Egyre többet olvasom és hallom, hogy az embernek mindenkit szeretnie kellene…. Ha jól belegondolok a szeretet valódi értelmébe, akkor arra a következtetésre jutok a legvégén, hogy ez teljességgel kudarcra ítélt, lehetetlen vállalkozás.
Azt gondolom, hogy elég volna félretenni a gyűlölködést, valamint az lenne az ideális, ha a mindennapjainkba be tudnánk építeni a mosoly, a tisztelet, az előzékenység, a jó modor, a tisztesség, az őszinteség, az odafigyelés, a humor, a segítőkészség megfelelő arányú keverékét, … ami jól tudom csak utópia.
A gyermekkorom, valamint felnőttként a munkáim és a betegségem sok mindenre megtanítottak. Többek mellett arra is, az élet nem arról kell, szóljon, hogy mindenki egyformán szeressen bennünket, mint ahogy fordítva sem, tehát mi sem szerethetünk egyformán mindenkit.
Helyesebb szó talán az elfogadás, vagy egymáshoz való alkalmazkodás. Az igazi, valóságos szeretet úgyis megtalálja az arra érdemes szerencsés embereket, tehát felesleges erőltetni. J
A másik ilyen elcsépeltnek tűnő megállapítás, hogy a nő és férfi közötti hosszú távú kapcsolatokban egy idő után a szerelem szeretetté változik…. helyesebben a kérdés az: Mikor?
Azt gondolom, ez is egy téves megállapítás, hiszen annak ellenére, hogy a szerelemnek vannak néha külső, biológiai jelei, a szeretet definícióját nem lehet egészen pontosan meghatározni, főként egy ilyen „kényes” összehasonlításkor, amikor is a szeretetet próbálom elkülöníteni az érzések csúcsától a szerelemtől, illetve megkeresni a nem létező éles határokat a szerelem a szeretet valamint, a szeretet és az ösztönös ragaszkodás mezsgyéjén.
A másik probléma szerintem az, hogy a szeretet önmagában is számos jelentéssel bír, nem is beszélve - mivel párkapcsolatról van szó -, a szimpla szexuális vonzalomról, ami szintén ösztönként fogható fel ….
A klasszikus kiskacsa kísérletben pl. a bébi kibújva tojásából azt az élőlényt, vagy mozgó tárgyat követi anyjaként, akit először meglát.
A szeretet kérdése számos kérdést felvet bennem:
Mikor kezdődik vajon az emberi egyedfejlődés során az érzelmeken alapuló szeretet, vagyis hol ér véget az ösztönös ragaszkodás, amikor már valódi szeretetről beszélhetünk, és azt követően mikor veszi át a szerelem szerepét?
Lehet-e ösztönösen szeretni, bármit vagy bárkit is, vagy meglehet-e egyáltalán tanulni azt?
A szeretetet (ragaszkodást, szerelmet) hosszabb rövidebb ideig önérdekből, vagy más aljas szándékból hazudni is lehet…!? akkor végképp nem értem miért kellene erőltetni azt, bárki részéről is?
Szeretnék egy lovat végre
Puha bőrét jól elhúznám,
Szállnék vele magas égre
A drága Napot ellopnám.
Nem nézném meg lovam fogát
Hiszen kapnám, nem úgy venném,
Adnék néki cukor-kockát
Reá életemet tenném.
Elnevezném Türelemnek,
Talán teremne egy rózsát,
Azt adnám a szerelmemnek,
Nem e lóról szóló ódát!
Két Sándorunk véleménye a TÜRELEMRŐL!!! :) :D
Márai Sándor: Füves könyv részlet: A TÜRELEMRŐL
"Ez az emberi képesség, melyre legnehezebben tehetünk csak szert, ez a tulajdonság, mely ellen lényünk legtitkosabb ösztönei lázadoznak, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut: ez a legfájdalmasabb kötelesség, önmagunkkal, sorsunkkal s annak legmélyebb értelmével, munkánkkal szemben. Nincs igazi alkotás végtelen, az ember legtitkosabb alkata fölött úrnak maradni tudó türelem nélkül. Mert az alkotás soha nem bűvészmutatvány, villámgyors kunszt, sanzsé-passzé*, a cilinderből nem tud az alkotó műveket előhúzni. Nemcsak a lángész: türelem - maga a mű is türelem, az organikus fejlődés türelme, a visszatartás és érlelés csodája. Megtanulni a türelmet, életben és munkában, annyi, mint megtanulni a Teremtő titkát. Magold csak ezt a leckét, te nyugtalan és halandó." Petőfi Sándor: A TÜRELEMRŐL
Türelem, te a birkák s a Szamarak dicső erénye, Tégedet tanuljalak meg? Menj a pokol fenekére!
Hogyha mint koldús járod be A földet s kérsz menedéket: Kérj akárhol, csak ne tőlem, Szívem nem fogad be téged,
S ha bejárod, mint hódító, Diadallal a világot: Lesz egy szikla, s ez szivem lesz; Melyre nevedet nem vágod.
Türelem, kicsépelt szalma, Melyet a bárgyú világnak, Telt kalászokként árulnak, Kik magodból jóllakának;
Te üres fazék, melyből a Macska a tejfölt kiette, S a szakácsné most szájtátva, Fejcsóválva áll mellette.
Türelem, te...nem tudom, mi? Mint gyűlöllek, mint utállak! Mert ahol van kezdeted, ott Ott vége van a boldogságnak.
Oh a föld boldog lehetne, Hogyha rajta te nem volnál, S míg te rajta lész, mindaddig Megmaradunk a nyomornál.
El veled, te élet átka, El veled, le a pokolba! Nyeljen el, ki rút pofádat Erre a szép földre tolta!
Úgy
gondoltam, azon megfontolásból, hogy „a bosszú nem más, mint az igazság
utólagos helyreigazítása”, valamiféle revansot véve a kis hazánkban
agyonreklámozott, túltömjénezett multin az Intersparon, és nem mellékesen
történetem másik szintén közismert szereplőjéna Philipsen, blogomban megosztom mindenkivel minap a zalaegerszegi Intersparban
történt szerintem mások számára is tanulságosesetemet, már csak azért is, mert sokakhoz hasonlóan a
nagybevásárlásokat az Interspar üzleteiben szoktuk volt lebonyolítani.
Eltekintve
a kisebb kinn felejtett (?) nem aktuális
„akciós” árakból eredő "egy termék-több árccédula" problémáktól, amelyeket ez idáig korrekt módon szinte minden
zűrös esetben sikerült a törvény szellemében rendezni, alapjában véve semmi bajom
a Sparos, Intersparos üzletek nyújtotta kiszolgálásával. Sőt az ott dolgozó eladók
és vezetőik nagy része véleményem szerint sokkal magasabb szintű, udvariasabb és
hozzáértőbb munkát végez, mint pl. más hasonló élelmiszerláncok,
multi-hálózatok üzleteiben. Ennek számos okát ismerem, de ebbe, mint ahogy „az
egy termék több különböző árcédulával”című
fejezetbe most nem mennék bele, bár néha úgy érzem nem ártana..
Ígérem,
szokásommal ellentétben rövid leszek és amúgy sem szeretnék belebonyolódni a
polgári jog, talán szándékosan is túlbonyolított, kesze-kusza útvesztőibe,
amelynek egyes részei szinte csak jogot végzett emberek számára egyértelmű! :)
Az
ok, amiért tegnap személyesen felkerestem a fent nevezett üzlet információs
ügyfélszolgálatát, az, hogy használat közben „meghalt” a8 hónapja Interspar-ban vásárolt Philips gyártmányúvillanyborotvám.
A
garancia jegy, amelyen a vásárlás helyét és idejét igazolandó pecsét is fel lett anno tüntetve, annak
rendje és módja szerint ki volt töltve, ám a vásárláskor kapott blokkot nem
találtam, ami végül is a kudarcom okozója lett. Az ügyfélszolgálaton posztoló kedves
hölgy erőteljesen ragaszkodott a blokk bemutatásához, hozzáteszem jogosan,
hiszen az ide vonatkozó törvény ( a fogyasztó védelem telefonos tájékoztatása
alapján) csupán 10 000 forintos értékhatár felett írja elő a blokkmeglétét, bemutatásáta
szavatosság/jótállás/garancia érvényesítéséhez.
Mindent
összevetve, amivel az én „occsó” Philips borotvám 200 forinttal alulmaradt,
tehát vásárlási értéke „csak” 9800,- volt, ezért a keménykezű jog interspáros
törékeny megtestesítője, valamint az áruház műszaki osztályának személyesen is
ismert vezetője, konzultálva a szombathelyi garanciális javítást végző Philips szervizzel,
a törvény teljes szigorával, hozzáteszem illedelmesen, ahogy a nagykönyvben meg
van írva, egyszerűen szólva „elhajtott”!!!!!
A
teljes igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy az általam felhívott fogyasztó
védelmi szakember ajánlotta a helyi békéltető testület megkeresését a
problémámmal, ám ettől eltekintenék, aminek számos, részletezni nem kívánt oka
van.
Tisztelt Bíróság! Utolsó szó jogán: A reklámokból
sokat hallott „Jó hely, Jó ár, Jó döntés” szlogenből, a kiemelném a „Jó ár!” és
„Jó döntés” páros Jelentőségét….
Ma reggel borotválkozás közben szófoszlányok jutottak el a fülemig az tv2 híradójából:
- Megmérgezték Hortenziát! Azt, hogy milyen mérget használtak az elkövetők, sajnos nem sikerült kideríteni.
Gyorsan ki is kapcsoltam a berregő szakáll nyírómat, hogy mindent halljak a bemondó által említett brutális merénylet körülményeiről ….
- Megmérgezték Hortenziát a hódot, aki túlélve a borzalmakat igaz kicsit még gyengén, de gondozóinak köszönhetően („velem ellentétben !”:) ) elégedetten és láthatóan boldogan és bizakodva tekint a jövője felé... Immár megnyugodva, nyugtázva a szóban forgó kedves hölgy problémamentes további életét, nekiláttam újabb szőrszálak eltávolításának,amikor hallom ám, hogy Roland is túlélte a Hortenzia ellen elkövetett borzalmas merényletet, ugyanis őt is megpróbálták méreggel eltenni láb alól, helyesebben szárny alól, hiszen ugyancsak állatról volt szó, mégpedig a változatosság kedvéért egy sasról……
„Mi jöhet még ezek után? Talán Pityu a papagáj? Csak azt ne!” – gondoltam; és befejezve az arcomon lévő szőrszálak végleges eltávolítása érdekében folytatott reménytelen harcomat, azon kaptam magam, hogy a tv készülék előtt állva, a hátborzongató hírek után, iszonyatosan felbőszült tekintettel vártam a következő állati hírt! Az igazat megvallva, nem hittem volna, hogy ezeket a borzalmakat lehet még fokozni….. ééééééés kérem lehet! A tv2 csatornája (IS) képes rá, ugyanis megdöbbenésemre, mintegy lényegtelen befejező akkordként, Rolandot a sast, egy ausztrál anonim kislány élet-halál harcának, képei követték…
A képernyőn egy néger kislányt próbált újraéleszteni egy „kőműves” (nem értettem miért is kell a foglalkozását külön hangsúllyal kiemelni????) úriember, aki a kislány (talán ügyvéd?) édesapjával ellentétben nem veszítette el a fejét, akinek/aminek, mint az a híradásból kiderült, a már nem lélegző kislány a további életét köszönhette……
„Drága Istenem milyen szerencsésen indul a napom!”
Befejezve a szőrszálhasogatást, immár fellélegezve nyúltam a tv távirányító kikapcsoló gombja felé… ráadásul borotválkozás közben még csak el sem vágtam magam és az áram sem csapott agyon….
A Made in Hungária című nagy sikerű musical margójára…..
Még mielőtt bármibe is belekezdenék - a félreértéseket elkerülvén -, rögtön az elején leszögezném, hogy sem lehúzni, sem pedig még jobban felmagasztalni nem szeretném a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban hétfőn általam is megtekintett, kirobbanó sikert arató zenés Fenyő musicalt, a Made in Hungáriát.
A fent említettel együtt, az is távol áll a szándékaimtól, hogy bárki ízlésvilágát, vagy a színházi előadásokkal szemben támasztott egyéni elvárasait kritizáljam.
Nem! Egyáltalán nem szeretnék szándékosan semmi hasonló ál-esztéta színben feltűnni, hiszen hogy is jöhetnék én mezei, elvétve színházba járó egyszerű, laikus, hétköznapi halandó ahhoz, hogy hozzáértő kritikát fogalmazzak meg, vagy éppen a saját műveltségem, vagy éppen a butaságomra támaszkodva általánosítsak.
(Balázs minek ez a bevezető rizsa? Hiszen tudtommal szabad vélemény nyilvánítás van, és itt a vélemény az ami kiemelendő, ugyanis véleményt, a szakmai kritikával szemben még egy magadfajta átlagos „felhasználó” - maradva az angol „user” szó helyett a blog írás magyar nyelvű szlengénél, a „blog” szónak meg tudtommal nincs frappáns magyar nyelvű megfelelője – ( ha már egyszer az Anyanyelv nemzetközi napját ünnepeljük; J ) is formálhat, vagy talán nem? De!Nem? De! Az már megint egy más kérdés, hogy összességében jó vagy rossz lesz ez a vélemény…..
A mai irka-firkám előzményének, apropójának tulajdonképpen az Anyanyelv ünnepén kívül a korábban írt egyik Ajánló: Hotel Menthol musical
A szóban forgó zenés darab átütő sikerén felbuzdulva - habár nem számítok hasonló olvasottsági index mutatókra -, azt gondom az a néhány olvasó, aki átverekedte magát a bekezdésemen (szándékosan nem írtam expozíciót J ), megérdemli, hogy végre a lényegről, a Made in Hungária című zenés darabról (nem musicalről J ), helyesebben a véleményemrőlis olvasson.
A darabot, mint színházi előadást, azt gondolom többféle nézői szemlélet, elvárás szemszögéből (aspektus helyett! J ) is lehet értelmezni:
1, egy nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó néző;
2, a semleges, mindenféle elvárástól mentes, „minden evő” néző;
3, a tudatos és tartalmas szórakozásra vágyó „kellemeset a hasznossal” néző;
4, a gyermek korú, gyermek fejjel néző;
5, a sznob néző;
6, a valóban műértő, műkritikus, elismert esztéta néző;
7, és végül a kereskedelmi TV-ken,szappan operákon edződött „zombi néző” J
Nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül, ennyi jutott eszembe a színházba járó nézők, a befogadók, a katarzisra vágyók J általam megfigyelt összetételéről..Az említett kategóriák egyes pontjaihoz sorolt emberek, már el sem jutnak írásom ezen szakaszához, éppen ezért nem félek a felesleges retorzióiktól, akarom írni a negatív reakcióiktól sem. Meg különben is, mindenki számára adott a lehetőség, hogy a legkülönfélébb színházi darabok, előadások listájából kiválassza a számára nézhetőket, azokat, amelyek végén vörösre tapsolt kézzel áll fel. Mégis az a véleményem, hogy egy adott színpadi mű, előadás értékét csak növeli, ha minél szélesebb réteg megtalálja benne a neki tetsző, akár rejtett szépségeket, szórakozást, kikapcsolódást is.
Mindebből az is következik, lehetetlen volna olyan darabot írni, estenként újra gondolva, aktualizálva átrendezni, kissé átírni, ami minden réteg igényét kielégítené. De mint tudjuk, nem is ez a célja a színházat látott művek nagy részének.
Ha egy kategóriát ki kellene emelnem, akkor aMade in Hungária musicalt elsősorban az 1. kategóriának, a nehéz nap után egyszerűen csak könnyed, laza, amolyan bulizós, kikapcsolódásra vágyó, múltjukat szívesen felelevenítő, zenét kedvelő nézőknekajánlanám. Hogy miért is?
Mint azt már korábban is írtam, a magamfajta, „Hair”-on és „István a király”-on felnőtt egyszerű halandónak mai napig az a természetes folyamat, hogy a musicalek és rock operák „termelik ki” a jó zenéket, nem pedig a zenék a jó musicaleket. De akár említhetnék itt még további amerikai zenés darabokat is, mint pl. a Pomádé, hiszen a Made in Hungária esetében is egy a musicallel megegyező című film átdolgozásáról van szó.
Azt is gondolom még, hogy aki nem látta a darab alapjául szolgáló filmet, annak az embernek nehéz eligazodni a cselekmény a színvonalas és nagyszerű táncos, zenés jelenetek között zajló történés kusza szálain. Persze tudom a film teljesen más műfaj, ennek ellenére azért mégis vártam az a cselekmény kibontakozását a színpadon is, ha már egyszer Fenyő Miklós viszontagságokkal teli, mozgalmas életéből ragadott ki a színdarab egy részt. A 60-as évek Magyarországában zajló, szemfényvesztő, ellentmondást nem tűrő, totálisan elnyomó szocializmusról azért kaphattunk a rendező jóvoltábólnémi képet a színdarabban is.
A lázadó, kicsit talán még korunkra is jellemző túlságosan is Amerikát majmoló fiatalok zene által kitörni akaró szabadság vágya úgyszintén átjött a számomra, ami a nagyszerű táncos koreográfia, humoros jelenetek és néha kimagaslóan magas szintű énekhang és a nem mindennapi élő zene mellett szintén tetszett. Persze akkor még az USA a jogállam, a demokrácia, a szabadság, a lehetőségek országával, a nyugat csúcsával volt egyenlő, amely amerikai álom mára kissé átalakult.
Mindent összevetve még nálam is,- aki dallamos rock zenén nőtt fel, igaz a 70-es években még gyerekként -, valamelyest el tudta nyomni a régi jampi stílusú bulik, összebújós, romantikus, szerelmes hangulatú retro felidézése azokat az apró negatív élményeket, amelyeket a néha – szerintem színházban ritkán hallott – alpári beszéd stílus és a már említett történet egyszerűsége, ám avatatlanok számára mégis kuszasága okozott.Annak ellenére, hogy a fiatal Fenyő Miklós élete – a tehetségét leszámítva, amit elismerek -, nem sokban különbözött a korra jellemző, több filmben is látott lázadó fiatal zenészek életétől,azt is belátom Fenyő Miklós zenéje anno és most is szinte kibírhatatlan tánc nélkül… J
A rendező(k) a stábjával kihozta a darabból (a nagyszerű színészeknek, zenészeknek, táncosoknak stb. köszönhetően)szerintem a maximumot. Az más kérdés persze, hogy a maximumot jelölő léc (limbóléc) már alapból, eleve alacsonyan volt. Egyszóval egy könnyed, múltidéző, szórakoztató, a korához méltó, színvonalas bulinak – ilyen is kell néha azt gondolom - egészen jó volt az előadás, amit a mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a végén felállva tapsolt az egész néző sereg, kategóriáiktól függetlenül. J
Egy összefoglaló megjegyzés az előadás végéről egy 10-12 év körüli, "lázadó" gyermek szájából: „Ez volt az első és az utolsó, hogy színházban jártam!” a „Miért?” kérdésre a válasza: „Mert a szék nagyon kényelmetlen volt!” :)
„Jól
van dolga a mostani” ….. (kutyának, macskának…..)
Embernek
állatként vagy állatnak ember módjára élni, szerintem
mindkettő kifejezetten rossz, hiszen ebben nincs aranyközép út .... az volna az
egészséges – testre és lélekre nézve egyaránt -, ha minden és :) mindenki
egymással természetes összhangban maradna csak továbbra is a maga kis ősidők óta elfoglalt
rendszertani vagy táplálékláncban elfoglalt
helyén, ahova a természet, vagy Isten (kinek kinek meggyőződése szerint!)
osztotta!!! :) ez a
véleményem!!!! Nekem csupán az nem tetszik, hogy többek között (szerintem
eltúlzott) állatvédelem címén, valamint nyereségvágyból, beteges élvezetből, vagy gondatlanságból fakadó
állat (és növény) irtással, valamint hibás döntésekkel, törvényhozással (IS)
durván beleavatkozunk a természetes szelekcióba és táplálékláncba minden oldalról............ azért a természet sem hagyja ám magát legyőzni a velünk folytatott (csak számunkra hosszú) háború csatáiban, sőt a végső győzelem, mint minden más esetben biztosan az univerzum erőivel felvértezett természetet illeti meg....
…. az ősi egyensúly ember és természet
között az utóbbinak köszönhetően sajnos már régen megbomlott!
Éppen e miatt nem látom fényesnek a Földünk
jövőjét, leszámítva persze egy világméretű pusztulást okozó hatalmas izzó égitest
becsapódásának lehetőségét bolygónkba, mert még csak az volna igazán fényes holnap a számunkra. :)
Kissé fáradtan, ám a tartalmas kikapcsolódás reményében, annál nagyobb érdeklődéssel, vártam a 2013 január 29.-ét, azaz a tegnap esti III. Zalaegerszegi Sajtó-fotó kiállítással egybekötött - soron következő bérletes színházi előadást - a La Mancha lovagja című zenés darabot.
A musical azt gondolom beillet volna egy fejedelmi, gasztronómiai különlegességeket, ritkaság számba menő ételeket felvonultató, patinás (jelen esetben a patinás jelző elegáns, értékeket képviselő jelentését használva) étterem fenséges, ugyanakkor tartalmas alapanyagokból készített vacsorájának is, ahol mint, egy szintén az ízletes és a fő fogáshoz rendkívüli módon illő, „konyha főnök” zalai specialitásának számító előétel gyanánt felszolgált Sajtó-fotó kiállítás alapozta meg a további „kulináris” élvezeteket. J
Mondom és írom ezt a megszokott, szürke hétköznapok nyújtotta jobb és rosszabb TV csatornák, „menza jellegű avagy gyors éttermi” kínálatát felsorakoztató „étlapjait” használva a kulturális-vizuális étvágy kielégítésére egy magam fajta, laikus hétköznapi ember esetében. Az írást és az olvasást mint egy édes, mámorító bor mellett elköltött desszertet tartom számon. :)
Itt tartom fontosnak mellékesen megjegyezni, azt gondolom, hogy az amúgy egyre színvonalasabb MTV csatornáin látott műsorok, színházi közvetítések azért még mindig nem érnek fel egy élőben látott előadás, vagy kiállítás katarzisához.
De ugyanezt el lehetne mondani akár az E-book-ok és a cellulóz alapú könyvek, vagy - maradva az általam is nagyra becsült és hobby szinten művelt fotózásnál - a digitális és a papírra nyomtatott valódi fényképek viszonyáról is.
Az utóbbi miatt gondolom azt, hogy még nagyon sokáig nem kell lemondania egy hozzám hasonló, „konzervatív mezei felhasználónak” az élő színházi előadások és a kiállításoknyújtotta pluszokról, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy kézírásnak is még időtlen időkig megmarad a létjogosultsága a klaviatúra használata mellett.
Vissza kanyarodva az eredeti „gasztro-blogger” J témához, egyórával a kezdés előtt, mert ugye a színdarab előtti fotó kiállítás is gondosan be volt tervezve, befutott a „hintóm” zalaegerszegi nagy múlttal rendelkező és messze földön híres Hevesi Sándor Királyi Étterem és Mulató elé. Miután elsőként kiszálltam, és illő módon, kellő udvariassággal kisegítettem a kocsiból a gyönyörű estélyi ruhába bújt szívem hölgyét, egymásba karolva mentünk be a csillogó fényekkel kivilágított hatalmas terembe. Veretes, díszmagyar ruhába öltözött szolgák mélyen hajlongó serege kísért bennünket a már jól megszokott törzs asztalunkhoz,amely az étterem legszolidabb, paravánnal elhatárolt sarkában kapott helyet, mintegy elzárvabennünketa kíváncsi tekintetek fürkésző szemeitől…….. ám még mielőtt a terített asztalhoz ültünk volna, szokás szerint adtam minden szolgálónak 100 eurót, amelyet minden esetben megspékeltem egy mosollyal vegyített „hálás köszönetem!”-el, majd úrnőmmel körbe jártuk az éppen aktuális, neves személyeket és nívós fotóikat felvonultató III. Sajtó-fotó kiállítást, tárlatot:
Mit is vártam valójában a kiállított képektől?
Amennyire tudom, a sajtó fotó, mint fotózási műfaj a riport vagy esemény fotózás kategóriájábasorolandó, éppen ezért az egyik ritkábban előforduló típusánál, a „felkészületlen módban” lőtt, a legfőképpen nem várt mozgást, különleges sport eseményeket, tragédiákat bemutató képeknél (v. sorozatoknál) a gyors reakciót igénylő, váratlan helyzetekben készült képeken a minőségi szempont (gondolok itt a kép témájának alárendelt a magas ISO miatt fellépő zajra, szemcsézettségre, vagy esetlegesen a megfelelő élesség tartomány hiányára, amelyek a gyors, váratlan helyzetekben néha elkerülhetetlenek)csak másodlagos a számomra, amíg más, gyakoribb esetben a felkészülésre időt hagyó, előre lefixált idejű eseményeknél éppen a technika és a manuális beállítások és utómunkálatok adta lehetőségek tárházának a legjobb, és a fotós kreativitásának kihasználása révén készülhet számomra úgynevezett „beszélő sajtó fotó”, amelynek mondanivalója divatos szóhasználattal élve „teljesen átjön” szinte a mozgást megállítva is tovább él a néző szemében. A Sajtó-fotó kiállítás képeit ez utóbbi közé sorolnám zömmel, annak ellenére, hogy több kép is a mozgást, az éppen a megfelelő időben elkapott pillanat megismételhetetlen csodáját hivatott érzékeltetni – legyen akár az egy arc vagy szempár a - készítője által választott egyéni látásmódban és beállításokkal.
Magát a riport fotók témáját illetően is két csoportot különböztetnék meg: 1, a közismert embereket, közszereplőket, sportolókat, a nagytöbbség által jól ismert celebeket(útálom ezt a szót!), legyen az magyar vagy bármilyen nemzet fia és ezek környezetét bemutató képek (pl. ennek egyik sajátsága a paparazzi is) 2, a másik oldalon pedig teljesen más hétköznapi atmoszférában, miliőben, mikroklímában élő emberek érzéseit körülményeit szemléltető alkotások állnak (ezekből kerülnek ki pl. a szociográfiai fotók) Azt gondolom mindkettőnek megvannak a maga sajátosságából adódó előnyei és nehézségei fotós és befogadó szemszögéből egyaránt.
Régi nagy igazságként tartom számon azt, hogy a technika nem helyettesítheti az embert, valamint fordítva is igaz, az esetek túlnyomó részében, főleg gyengébb, vagy extrémebb fényviszonyok közepette az ember sem pótolhatja a technikát…..
Ahhoz, hogy a mondanivaló átjöjjön kell egy befogadó fél is, aki hozzáértő szakmai szemű kritikus, vagy akár hozzám hasonlóan szakmán kívüli amatőr, és egyéni a saját maga által kialakított szempontok szerint szemléli a fotókon látható eseményeket, történéseket, hiszen ezek a fotók a leggyakrabban újságcikkek illusztrációjaként, a nagyközönségnek szánva látnak napvilágot, vagy a legoptimálisabb esetben – ami emeli az értéküket – önmaguk szöveg nélkül is képesek tudósítani, bemutatni, szemléltetni stb. Ahogy a neve is mondja: fotó riporter, ami számomra annyit tesz, hogy a kép szinte cím nélkül is mindenki számára ugyanazt juttatja eszébe, amit a fotós is közölni kíván a közönségével.
Éppen ezért minden esetben először a képet magát nézem meg és a címét csak utólag egyeztettem azzal a címmel, amit én adtam volna a fotónak. Hiszen akkor tényleg távol áll a fotóstól a belemagyarázás vagy a néző szándékos „megvezetése”. Érdekesség, hogy a kiállítás látogatása közben nem sorban vettem szemügyre a fotókat, hanem engedelmeskedtem egyes képekhangosan kiabáló: „nézz meg először engem” figyelem felkeltő kiáltásainak, ezért kívülálló szemében egészen furán nézhettem, ki ahogy össze vissza csalingázom a fotók között látszatra semmiféle értelmes stratégiát nem követve. De csak látszatra… J
Szóval így a saját nem tökéletes, hétköznapi befogadó léptékkel mért értékrendszerem szerint kialakult bennem egy sorrend a képek és a képeket készítő nevekkel kiapcsolatban, amelyet azt gondolom nem volna korrekt itt a blogomban nyilvánosságra hozni, hiszen senkit sem szeretnék megbántani, vagy helytelenül, érdemtelenül leértékelni. (Meglehet az is, hogy 5 dioptriás szemüvegemen keresztül teljesen máshogy, nem a megszokott szemlélettel látom a körülöttem lévő világot! :) ) Csupán annyit teszek, hogy nevek és kép címek nélkül leírom a véleményemet, ami természetesen még a magamfajta laikusok között sem számít etalonnak, de hát hogy is számítana, hiszen a sajtó fotók is valamiféle szerzett tudás és tehetség megfelelő egyvelegének "improvizációs művészi termékei", és éppen ezért, mint ilyen, egyes kötelező elemeket leszámítva mindenki számára más és más mondanivalóval bírnak.
Éppen ezek a csak a riport fotókra jellemző sajátos technikák gyakran avatatlan szem számára szándékosan elrejtett művészi magasságokba emelik a fotót, illetve azon keresztül a nézőt is. Azt gondolom, a szakmai, technikai ismeretek mellett a kreativitás, és a teljesen egyéni, nagy fokú empatikus látásmód, azok a szükséges összetevők, amelyek rendkívül különlegessé, és egyben csodálatossá és élvezhetővé teszik a sajtó számára készült riportfotókat. Mind e mellett az objektív valóságról készült pillanatfelvétel a készítőjéről és nem ritkán annak szubjektív véleményéről is árulkodik.
Igen azt gondolom, hogy olyan mester által készített, "beszédes fotó”, amely bármelyik nagyobb volumenű kiállításon is bőven megállná a helyét, azért akad néhány ezen a színházban nyitott tárlaton is, és hazudnék, ha azt mondanám mindegyik fotó egyformán elnyerte a tetszésemet mind a témáját mind pedig a kivitelezést illetően.
Halkan megjegyezném: akarva, akaratlanul, ezen és az ehhez hasonló kiállításokon amellett, hogy egyszerű "felhasználóként", látogatóként nézelődöm, próbálok ellesni technikákat, fogásokat, trükköket a szakmában járatos mesterektől. :)
Ha már a negatívum került szóba, szintén nem szeretnék megbántani senkit, de nem tartottam odaillőnek, (mondhatnám azt is, anyagidegen volt a papírok mellett a digitális formátum) a videó lejátszó segítségével bemutatatott panoráma jellegű fotókat. A „lánc” fotók készítésénél, pl. sokkal egységesebb stílust, vágást, összeillesztést vártam volna el, ami lehet, hogy éppen a fotósok különbözőségét, látásmódját, valamint a felette elhelyezett csoportkép tanúsága szerint az összefogást volt hivatott bemutatni, és az értéke is éppen ebben rejlett, de nem szeretnék átesni a puncsolás oldalára egyik fotós részére sem, így nyíltan ki merem mondani azt, az igaz csak apró kis tényezőt is, ami nem tetszett…. J
Gondoltam írok majd egy rövidke véleményt a Facebookos vendégkönyvbe, de aztán….. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban bemutatott III: Sajtó fotó kiállításról alkotott véleményemből "csupán csak ennyi" betűre futotta! ……J
Összegzésül: Gratulálok a tetszetős , a tavalyinál szerintem nívósabb tárlathoz minden tisztelt kiállító fotósnak és kívánok erőt, kitartást, és egészséget a további sikereikhez!
és akkor következzen a La Mancha lovagja című „varázslatos” musicalről, Miguel Cervantes által megálmodott Don Quijote, a bús képű lovagról alkotott véleményem! J
Szerb Antal szerint: „az irodalom a lélek válasza a sorsra”
Szerintem a
befogadó nézőpontjából: az irodalom a lélek menedéke: lélek-temploma is lehet egyben a
sorssal szemben…( az irodalomhelyett írhattam volna bármilyen más
művészeti ágat, lélek-templomnak pedig saját elképzelt belső világ helyett,
akár a színházat, mint külső valós helyszínt is tekinthetném… )
La Mancha lovagja/ musical két felvonásban/
Amiről csupán annyit mondhatok, hogy minden szempontból nagyon jól éreztem magam az előadás alatt az emeleti páholyban; és mivel ott még soha sem volt szerencsém helyet foglalni, rengeteg új érzéssel és benyomással tértem haza, amit elsősorban a nagyszerű darabnak és másodsorban a zenekari árokra néző-látó madár-perspektívának köszönhetek!
A mű néhány üzenete a számomra, ami megragadt bennem ateljesség igénye nélkül:
1, Nem szabad elfogadnunk a nehézségekkel teli jelenünket, hanem azt a célt kell szemünk előtt tartani, amivé válhatnánk! Ezért mindenkinek kivétel nélkül küzdeni érdemes és kell is az élet minden egyes területén....
2, A rohanó világunkban egymáshoz intézett néhány jó szó, köszönés, akár egy kicsi kis mosoly,egy udvarias gesztus, törődés, egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése, akár a humor és a jókedv, illetve az ezekhez szervesen kapcsolódó, magányosan is megvalósítható, művészetek élvezetéből eredő kisebb nagyobb katarzis is még a nagyon nehezen viselhető szürke hétköznapokba sőt a magam fajta gyógyíthatatlan beteg emberek életébe is be tud csempészni csöppnyi boldogságot, ha csak egy pillanatra is, ami átsegíti az embert egy-egy küzdelmes időszakon.
Mert hát mit is ért az ember boldogságon? Természetesen mindenki mást és mást,de azzal mindenki egyet kell értsen, hogy a hosszan tartó boldogság is kizárólag pillanatok (maximum órák) örömeiből tevődik össze... gondoljunk csak vissza a régmúlt szép emlékeire, amelyek melegséggel, szeretettel egyszóval boldogsággal töltöttek/töltenek el, és rögtön rájövünk, hogy a csöppnyi örömök mennyire fontosak, vagyis csak azok számítanak, legyen akár csupán egy élethelyzet, természeti kép vagy művészi alkotásról is szó.... :)
Végső soron a „foglalkozás” nálam is (láttam a legvégén a könnycseppekből partnerem szemében), feleségemnél is ismét „elérte a célját”, hiszen bebizonyosodott egy nagyszerű alakításokkal, és jobbnál jobb énekhanggal tarkított zenés darabban a számomra, hogy Don Quijote térben (a színdarabban legalább 4 szinten: 1, inkvizíciós üldözések korszakában, 2, a börtönben, 3, Cervantes képzeletében, 4, magában Don Quijote történetében is ) és időben ( a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt ) több dimenzióban is, és bennem is tovább él mindörökké! Ámen! J
Ezért a színházi előadásért úgy érzem, ismét csak köszönettel tartozom mind a darab írójának, rendezőjének, a díszlet tervezőjének, szereplőinek, a zenekar mindenegyes tagjának, és még hosszasan sorolhatnám azokat, akiknek hálával tartozom azért, hogy két órára feledtetni tudták velem az élet okozta döbbenetes valóság nehézségeit!
Kelt: az Úr 2013. esztendejének, január havának, harmincadik napján... :)
Hálás Köszönettel és Tisztelettel: Don Quijote de La Mancha!
