben is látott lázadó fiatal zenészek életétől,azt is belátom Fenyő Miklós zenéje anno és most is szinte kibírhatatlan tánc nélkül… J
A rendező(k) a stábjával kihozta a darabból (a nagyszerű színészeknek, zenészeknek, táncosoknak stb. köszönhetően)szerintem a maximumot. Az más kérdés persze, hogy a maximumot jelölő léc (limbóléc) már alapból, eleve alacsonyan volt. Egyszóval egy könnyed, múltidéző, szórakoztató, a korához méltó, színvonalas bulinak – ilyen is kell néha azt gondolom - egészen jó volt az előadás, amit a mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a végén felállva tapsolt az egész néző sereg, kategóriáiktól függetlenül. J
Egy összefoglaló megjegyzés az előadás végéről egy 10-12 év körüli, "lázadó" gyermek szájából: „Ez volt az első és az utolsó, hogy színházban jártam!” a „Miért?” kérdésre a válasza: „Mert a szék nagyon kényelmetlen volt!” :)
