Fehér Renátó: GARÁZSMENET

 Nyeremény' - könyv  :)  ajánló 

„Régi-régi tervem verseket írni. Fölkapargatok magamban anyagot, ihletet, belső rímeket. Van itt dolog elég:…” / Részlet a kötet, azaz Fehér Renátó Fuga című verséből

Számomra minden új könyv, vagy éppen vers olyan, mint egy ismeretlen, tiszteletre, megismerésre érdemes ember, akinél csupán idő és „kommunikáció” kérdése megfejteni, megtapasztalni milyen lélek is lakozik a külső mögött. A kommunikáció jelen esetben az írott szövegre, a verssorokra értendő, amelyekből - kellemes meglepetésemre - úgy érzem részben képeket (egy „fotós” már csak ilyen) kaphattam Renátó életének jelentősebb momentumairól is; mindamellett, hogy a saját (magyar) múltam/jelenem jellegzetességeit véltem úton-útfélen felfedezni. És tette mindezt oly hitelesnek tűnő módon, hogy már-már elhitette velem (IS), hogy valójában velem (IS) egyívású a fiatal költő.

A hátsó fülszöveg szerint Renátó 1989-ben született, ami több szempontból is érdekes a számomra/számunkra, hiszen ez a dátum jelentős fordulatot hozott mindannyiunk életében: Magyarország politikai, gazdasági életében; valamint pontosan 20 év választ el bennünket életkorilag, ugyanis jómagam 1969-ben születtem. ( 1989-ben az akkor még kötelező sorkatonai szolgálatomat töltöttem Lentiben/Zajdán).

Megdöbbenve, ugyanakkor csodálattal tapasztaltam ( ha az „intellektuális vérbankom” Márai Sándor egyik, bölcsességről szóló elmélkedését veszem alapul), hogy nem csupán egy sokat megért legalább 40 éves  bölcs ember képes ilyen autentikus módon bemutatni a (szülők elbeszélése alapján, „ősök nyomán”, csupán gondolatban megélt) közös, „Melba kockás”, „kovbojos” múltat, párhuzamba állítva a „rothadó” mával és a nem túl biztató jövőképpel (mind emberileg egyéni szinten, mind pedig a nagy egész részeként társadalmilag).

Kíváncsi voltam, milyen egy 25 éves ifjú „emberpalánta” gondolatvilága, milyen saját magáról, a családjáról, a közvetlen és közvetett környezetéről, a jelen korról/kórról, a hazánkról alkotott véleménye, vajon milyen érzések ülepedtek le benne, vívnak harcot, vagy éppen törnek fel belőle? Vaj’ milyen lehet a saját maga által, költői eszközökkel bemutattatott, nagyfiam korabeli srác (koraérett kisfiú, felnőtt, bölcs, tisztán a realitás talaján álló férfi, stb) érzelemvilága? Vajon képes-e számomra is érdekes témáról, számomra is érdekes stílusban, számomra is érdekes eszközökkel, mesélni, írni egy nálam pontosan 20 évvel fiatalabb tehetséges kortárs költő (kolléga :) ) egy  „Garázsmenetben”…?

Azt gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy az iménti kérdésiemre – igaz kissé a döbbenettől és csodálattól meglepődve, hiszen egészen másra számítottam – mindenre kiterjedő, részletes válaszokat, hiteles képet/ képeket kaptam. Ha kedvencet kellene megjelölnöm a kötetből, akkor a „Makk ász” és a „Láthatatlanok” című verseket említeném meg…

Egyszóval a szerintem manapság  ritka, „múltbéli reál fantáziával” kevert, józan, néha a „kibontott sörök utolsó leheletével”, „üvegfalú liftbe” szorult, eltorzult jelent ábrázoló, jövőt sejtető művészi képesség lenyűgözöt...

Mégegyszer köszönöm a könyvet és az élményt!

Ennyi….   / BenMar

„Velencét látni és utána szeretkezni. Nápolyt látni és”… a Scorpionst hallani és csak utána meghalni….

Az az igazság, hogy a Scorpionst még sohasem láttam élőben így nyomni, mint 16.-án hétfőn este a Hősök terén… (talán azért, mert a sors úgy akarta, ez volt életem első élő Scorpins koncertje?) Még kisebb hiányosságok (mint pl. az, hogy az italért minimum egy órát kellett sorban állni) ellenére is leírhatatlanul hatalmas élmény volt a számomra - és ahogy elnéztem a hatalmas tömeget nem csupán a számomra - a hétfő esti koncert. Olyannyira leírhatatlan, hogy meg sem próbálom leírni…

Persze - ami a németek hangulatát illeti - azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Portugália épp akkor kapott tőlük egy 4-est... 

/Ja igen, amíg el nem felejtem az Omega volt az elő zenekar… miután a tömeg - Szabadságkoncert ide vagy oda - félreérthetetlenül jól kifütyülte a Viktorunkat…/ 

Múltba veszett jelen

Szabó Balázs: Múltba veszett jelen

Elfogy az út a lábam alatt.
Átléptem újra a nagy határ-falat,
mit agg múltam tán’ ferdén húzott
fel magasra… s a rendbe rakott, ám nyúzott
téglák most haragtól hörögve
zuhannak utánam a mélybe …. mindörökre….

Mezítláb rohanok a porban,
mint kisgyermek koromban:
érzem a forró, aranyló szemek illatát
midőn a nyári nap szerelmesen járja át
s facsarja ki mezítelen testem…
Megtaláltam végre! Ezt kerestem!

Mohón, nagyokat nyelek a régből.
Istenem! Délibáb! Nyomban szétdől
mint szelíd felhő, kit vihar, ha sújtott.
És kitekerve, bambán csak áll ott,
s bárányként sír klisét a sáros út felett:
„Vándor az utadat soha ne feledd!”

És láss csodát: a fal ismét feláll!
Villámként hasít ketté a kegyetlen reál’:
Mindegy melyik oldalon hagy
a másiknak így is- úgyis ellene vagy!
S midőn szemem a távolban kutat,
nem lelem az elveszett arany középutat.

/2014. május 18.

Anyáknapi utózönge....

Anno a szülői ház ablakából gyermekfejjel oly sokszor kinéztem, ahogy tettem ezt felnőttként ma is....  Mára kissé - velem együtt - átalakult, megnőtt, egy része elpusztult vagy kivágták... 

Az egykor szinte egyedülálló, akác illattal fűszerezett, rendezett, gyönyörű virágzó fákkal, ritka tujákkal tarkított park emléke /ex-látványa/ - ha néha napján ráfeledkezem -, még ma is könnyeket csal a szemembe,... 

A szebb időket is megért képet, a nyugalom, a játék, a balhék, a barátság és szerelem kincses szigetét már csupán az emlékeimben őrzöm, de ott hét lakattal lezárva, amit néha felnyitok:

"Titkos vágy"

Ami nem változott: anyám muskátlijainak színe és illata :)

Célkereszteben a "Park"

Szabó Balázs

Ma is...

Nem történt az nagyon rég:
Érzem ízét számon ma is,
mit kismanó lány, nyuszi
adott nékem Ő, az ovis,
tuják közé csent édes puszi...
azt suttogtam: Muti
mindent! Mid van? Kérek még!

Bíztam, talán nem vág át!
És kaptam tőle is, bőven;
nem volt fukar a sorsom.
Később sem lett más merőben,
tán csak a méret... ma is hordom
minden egyes csókom
varázslatos világát.

Ballagásra

Búcsúzunk 

Keressük a gyönyörű,
égbeszökő szavakat;
S  bámuljuk az egyszerű,
ám mégis színes almamater falakat.

Keressük a rájuk firkált képet,
mit 8 esztendő vésett beléjük;
Nem látunk mást csak szépet…
ez, tán így is marad, reméljük!

Beszéljenek hát helyettünk akkor ők ma itt,
hisz' szavak nélkül is szebben
mondják el búcsúzó szívünk rejtett titkait
és nem könnyeznek! Nem!..  a szemük meg sem rebben…

Figyeltek?
Látni vélem a kezdőképet,
amikor a félénk kisgyermek
első nap, az iskolába lépett.
Erősen szorította szülei kezét,
bátortalanul nézte az ismeretlent;
Ám a betűk és számok elkápráztatták szemét,
észre sem vette és a 8 év már el is ment.

Emlékszel még arra a percre,
mikor a tanító néni azt mondta:
„A játékot most kicsit tedd le!”
Miközben a tankönyvet kedvesen eléd tolta?

Aztán itt vannak az újabb képek:
együtt töltött délutánok,
tanórák, versenyek, nyári szünetek…
Istenem be’ szép emlékek!
Kedves arcok, szerelmek, társak, barátok,
sokat kaptunk tőletek!

Nézd csak! Jönnek sorban a diák;
az idő közben eszeveszettül rohan:
nagylány és nagysrác lett a diák,
akár a madár, repülne már kifelé gyorsan.

Óriások titkos földje csalogatja, hívja…
Mögötte 14 esztendő, előtte ismét egy ismeretlen világ;
Arcán az elválás halovány pírja,
s a kezében: soha el nem hervadó szeretet virág.

Szívünk ilyenkor egy kicsit hevesebben lüktet,
szalad ő is, kénytelen velünk rohanni.
E bölcs falak megtanítottak arra is bennünket,
hogy a kincset, mit iskolánktól kaptunk, más nem képes megadni.

Sok év múlva, mikor azt mondjátok:” Egyszer régen..”
S nézegetitek majd a ma készült sok szép képet…
Jusson eszetekbe akkor is e pár szó!

Kedves Iskolám, Szüleim, Tanáraim, Társaim! Köszönöm Szépen
az elmúlt tartalmas, gyönyörű 8 szép évet!
Legyen e búcsúzú újabb szép évek kezdete,… a régiek után zárszó!

Anyáknapi előzetes 2014

Szabó Balázs

Májusnak első vasárnapja...

Pirkad... szemem már fény után kutat
bután e szürkébe bújt reggelen,
ablakon át kémlelem az utat,
keresem a Napot, ám nem lelem...

Az üvegemen vastagon pára...
- Mára szép, derült időt mondanak -
A meleg kicsit várat magára,
összebújnak kint még a madarak.

Nagy, telt szívet kanyarít az ujjam
a ködtől könnyes "festő-vásznamra",
oda rajzolni csak régen tudtam,
mily’ csoda! ... El is tűnik holnapra...

Bimm-bamm! Zenél unottan egy óra,
- hamis - amottan halvány lámpa ég,
ránézek a szomszéd nagyanyóra,
korán kelt ma is... Kicsit álmos még.

Felnevelt öt gyermeket, feledte
értük álmait és minden vágyát,
- közben eljárt az idő felette -
ölelő karok őt mégsem várják...

Köszönetet avagy érdemérmet
szegény nem kapott tán’ soha, noha
nem volt mostoha hozzá az élet:
Volt családja, szerető otthona...

Ünnep van...! Nem köszönti őt senki,
- nincsen néki mása csak az ebe -
át kellene hozzá talán menni,
hogy a magányt mára félretegye.

@ 

Anyák napján

I.
Tegnappá foszlik a szürke kis árnyék,
vérvörös lábakon jő a sötét;
ilyenkor mindig a magasba szállnék
s élvezném fentről az éji zenét,
 
akár a Hold, aki mindennap látja,
figyeli Földünknek mindkét felét,
volnék a csillagok leghűbb barátja,
s érezném angyalok leheletét...
 
Lehoznám onnan a legfénylőbb pontot,
akár a Napot is néked adnám;
ám lejönnék gyorsan, le biz ha mondod,
szaladnék hozzád kedves Anyám...
 
és gyermekként újra tehozzád bújva
figyelném ajkadat miként mesél,
s kedvesen kisfia fülébe súgja:
"Aludj el kis Balázs, vár rád az éj!"

Velem vagy mindig, mint fénnyel az árnyék
s hallani vélem a szíved neszét:
"Ma nem kell a pompa a fényes ajándék!"...
Csókolom Jó Anyám mindkét kezét!
 
II.
 
Árvaként kúszik a földön az árnyék,
tépi magáról a gyász köntösét;
egyre csak várja a fényt, akit nem rég
elvitt a kegyetlen gyilkos sötét.
 
Tűzpiros bölcsőben fázik és fél is,
mostoha élete ringatja őt;
tudja, hogy elment, de szüntelen mégis
keresi Napját, a drága szülőt...
 
Lecsukott szemmel is látja az anyját,
ki mellette ül, és hozzá beszél;
s hallani véli az angyali hangját:
"Szeretlek gyermekem erős legyél!"

 @

Anyák Napjára 

Azon tűnődöm, vajon milyen ékkövet adjak,
szó-fűzérből  glóriát  fonhatnék föléd
begyűjteném betűit a kimondhatatlannak, 
s a Föld összes kincsét leraknám biz’ eléd. 

A pompa helyett egyszerűen megölelnélek,
szívemhez szorítanálak kedves anyám... 
Hidd el még ma is kisgyermekként szeretlek téged,
 amíg csak élek, számíthatsz te is reám!
 

  @

Fény-árnyék

/Anyák napján III. ) 

Nesztelen kúszik a Földön az árnyék,

nem hagyja magára soha a fényt,

kőkemény utakon, nem csupán játék

kergetni folyton a csöppnyi reményt.

Oly sokszor rálépnek, más árnytól fél is,

a sötétség az, mi elrejti őt,;

ereje fogy tán, de szüntelen mégis 

követi Napját, a kedves szülőt...

Szemével öleli drága jó anyját,

érzi , hogy nem másért, csak érte él;

szívében őrzi az angyali hangját:

„Szeretlek gyermekem erős legyél!”

Vele van mindig, mint fénnyel az árnyék,

s érti a csendnek is minden neszét:

"Ma nem kell a szó, a fényes ajándék!"...

Áldjad meg Isten az anyák nevét!

 @

Édesanyám…! 

Szórhatnék reád ma illatos rózsaszirmokat,
s hallgatnánk közben egy szép ünnepi zenét…
És midőn téged a sok színes virág simogat,
könnyek között hangos ódákat zengenék.

Vajon milyen hatalmas nagy drágakövet adjak? 
Szó-füzérből glóriát fonjak tán’ föléd?
Begyűjtsem-é betűit a kimondhatatlannak?...
Megtehetném,… de kinek kell a sok beszéd?

 A pompa helyett egyszerűen megölelnélek, 
szívemhez szorítanálak kedves anyám, 
amíg élek szavak nélkül is szeretlek téged!
Nézz rám!... Tudod!... A szememet nézd ne a  szám!

 @

Nap Anya 

A varázslatos Napot nézem,
Mint tanítja élni sugarát,
Hogy játszik vele fenn az égen,
Midőn Földre küldi kisfiát.

Gyermekéért él, s dolgozik,
Tüzét kialudni nem hagyja,
Ha sötét felleg elé úszik,
Égető erejét megmutatja.

Ha borús arcát fátyol fedi
Még a felhő is megsiratja,
Csupán az eltűnést színleli,
A tomboló vihart altatja.

Ha éjszakára el is bújna,
A Holdon ott marad mosolya,
Ha körhintáján elaludna,
Éber reggel gyorsan elkapja.

Amikor becsukod szemedet,
Akkor is érzed, hogy vigyáz rád,
Álmodban is fogja kezedet,
Hisz nem más Ő, mint Édesanyád.

@

 Anya - I. 

Csupaszon csöppentél ebbe a világba,

sírdogálva, éhes hassal és védtelen,

egyedül létezni sem tudtál, hiába

mondták: „Arcodon látszik már az értelem!”

Egy Angyal vett akkor karjába, vigyázta

álmodat hosszú napokon és éjeken,

hisz ki az, aki nála jobban imádna

még ma is, és szebben mondaná: gyermekem?!

Foglald most Jó Anyád nevét az imádba

barátom, látod én is éppen azt teszem:

Istenem segíts! és gondolj az árvákra,

hogy ne maradjon család nélkül senki sem!

   @ 
 

Anya - II. 

Csupaszon csöppentem ebbe a világba,

sírdogálva, éhes hassal és védtelen,

egyedül létezni sem tudtam, hiába 

szeretném, … azóta próbálom szüntelen

Angyal vett akkor a karjába, vigyázta

álmomat hosszú napokon és éjeken,

ki az, ki nála jobban, óvna, s imádna

még ma is, és szebben mondaná: gyermekem

Nevét foglald versedbe, napi imádba

firkász, sajnos kezem leírni képtelen:

„Istenkém” vigyázz hát helyettem anyámra

és öleld őt, ahogy álmomban én teszem!

@BenMar

Egy "klasszikus" a magyar irodalomból

Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása

Mikszáth ábrázolta először úgy a paraszti világot, hogy annak erkölcseit, babonáit belülről ismerte. Erőssége az éles szemű megfigyelés volt. Izgatta az emberek viselkedése a különféle változó helyzetekben. Inkább a kisepikai művek vonzották: novella, elbeszélés, karcolat, kisregény. Mikszáth stílusa olyan, mint a beszélt köznapi nyelv. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem a magyar paraszttól” – írja. Több művének alaphangja a humor, azzal bírál, szerettet meg. Minden novellában érződik, hogy Mikszáth együtt érez hőseivel. A témák az erkölcs, a becsület fogalma köré csoportosulnak.

 Ezek közé sorolható a Bede Anna tartozása című novella is. A bírák elérzékenyülnek a halott nővére bűnét jóvátenni akaró ártatlan kislány Bede Erzsi naivitásán. A testvér és édesanyja a halott lány Anna túlvilági boldogságát akarja biztosítani. A bírák elnöke megérti Erzsi gondolkodását, önkéntes tettét, hogy ő töltse le nővérére kiszabott büntetését.

       
      Bede Anna tartozása című elgondolkodtató novella több szempontból is elnyerte a tetszésemet. A hétköznapi nyelven írt novella középpontjában a szegény emberek – Bede Erzsi és édesanyja, valamint a halott Anna - erkölcse és becsületessége helyezkedik el, szemben az igazságszolgáltatás megfáradt, munkájába belefásult komoly bíráival. Bede Erzsi a bírák szemében együgyűnek tűnő egyszerű leány, aki a naivitásával, elbűvölő szépségével, becsületességével és bájos, esetlen megjelenésével még a komor és hideg tekintetű bírák arcára is mosolyt, a novella legvégén - ahogy a mesékben is a jók és igazak elnyerik megérdemelt jutalmukat -, pedig megbocsátást varázsol még, akkor is, ha „a törvény törvény” is. Habár, mint ahogy azt tudjuk, a kétféle társadalmi osztályhoz tartozó városi ember és a falusi ember számára egészen más tartalommal bír a törvény szó.

A komoly tartalommal bíró sorok között a Mikszáthra oly jellemző néha éles, máskor visszafogottabb humor itt is kiérződik, valamint ebben a novellában is találkozhatunk mintegy a történethez, a tartalomhoz, a hangulathoz, a pillanatnyi benyomásokhoz igazított Mikszáthi gyönyörű leíró részekkel. Mikszáth már rögtön a novella legelején csodálatosan érzékelteti a külső környezet bemutatásával a belső hangulatot, párhuzamot állítva a kettő között. Mindez később is felbukkan a történet elbeszélése során.

Bede Anna halálának körülményei (szerelméért követte el a tettét) is meseszerű és a romantikus gondolkodásmódot tükrözi, de felfedezhető a realizmus is. Mint ahogy azt tudjuk, Mikszáth ezen két imént említett irodalmi stílus mezsgyéjén alkotott.

Az adott kor külsőségeit leszámítva, akár ma is játszódhatna a történet, helyesebben a Mikszáth korabeli világ életének egy mozzanatának bemutatása a mai ember számára is hordoz mondanivalót, mégpedig azt, hogy a józan ész és a közösségi együttélés tradicionális normái diktálta erkölcsi, íratlan törvények néha erősebbek az állam által törvénykönyvbe írottaknál ; vagy némely esetben felül is írják azokat. Amely mondanivalót a legutolsó rész, zárásként össze is foglal:

„- Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredj haza lányom, tiszteltetem édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt.

-  Gondoltuk mi azt! – suttogá, s a kis kezét szívéhez szorította.”

            
       Az általam eddig olvasott novellák közül, a bevezetőben említett Mikszáthi stílusjegyek és ábrázolási mód miatt, szinte mindegyik műve tetszett, hiszen annak ellenére, hogy a történetek témái és szereplői minden esetben ugyanabból a paraszti világból származnak mégis minden egyes novella más-más plusszal tud szolgálni, mint ahogy igaz ez az általam kiválasztott Bede Anna című novellára is.