„Jól van dolga a mostani….."

„Jól van dolga a mostani” ….. (kutyának, macskának…..)

Embernek állatként vagy állatnak ember módjára élni, szerintem mindkettő kifejezetten rossz, hiszen ebben nincs aranyközép út .... az volna az egészséges – testre és lélekre nézve egyaránt -, ha minden és :) mindenki egymással természetes összhangban maradna csak továbbra is a maga kis ősidők óta elfoglalt rendszertani  vagy táplálékláncban elfoglalt helyén, ahova a természet, vagy Isten (kinek kinek meggyőződése szerint!) osztotta!!! :) ez a véleményem!!!!
 
Nekem csupán az nem tetszik, hogy többek között (szerintem eltúlzott) állatvédelem címén, valamint nyereségvágyból, beteges élvezetből, vagy gondatlanságból fakadó állat (és növény) irtással, valamint hibás döntésekkel, törvényhozással (IS) durván beleavatkozunk a természetes szelekcióba és táplálékláncba minden oldalról............ azért a természet sem hagyja ám magát legyőzni a velünk folytatott (csak számunkra hosszú) háború csatáiban, sőt a végső győzelem, mint minden más esetben biztosan az univerzum erőivel felvértezett természetet  illeti meg....

 
…. az ősi egyensúly ember és természet között az utóbbinak köszönhetően sajnos már régen megbomlott!

 
Éppen e miatt nem látom fényesnek a Földünk jövőjét, leszámítva persze egy világméretű pusztulást okozó hatalmas izzó égitest becsapódásának lehetőségét bolygónkba, mert még csak az volna igazán fényes holnap a számunkra. :)

Egy kiállítással egybekötött musical margójára….

1, III. Sajtó-fotó kiállítás 2012 / Zalaegerszeg/

 

Kissé fáradtan, ám a tartalmas kikapcsolódás reményében, annál nagyobb érdeklődéssel, vártam a 2013 január 29.-ét, azaz a tegnap esti III. Zalaegerszegi Sajtó-fotó kiállítással egybekötött - soron következő bérletes színházi előadást -  a La Mancha lovagja című zenés darabot.

A musical azt gondolom beillet volna egy fejedelmi, gasztronómiai különlegességeket, ritkaság számba menő ételeket felvonultató, patinás (jelen esetben a patinás jelző elegáns, értékeket képviselő jelentését használva) étterem fenséges, ugyanakkor tartalmas alapanyagokból készített vacsorájának is, ahol mint, egy szintén az ízletes és a fő fogáshoz rendkívüli módon illő, „konyha főnök” zalai specialitásának számító előétel gyanánt felszolgált  Sajtó-fotó kiállítás alapozta meg a további „kulináris” élvezeteket. J

Mondom és írom ezt a megszokott, szürke hétköznapok nyújtotta jobb és rosszabb TV csatornák, „menza jellegű avagy gyors éttermi” kínálatát felsorakoztató „étlapjait” használva a kulturális-vizuális étvágy kielégítésére egy magam fajta, laikus hétköznapi ember esetében. Az írást és az olvasást mint egy édes, mámorító  bor mellett elköltött desszertet tartom számon. :) 

Itt tartom fontosnak mellékesen  megjegyezni, azt gondolom, hogy az amúgy egyre színvonalasabb MTV csatornáin látott műsorok, színházi közvetítések azért még mindig nem érnek fel egy élőben látott előadás, vagy kiállítás katarzisához.

De ugyanezt el lehetne mondani akár az E-book-ok és a cellulóz alapú könyvek, vagy - maradva az általam is nagyra becsült és hobby szinten művelt fotózásnál - a digitális és a papírra nyomtatott valódi fényképek viszonyáról is.

Az utóbbi miatt gondolom azt, hogy még nagyon sokáig nem kell lemondania egy hozzám hasonló, „konzervatív mezei felhasználónak” az élő színházi előadások és a kiállítások  nyújtotta pluszokról, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy  kézírásnak is még időtlen időkig megmarad a létjogosultsága a klaviatúra használata mellett.

Vissza kanyarodva az eredeti „gasztro-blogger” J témához, egy  órával a kezdés előtt, mert ugye a színdarab előtti fotó kiállítás is gondosan be volt tervezve, befutott a „hintóm” zalaegerszegi nagy múlttal rendelkező és messze földön híres Hevesi Sándor Királyi Étterem és Mulató elé. Miután elsőként kiszálltam, és illő módon, kellő udvariassággal kisegítettem a kocsiból a gyönyörű estélyi ruhába bújt szívem hölgyét, egymásba karolva mentünk be a csillogó fényekkel kivilágított hatalmas terembe. Veretes, díszmagyar ruhába öltözött szolgák mélyen hajlongó serege kísért bennünket a már jól megszokott törzs asztalunkhoz,  amely az étterem legszolidabb, paravánnal elhatárolt sarkában kapott helyet, mintegy elzárva  bennünket  a kíváncsi tekintetek fürkésző szemeitől…….. ám még mielőtt a terített asztalhoz ültünk volna, szokás szerint adtam minden szolgálónak 100 eurót, amelyet minden esetben megspékeltem egy mosollyal vegyített „hálás köszönetem!”-el, majd úrnőmmel körbe jártuk az éppen aktuális, neves személyeket és nívós fotóikat felvonultató III. Sajtó-fotó kiállítást, tárlatot:

Mit is vártam valójában a kiállított képektől?

Amennyire tudom, a sajtó fotó, mint fotózási műfaj a riport vagy esemény fotózás kategóriájába  sorolandó, éppen ezért az egyik ritkábban előforduló típusánál, a „felkészületlen módban” lőtt, a legfőképpen nem várt mozgást, különleges sport eseményeket, tragédiákat bemutató képeknél (v. sorozatoknál) a gyors reakciót igénylő, váratlan helyzetekben készült képeken a minőségi szempont (gondolok itt a kép témájának alárendelt a magas ISO miatt fellépő zajra, szemcsézettségre, vagy esetlegesen a megfelelő élesség tartomány hiányára, amelyek a gyors, váratlan helyzetekben néha elkerülhetetlenek)  csak másodlagos a számomra, amíg más, gyakoribb esetben a felkészülésre időt hagyó, előre lefixált idejű eseményeknél éppen a technika és a manuális beállítások és utómunkálatok adta lehetőségek tárházának a legjobb, és a fotós kreativitásának kihasználása révén készülhet számomra úgynevezett „beszélő sajtó fotó”, amelynek mondanivalója divatos szóhasználattal élve „teljesen átjön” szinte a mozgást megállítva is tovább él a néző szemében. A Sajtó-fotó kiállítás képeit ez utóbbi közé sorolnám zömmel, annak ellenére, hogy több kép is a mozgást, az éppen a megfelelő időben elkapott pillanat megismételhetetlen csodáját hivatott érzékeltetni – legyen akár az egy arc vagy szempár a - készítője által választott egyéni látásmódban és beállításokkal.

Magát a riport fotók témáját illetően is két csoportot különböztetnék meg: 1, a közismert embereket, közszereplőket, sportolókat, a nagytöbbség által jól ismert celebeket  (útálom ezt a szót!), legyen az magyar vagy bármilyen nemzet fia és ezek környezetét bemutató képek (pl. ennek egyik sajátsága a paparazzi is) 2, a másik oldalon pedig teljesen más hétköznapi atmoszférában, miliőben, mikroklímában élő emberek érzéseit körülményeit szemléltető alkotások állnak (ezekből kerülnek ki pl. a szociográfiai fotók) Azt gondolom mindkettőnek megvannak a maga sajátosságából adódó előnyei és nehézségei fotós és befogadó szemszögéből egyaránt.

Régi nagy igazságként tartom számon azt, hogy a technika nem helyettesítheti az embert, valamint fordítva is igaz, az esetek túlnyomó részében, főleg gyengébb, vagy extrémebb fényviszonyok közepette az ember sem pótolhatja a technikát…..

Ahhoz, hogy a mondanivaló átjöjjön kell egy befogadó fél is, aki hozzáértő szakmai szemű kritikus, vagy akár hozzám hasonlóan szakmán kívüli amatőr, és egyéni a saját maga által kialakított szempontok szerint szemléli a fotókon látható eseményeket, történéseket, hiszen ezek a fotók a leggyakrabban újságcikkek illusztrációjaként, a nagyközönségnek szánva látnak napvilágot, vagy a legoptimálisabb esetben – ami emeli az értéküket – önmaguk szöveg nélkül is képesek tudósítani, bemutatni, szemléltetni stb. Ahogy a neve is mondja: fotó riporter, ami számomra annyit tesz, hogy a kép szinte cím nélkül is mindenki számára ugyanazt juttatja eszébe, amit a fotós is közölni kíván a közönségével.

Éppen ezért minden esetben először a képet magát nézem meg és a címét csak utólag egyeztettem azzal a címmel, amit én adtam volna a fotónak. Hiszen akkor tényleg távol áll a fotóstól a belemagyarázás vagy a néző szándékos „megvezetése”. Érdekesség, hogy a kiállítás látogatása közben nem sorban vettem szemügyre a fotókat, hanem engedelmeskedtem egyes képek  hangosan kiabáló: „nézz meg először engem” figyelem felkeltő kiáltásainak, ezért kívülálló szemében egészen furán nézhettem, ki ahogy össze vissza csalingázom a fotók között látszatra semmiféle értelmes stratégiát nem követve. De csak látszatra… J

Szóval így a saját nem tökéletes, hétköznapi befogadó léptékkel mért értékrendszerem szerint kialakult bennem egy sorrend a képek és a képeket készítő nevekkel kiapcsolatban, amelyet azt gondolom nem volna korrekt itt a blogomban nyilvánosságra hozni, hiszen senkit sem szeretnék megbántani, vagy helytelenül, érdemtelenül leértékelni. (Meglehet az is, hogy 5 dioptriás szemüvegemen keresztül teljesen máshogy, nem a megszokott szemlélettel látom a körülöttem lévő világot! :) )  Csupán annyit teszek, hogy nevek és kép címek nélkül leírom a véleményemet, ami természetesen még a magamfajta laikusok között sem számít etalonnak, de hát hogy is számítana, hiszen a sajtó fotók is valamiféle szerzett tudás és tehetség megfelelő egyvelegének "improvizációs művészi termékei", és éppen ezért, mint ilyen, egyes kötelező elemeket leszámítva mindenki számára más és más mondanivalóval bírnak.

Éppen ezek a csak a riport fotókra jellemző sajátos technikák gyakran avatatlan szem számára szándékosan elrejtett művészi magasságokba emelik a fotót, illetve azon keresztül a nézőt is. Azt gondolom, a szakmai, technikai ismeretek mellett a kreativitás, és a teljesen egyéni, nagy fokú empatikus látásmód, azok a szükséges összetevők, amelyek rendkívül különlegessé, és egyben csodálatossá és élvezhetővé teszik a sajtó számára készült riportfotókat. Mind e mellett az objektív valóságról készült pillanatfelvétel a készítőjéről és nem ritkán  annak szubjektív véleményéről is árulkodik.

Igen azt gondolom, hogy olyan mester által készített, "beszédes fotó”, amely bármelyik nagyobb volumenű kiállításon is bőven megállná a helyét, azért akad néhány ezen a színházban nyitott tárlaton is, és hazudnék, ha azt mondanám mindegyik fotó egyformán elnyerte a tetszésemet mind a témáját mind pedig  a kivitelezést illetően.

Halkan megjegyezném: akarva, akaratlanul, ezen és az ehhez hasonló kiállításokon amellett, hogy egyszerű "felhasználóként", látogatóként nézelődöm, próbálok ellesni technikákat, fogásokat, trükköket a szakmában járatos mesterektől. :)

Ha már a negatívum került szóba, szintén nem szeretnék megbántani senkit, de nem tartottam odaillőnek, (mondhatnám azt is, anyagidegen volt a papírok mellett a digitális formátum)  a videó lejátszó segítségével bemutatatott panoráma jellegű fotókat. A „lánc” fotók készítésénél, pl. sokkal egységesebb stílust, vágást, összeillesztést vártam volna el, ami lehet, hogy éppen a fotósok különbözőségét, látásmódját,  valamint a felette elhelyezett csoportkép tanúsága szerint az összefogást volt hivatott bemutatni, és az értéke is éppen ebben rejlett, de nem szeretnék átesni  a puncsolás oldalára egyik fotós részére sem, így nyíltan ki merem mondani azt, az igaz csak apró kis tényezőt is, ami nem tetszett…. J

Gondoltam írok majd egy rövidke véleményt a Facebookos vendégkönyvbe, de aztán….. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban bemutatott III: Sajtó fotó kiállításról alkotott véleményemből "csupán csak ennyi" betűre futotta! ……J

Összegzésül: Gratulálok a tetszetős , a tavalyinál szerintem nívósabb tárlathoz minden tisztelt kiállító fotósnak és kívánok erőt, kitartást, és egészséget a további sikereikhez!

és akkor következzen a La Mancha lovagja című „varázslatos” musicalről, Miguel Cervantes által megálmodott Don Quijote, a bús képű lovagról alkotott véleményem! J

Szerb Antal szerint: „az irodalom a lélek válasza a sorsra”

Szerintem a befogadó nézőpontjából: az irodalom a lélek menedéke: lélek-temploma is lehet egyben a sorssal szemben…( az irodalom  helyett írhattam volna bármilyen más művészeti ágat, lélek-templomnak pedig saját elképzelt belső világ helyett, akár a színházat, mint külső valós helyszínt is tekinthetném… )

La Mancha lovagja / musical két felvonásban/

 

Amiről csupán annyit mondhatok, hogy minden szempontból nagyon jól éreztem magam az előadás alatt az emeleti páholyban; és mivel  ott még soha sem volt szerencsém helyet foglalni, rengeteg új érzéssel és benyomással tértem haza, amit elsősorban a nagyszerű darabnak és másodsorban a zenekari árokra néző-látó madár-perspektívának köszönhetek!

A mű néhány üzenete a számomra, ami megragadt bennem a  teljesség igénye nélkül:

1, Nem szabad elfogadnunk a nehézségekkel teli jelenünket, hanem azt a célt kell szemünk előtt tartani, amivé válhatnánk! Ezért mindenkinek kivétel nélkül küzdeni érdemes és kell is az élet minden egyes területén....

2, A rohanó világunkban egymáshoz intézett néhány jó szó, köszönés, akár egy kicsi kis mosoly,  egy udvarias gesztus, törődés, egymás kölcsönös tisztelete és megbecsülése, akár a humor és a jókedv, illetve az ezekhez szervesen kapcsolódó, magányosan is megvalósítható, művészetek élvezetéből eredő kisebb nagyobb katarzis is még a nagyon nehezen viselhető szürke hétköznapokba sőt a magam fajta gyógyíthatatlan beteg emberek életébe is be tud csempészni csöppnyi boldogságot, ha csak egy pillanatra is, ami átsegíti az embert egy-egy  küzdelmes időszakon.

Mert hát mit is ért az ember boldogságon? Természetesen mindenki mást és mást,de azzal mindenki egyet kell értsen, hogy a hosszan tartó boldogság is kizárólag pillanatok (maximum órák) örömeiből tevődik össze... gondoljunk csak vissza a régmúlt szép emlékeire, amelyek melegséggel, szeretettel egyszóval boldogsággal töltöttek/töltenek el, és rögtön rájövünk, hogy a csöppnyi örömök mennyire fontosak, vagyis csak azok számítanak, legyen akár csupán egy élethelyzet, természeti kép vagy művészi alkotásról is szó.... :)

Végső soron a  „foglalkozás” nálam is (láttam a legvégén a könnycseppekből partnerem szemében), feleségemnél is ismét „elérte a célját”, hiszen bebizonyosodott egy nagyszerű alakításokkal, és jobbnál jobb énekhanggal tarkított zenés darabban a számomra, hogy Don Quijote térben  (a színdarabban legalább 4 szinten: 1, inkvizíciós üldözések korszakában, 2, a börtönben, 3, Cervantes képzeletében, 4, magában Don Quijote történetében is ) és időben ( a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt ) több  dimenzióban  is,  és bennem is tovább él mindörökké! Ámen! J

Ezért a színházi előadásért úgy érzem, ismét csak köszönettel tartozom mind a darab írójának, rendezőjének, a díszlet tervezőjének, szereplőinek, a zenekar minden  egyes tagjának, és még hosszasan sorolhatnám azokat, akiknek hálával tartozom azért, hogy két órára feledtetni tudták velem az élet okozta döbbenetes valóság nehézségeit!

Kelt: az Úr 2013. esztendejének, január havának, harmincadik napján... :)
 

Hálás Köszönettel és Tisztelettel: Don Quijote de La Mancha!   

Az üvöltő szeretet áldozat vállalása

Az üvöltő szeretet áldozat vállalása, avagy a magyarság mártírjaként áldozatul esett szó az „áldozat”

 

Hallottam az imént a Duna TV-n egy igen nagy igazságot valami lelkipásztor szájából ami, még így nem templomba járó, csupán a vallásokat tiszteletben tartó hívőként is annyira megfogott, és amit, hogyha nem is tudom szó szerint, de a saját véleményem kíséretében megosztanék veletek, mert szerintem iszonyatosan, sőt a közvetlen környezetemben is tapasztalom sajnos, hogy döbbenetesen nagy igazság:

 

/ Az áldozat szót át kellene helyezni az idegen szavak és kifejezések szótárába, ugyanis mára már teljesen átértelmeződött. Az áldozatvállalás az önzetlen segítség, a mártírság helytelenül sajnos ma egyet jelent az emberek túlnyomó részénél azzal, hogy a kidobásra szánt, megunt, elhasználódott, elromlott stb. használati tárgyakat, eszközöket, játékokat stb. nagyvonalúan „segítség a szegényeknek” címszóval ajándékozzák. (Lásd pl: karácsony!)

 

Pedig ez nem áldozat vállalás, még csak nem is segítség a legtöbb esetben, hanem éppen ellenkezőleg, nem ritkán lenézés és megalázás érzetét keltheti a valóban segítségre szoruló emberekben.

 

A mártírság pedig nem az önkéntességen alapuló, mindenáron meghalni akarásnak a megfelelője. Az áldozat szó egy értelmes és jó ügy érdekében (pl. a legegyszerűbb szeretettől a legnagyobbig) akár végső esetben eljutva a mártírságig is, annyit tesz, hogy magunkat (az önös érdekeket legfőképpen) teljes mértékben alárendeljük, a szeretett személy vagy egy közösség, család, nagyobb közösségek, haza stb. érdekeinek; oly módon, hogy elmegyünk akár a végsőkig is, ami egyet jelent az „életünk árán” is gondolatával./

 

Ebben a harcban viszont nem hátrálhatunk meg, nem köthetünk saját érdekeinkre, önzésünkre alapozva kompromisszumokat, hiszen akkor, ha bármiféle ok, legyen szó akár félelemről, korrupcióról, árulásról vagy csupán arról, hogy egy bizonyos fok után egyszerűen kiszállunk, feladjuk, már nem beszélhetünk mártírságról, de még szimpla áldozatvállalásról sem.

 

És ez a kitartáson és eltökéltségen is alapuló áldozatvállalás társuljon mindig egyfajta szerény, ellenszolgáltatást, vagy felesleges hírverést nem feltételező, emberi alázattal is, amelyek azt gondolom, szintén alapvető kritériumai, evidenciái annak, hogy valakiről elmondhassuk: Áldozatot vállalt!  Akár Jézus is a Biblia szerint anno! J

 

Mindez szerintem azért is aktuális, mert azt látom, rengeteg ember azon túl, hogy tudatlanságából, butaságából, „véletlenül”, vagy akár aljas megfontolásból, szándékosan is tévesen értelmezi az áldozat szót, megpróbálja a közösség érdekeivel szemben a saját érdekeit érvényre juttatni oly módon, hogy, a törvény adta kiskapukat valamint a médiát de legfőképpen, ami a legundorítóbb a számomra: mások nyomorúságát is kihasználva, hangosan kiabál:

 

„Emberek nézzetek ide, hatalmas (ál)áldozatokat hozva, (ál)mártírként (hamis)prófétaként segítek a valódi nyomorult, valóban szegény, elesett embereken!” – miközben már a következő luxusautóján és zsíros állásán jár az esze…ééééés mindeközben a legkisebb fogalma sincs arról, milyen a másik oldalon élni, milyen érzés becsületesen dolgozva is éhezni, nélkülözni, fázni, vagy milyen érzés már gyermekként is nyomorékon egy tolókocsiban hallgatva a sok semmitmondó, hazug, ígéretekben bővelkedő sajnálkozást, vagy milyen érzés már az emberi tudatra ébredéskor, felismerve annak kilátástalanságát folyamatosan a megoldásra várni….   Avagy milyen érzés gyógyíthatatlan betegen az élet egyetlen értelmére a megváltóra a halálra vágyni!  L L L

 

A következő értelmét veszített magyar szó talán az Esélyegyenlőség volna? Muhaha! 

 

/ Üdv!  Egy összeesküvés elmélet gyártogató, politikus gyűlölő, anti-elitista………  aki egyetlen Istent ismer és fogad el:  magát az EMBERT, a halandó testet és az örök létre kárhoztatott és egyben teremtő LÉLEK-ISTENT…… Mindannyian vallásoktól függetlenül Istennek születünk, ami azt  gondolom nem más, mint Embernek lenni!

 

 

Karácsonyi ballada

Előszó:

Többször nekiálltam már hasonló, ám hosszabb lélegzetvételű ballada szerű irománynak, de mindig egy hasonló megkurtított változat vagy rosszabb esetben virtuális papírgalacsin lett a vége, ugyanis azt gondolom, hogy manapság a "modernkedő világ" csupán a rövid, túlkomplikált, álművészkedős, kicsit kiélezve mondhatnám akár azt is, az újkeletű celeb világból átvett „sztárallűr” stílusban íródott alkotásokat fogadja be szívesebben, illetve csak imitálja a katarzist, ugyanis legtöbbször számomra nincs is ami átjöjjön a divatos XXI századi stílusban megjelenő művekből...

/talán ez lehet, többek között, az egyik oka annak, hogy nem dívik manapság a papírszagú irodalom sem.... /

Szeretem a nemes, ám kötöttségeken alapuló, általam  kicsit újragondolt tradicionális formába bújtatott egyszerűséget -  szinte az élet minden területén sok más mellett stílust, embert is ideértve, - amit mások meglehet maradi, konzervatív felfogással illetnek -, ... egyszerűen, minden felesleges cicoma nélkül is lehet valami/valaki csodaszép, de ugyanakkor igaz az ellenkezője is…..   sok múlik ennek az „egyszerű” szónak már az alap értelmezésén is.. J

Egyébként a mai napig nem bánom, hogy falun, a mindenkori politikai nézetektől szinte hermetikusan elzárva, az anyatermészettel és a haverokkal karöltve, egyszerű, ám annál mélyebb érzésű bölcs emberek mutatták meg nekem a felnőtté válás minden csínját-bínját, és meglehet éppen ezért a régi,  ráncos arcú öregekhez hasonlóan, nálam is a felnőtt külső gyermeki, (túl)érzékeny lelket takar..  :) …. és az sem elképzelhetetlen, hogy ennek az „álcának” egyik záloga a humor és a közérthetőség?

.. akarva, akaratlanul a „modernkedő stílus” kialakítja a maga közhely világát a saját, véleményem szerint torz szabály rendszeréhez igazítva azokat…. értem ezt szinte a művészet valamennyi területére… sajnos divat lett a reklámokból átvett. „annyira rossz, hogy már jó!” szlogen is… azt látom, hogy egy vers már akkor is nagy népszerűségnek örvend, ha a rózsaszín ködben élő „gyermeki b(h)ájjal” megkent írója szándékosan vagy véletlenül beleválaszt egy „aranyos” témába, legyen az bármilyen „szabadversnek” titulált förmedvény is….

….nem is szaporítanám tovább feleslegesen a szót, hiszen ez is csupán egy vélemény, ami nem számít etalonnak….nem tehetek róla, szeretek mesélni a körülöttem lévő többi gyermeknek…J

Szabó Balázs

Karácsonyi ballada

 

http://poet.hu/vers/102824

 

http://poet.hu/vers/102975

Az utópia embere... gépe, vagy egysejtű élőlénye?

Az Utópia embere…. J

Először is egy nyílvánvaló kérdés: Mit is jelent, milyen értelemmel bír valójában ez, az irodalomból ismeretes idegen, utópia szó?

Biztosra veszem, hogy sokan tudják a kérdésre a választ, (ők talán megbocsátják nekem ezt a kis kitérőt) ennek ellenére mégsem kockáztatatnám meg azt a luxust, hogy már most, rögtön az írásom legelején elzavarjam, megrémisszem ismeretlennek tűnő fuvallatomall a blogomat olvasó azon kevés olvasásra éhes embertársaim internetes surfdeszkáinak vitorláit, akik e szó értelmezéséért máris más oldalak segítségét vennék igénybe. Azt gondolom, annak kicsi az esélye - hosszabb lélegzetvételű írásról lévén szó, ilyen idő ínséges időkben -, hogy aki elszörfözik innen, ne fulladjon máshol az élet színű net csábítóan habzó hullámainak mélységeibe. J

J Tehát a legapróbb félreértések elkerülése végett, az utópia nem az étkezések előfutárának, a gyomornedvek megindítójául szolgáló – mondhatnám úgy is: „előpia” - a mindenki által aperitifként számon tartott tömény alkoholos ital ellentétpárja, vagy annak egyik formája, hanem:

(Egy kis türelmet kérnék, mindjárt visszajövök a helyes meghatározással a Wikipédia oldaláról… J )

„Az utópia többnyire jövőbeli, a tökéleteshez közeli fejlettségi szinten álló emberi társadalmat, illetve egy ilyen társadalmat leíró irodalmi művet jelent. A szó eredete szerint görög. Az „utópia” kifejezés két görög szó, a „nem” (ou – ου) és „föld / hely” (toposz – τόπος) egyesítéséből származik, a jelentése „seholsem” vagy „sehol-hely”. A szót úgy alkották meg, hogy az eutopia (annyit tesz: jó hely) szóra is hasonlítson. Az eredeti kontextusban a szó mindkét jelentéstartalommal bírt.”

Talán nem volt olyan vészes ez a bevezető…, de egy ilyen ritkán használt szó esetében, mint ez az utópia, valamiféle expozíciónak mindenképpen lennie kellett. Főként, egy fotózást kedvelő amatőr írása esetén! J Őszintén, ti mivel kezdenétek egy hasonló témát, ha azt szeretnétek profi újságíróként - ahol számít minden egyes sor az oldal és a pénztárca minél jobb megtöltéséhez -, hogy mennél több sületlenség legyen a "papíron"? J

A „szmájlik” a „lájk” és a „közhelyek” gombok mellett igazán lehetne egy „Tisztelet a kivételnek” feliratú billentyű is a klaviatúrámon, ugyanis most azt nyomnám ismét le.. J Akkor viszont az a veszély fenyegetne, hogy angolosan visszafejlődne az írás, és azzal együtt a magyar nyelv is, amit végképp nem szeretnék, mint ahogy azt sem, hogy idegen nemzetektől átvett bármiféle más rossz szokás meghonosodjék nálunk is.

(Játszunk el a gondolattal... )

Szeretném bemutatni a jövő „pozitív utópiás” emberkéjének általam elképzelt, az evolúciós folyamatok révén megnyirbált, megmaradt belső értékeit. Egyszerűbben szólva azt gondolom, hogy évmilliók múlva, a külső egyedi formáinkhoz, anatómiai felépítésünkhöz hasonlóan a megfoghatatlan belső tulajdonságainkra is ugyanúgy hatással lesz a szelekció. Oly módon, hogy az idők hosszú során szépen lassan eltűnnek majd a rossz és mások számára káros, értéktelen összetevők a jellemeinkből. Vagy nem! És talán egyszer tényleg lesznek, majd olyan ideális emberek, nemtől és kortól függetlenül, akik mind külsőleg, mind pedig belsőleg a környezetükkel harmóniában és egyensúlyra törekedve, értelmesen gondolkodva, nem csupán ösztönből, a faj és nem a jelenleg sajnos a nagytöbbségre jellemző egyedfenntartást, helyezik előtérbe a mindennapok során folytatott túlélésük során. Vagy nem!

(Na mi fog kisülni ebből Balázs?) 

Ellenben az is igaz, az egyedet nem lehet teljesen elkülöníteni a faj-, osztály-, vagy a még magasabb rendszertani szinten található törzsfejlődéstől sem. Hiszen a túlélésben folytatott háborúkban a fajfennmaradás, fajfenntartás erősen függ az egyedek túléléséért folytatott harcától is, és ez háború talán a legalapvetőbb, tudatt alatti meghatározója, lényege; a szaporodással és a táplálkozással együtt a legfontosabb elemi részei is az életnek. Valahogy úgy néz ki, hogy minden bonyolult intelligencia alapköve a primitív szinten működő alapvető "állati szintű" ösztönök összessége. Valami hasonló, mint az emberi élet folyamata, ami az önálló életre képtelen gyermekkorral kezdődik, végső soron az alapvető ösztönöket megtartva, tanult elemekkel ötvözve  arra is épül.... 

Ám ezeket a nélkülözhetetlen életösztönöket nem csupán megtartva, hanem a lehetőségeinkhez mérten, a bennünket szorosan körülvevő adott közösséghez alkalmazkodva, kordában is tartva kellene, hogy éljünk. Ami ráadásul még egyáltalán nem feltételez intelligenciát, mint arra az állatvilágban számtalan példa található. Hogy mégis mi különbözteti meg az embert az állattól? Talán Mária írt erről valahol hasonlót, ami nagyon tetszett, eltekintve a szöveghűségtől: Az ember az egyedüli olvasásra képes élőlény...
 
(No de nem szeretnék elkanyarodni.....)

A fentiekben említett ideális jelzőt abból a megfontolásból használtam a tökéletes és egészséges szavak helyett, mert ez utóbbiak sokkal szélesebb viszonyítási körrel rendelkeznek; vagyis az evolúciós elmélet alapján a rátermettség a körülményekhez legjobban alkalmazkodó ideális egyedeket feltételez, akik az aktuálisan adott környezet szemével, akár betegnek, vagy tökéletlennek is tűnhetnek (mint, ahogy elméletben tűnnek is), éppen ezért ezen emberi egyedek létjogosultságát csupán a jövő humánuma tudja majd realizálni, megtapasztalni, illetve a biológiai tudományokban reálisan értékelni.

(Tovább szőve a gondolatokat...)

A fentebb leírtak, tehát a betegség, mint domináns örökítő tényező csupán a belső emberi, szellemi, intellektuális értékekre vonatkozik. Hiszen a jövő embere - azt gondolom lehetséges - azon felül, hogy a jelenleg negatív értékrendszert tekinti majd pozitívnak, azon  egyedekből áll majd, akik jelenleg valami véletlen (vagy éppen tudatos) génmutáció folytán immunissá válnak a manapság nagyüzemileg gyártott, táplálék gyanánt forgalmazott mérgekre, műanyagokra, valamint oxigén helyett pl. metán gáz szükséges a légzésükhöz.

 Pár száz év, és talán PET palackot zabáló, igénytelen, hatalmas, lusta, erkölcstelen, buta, öntörvényű, ruhátlan, sötét élőlény népesíti be a szárazföldeket és óceánokat amelyekre már a legnagyobb jóindulattal sem fogja a Földünkre érkező idegen civilizáció azt mondani, hogy ember, de még azt sem, hogy állatok.

(Remélem azért valamelyest érthetően fejeztem ki eddig magam!)

Csak rajtunk múlik! Mert a másik általam elképzelt, lehetséges fejlődési út - amelyre a jelent látva sokkal kisebb szerintem az esélyünk -, a humánus, a természettel egyensúlyban, összhangban élő, nem utolsó sorban politikus mentes, értelemes emberi fejlődés akár a Földön, akár egy másik emberi életre alkalmas bolygón az Univerzumunkban.

(Ha közben nem csap "menkű" a Földbe...)

Persze, ha lesz egyáltalán még "humanoid", és nem érzéketlen "számítógépek", robotok veszik majd kézbe az irányításunkat.

Azt gondolom a robotokról, hogy ők nem lehetnek - az embert kiszorítva sem - semmiféle gerinces evolúciós törzsfejlődés részesei, vagy csúcsai, maximum, nagy jóindulattal: evolúciós zsákutcái. Mégpedig  egyrészről azért, mert bennük a jelenleg élőnek nevezett szerveződési szint legkisebb megjelenési formái sem találhatóak meg. Vagyis nincsenek génjeik, vagy más örökítő anyagjaik és örőkítő, önreprodukáló mechanizmusuk sem. Másrészről pedig szerinetem azért, mert a robotok nem rendelkeznek az élőlények alapvető szellemi-értelmi szintű ösztnöneivel sem, hiszen, mint azt jól tudjuk, a számítógépek nem képesek valós érzelmekre... maximum mesterséges inteligenciára. Hiányzik belőlük minden, amit úgy hívunk, természetes. Az alkotóelemeiket véve alapul, a természettel való egyensúlyra törekvésről nem is beszélve.....

(Vagy tévedek és nem így lesz!)

Az emberi önpusztítás, a felgyorsított  "humán amortizáció” jövő képe - szerintem - többek között azért is tartogat hatalmas kérdőjeleket, mert senki sem tudja azt megjósolni, melyik szelekció lesz majd erősebb: a mutációk eredményezte természetes vagy a durva emberi beavatkozás a mesterséges kiválasztódás. Nem is beszélve az emberiség egészének fennmaradásához alapvetően szükséges és azt körülölelő világegyetem lehetséges jövőbeli változásairól.

Azt gondolom továbbá, hogy az állandó, folyton önmagába visszatérő körfolyamatokat, valamint a kört és az ebből (oda.vissza) levezett geometria idomokat (időben és térben egyaránt) a tökéletességre, valamint a végtelenre való természetes, ösztönös törekvés végső formájának feltételezve, és abból az elméletből kiindulva, hogy az élet,  nem más, mint egyszerűen a gének, azon belül is a  végtelenül legkisebb atomi alkotoelemek, illetve ellenkező irányban a szintén végtelennek tekintett Univerzumunk harca a túlélésért. 

(Végső soron elfogadom, hogy az öröklét számomra nem más, mint a végtelen mennyiségű anyag-energia folyamatok általi, folyamatos létezése a végtelen tér-időben, amelyhez nem szükséges valamiféle mindenható Isteni jelenlét. Számomra  Isten, mint azt már többször is leírtam, nem más, mint maga az Ember, az emberi lélek)

Azokkal értek együtt, (ha vannak ilyenek egyáltalán?) akik azt tartják, hogy jövőnk egyetlen és megmásíthatatlan útja visszatérés az ősi egysejtű (heterozigóta) -haladva a végtelen kicsi felé -, a gének szinjére molekuláris vagy atomi szerveződési szintre. Aztán újra és újra - végtelenített körfolyamtként -  a végtelenül óriás Ultraverzumig tart az út, végül (körfolyamatról lévén szó, akár a legelején) ismét szétesünk, hasonlóan pl. az emberi egyedfejlődés egyes folyamataihoz. - A globálisan, az univerzum szintjén értelmezett fizikai anyag és energia megmaradás törvénye miatt szándékosan nem írtam emberi születésről és halálról, mint ahogy a kezdet, iletve a vég szó is értelmét veszíti az univerzum szintjén szerintem.  

(Minden csupán tér-idő kérdése, ami valójában az anyag-energiával egyetmben csak az emberi elme által létrehozott törvények alapjául szolgáló evidenciák.)

Nagy dillema a számomra, hogy a Darwini elmélet elfogadva, és az idáig feltárt leletekre alapozva a primitív ősemberből, hosszú - csupán emberi léptekkel hosszú - átmenetet feltételezve vajon a 4,4 millió éves Ausztralopithecusból a homo habilis, és a homo erectuson át, mára valóban értelmes, magyarul:  homo sapiens sapiens vált? Ki tudja, mi lesz a következő lépcsőfokon használatos latin elnevezése az embernek törzsfejlődésében….

(Erősen félek a "homo primitívusz",  avagy a "homo machine", „gépember” megnevezéstől)

Azért, ha jobban belegondolok, az iménti folyamat számos ponton paradoxont is szül, hiszen valamilyen szinten mégis csak a csupán primitív, állati ösztönökkel rendelkező ember az, aki jobban ragaszkodik a fajtársaihoz, tehát nála sokkal jobban előtérbe helyeződik a saját túlélésén keresztül a fajfenntartás is, valamint nem korlátozódik le csupán az egyedfenntartás biztosítására. Aminek okát abban látom, hogy a primitívebb életszerveződés vagy kultúra nem bonyolítja túl saját világát, és minden egyede ösztöneiből fakadóan belátja, a túléléshez, a harchoz „csapat munkára” van szüksége. Minél alacsonyabb helyen található egy adott faj az úgynevezett táplálkozási lánc piramisában, annál nagyobb összefogásra, csoportra kell törekedjen ahhoz, hogy fennmaradhasson.

És ha jól belegondolok, ez egészséges esetben (csupán természetes szelekciót feltételezve) így is van, legalábbis így kellene, hogy legyen a megfelelő egyensúly biztosításához.

És itt jön az ember, mint csúcsragadozó! Azt gondolom mi sem állhatunk egyféle igazság osztó szerepében, istenként tündökölve a piramis csúcsán, mint ahogy tesszük azt jelenleg, mindenféle érthetetlen, hibás, beteg ideológia ürügyén, mesterséges szelekcióval megbontva az egyensúlyt, nem törődve a lehetséges káros következményekkel, reális veszélyekkel, akár önmagunk elpusztításával sem. A táplálkozási lánc alá és fölé rendeltségi viszonyának piramisában lehet, hogy mi vagyunk a csúcson az értelmünknek köszönhetően, de mi van, ha ez a piramis összedől, vagy éppen benne van egy jóval hatalmasabb másik általunk ismeretlen természet alkotta láthatatlan építményben, amely bármikor ránk dőlhet, hiszen lehet, hogy az alapjait éppen az ember teszi tönkre, amivel egyébként „ész nélkül” semmi gond sem volna?

(Magyarul idővel, ha a vihar ránk nem dönti, magunkra borítjuk a házunkat, azzal, hogy megbontjuk a fundamentumunkat.)

Természetesen ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy minden ember ész nélkül csinálja, amit tesz. Egyáltalán nem így van! Azt gondolom erről, hogy számos népcsoport, vallás, kultúra, közerkölcs vagy nemzeti identitásból eredő probléma egyszerűen orvosolható volna, a természet ősi, jól működő törvényeinek segítségével is, nem pedig ezen íratlan, ellenben megmásíthatatlan törvények felett álló (csak elméletben), emberek által hozott természetellenes rendeletek, törvényeknek kikiáltott beteg ideológiák, vagy éppen az aktuálisan hibásan "praktizáló" politikai erők döntenének emberi sorsokról, népcsoportokról, vallásokról stb. stb.

(Talán kicsit szélsőséges íze is lehet a leírt gondolataimnak, de nem annak szántam.)

Alacsonyabb szerveződési, primitívebb szinten egyik, csupán ösztöneire támaszkodó egészséges élőlény sem tesz olyat, ami a saját fajtája kihalását eredményezné….

Ez számos kérdést generál bennem. Akkor most, hogy is van ez? Mennél primitívebb egy élőlény, annál több esélye van a túlélésre… Vagy mégsem? Vagy mégis? Akkor hova is tart az ember? Vissza az őskorba, vagy a papucsállatkák és vírusok szintje felé vezet az utunk, avagy teljesen más, egy gépek, számítógépek által irányított mesterséges intelligencia felé?

Bonyolult, összetett, kicsit talán merésznek tűnő, csupán tapasztalatokra építkező és mindenféle tudományos alapot mellőző, vagy csak némileg érintő boncolgatásaimat ezennel ünnepélyesen be is fejezem, hiszen ezt reggelig lehetne folytatni számos és számtalan szürke és színes, fekete és fehér képernyő oldalt telespékelve betűhalmazzal, aminek nem biztos, hogy sok eredménye, ebből következőleg sok értelme volna….

Amiért ma ismét blogírásnak adtam a fejem, az az, hogy már többször is elképzeltem, a világ legkülönfélébb népéből összerakott ideális ember makettjét.

Természetesen ez a modell egy számomra elképzelt ideál, ha a primitív végű evolúciós utat elvetem, csupán belső értékeket tartalmaz, hiszen az emberi külső (anatómiai forma) teljesen szubjektív megítélés, és csupán a viselkedésünknek, belső értékrendünknek kell (kellene!) idomulni, vagy alkalmazkodni a mindenkori közerkölcshöz, az emberi közösségek által hozott és egységesen elfogadott morál törvényeihez. Mint tudjuk ez sajnos sokunknál fordítva, vagy egyáltalán nem működik. Már korábban írtam: Nem várok mást, hiszen még gyermekek vagyunk! L

A belső tulajdonságokhoz, még hozzáveszem egyes népek, népcsoportok, nemzetek velük született, szinte csak rájuk jellemző habitusát, értelmi és érzelmi intelligenciáját, és még sok más mellett egyes népcsoportok egyedi, saját ősi kultúrájából, vagy erkölcsi normáiból eredő az idők során optimalizálódott, vagy éppen kiveszőfélben lévő, számomra megnyerő viselkedés formáit is. (A negatív típusról is írhatnék, de lehet akaratlanul is megemlítenék néhány közszereplőt, így ettől most eltekintenék J )


Tatata! Tatata! Produkcijó! J

Akkor most következzék az általam elképzelt jövő, különféle nemzet fiaiból összerakott, (mindenből egy kicsi elvén) felnőtt értelmes ideális férfi EMBERének modellje, bár szűkíthetném a kört gyermekre és idős emberre, de nem teszem!

J Hozzávalók egy személyre, ebből is, abból is egy ici picit:

-               Amerikai (USA) egyszerű, állatbarát farmer típus, tele reményekkel, szabadságvággyal, segítőkészséggel, aki nem csupán hangoztatja, de a demokrácia és jogállamiság szellemében is él.

-               Brit királyi családhoz méltó, illedelmes, tisztelettudó, lovagias, előzékeny, ősi viselkedési normák a társasági életben és azon kívül

-               Dél-amerikai mozgáskultúra, tánctudás

-               Kubai életfelfogás

-               Spanyol és olasz temperamentum keveréke

-               Egészséges balkáni igazságérzet, egészséges táplálkozás (halak, olajbogyó stb)

-               Arabokra jellemző önfeláldozás, hit, eltökéltség

-               Izraeli családcentrikusság

-               Orosz és Kelet európai műveltségre való vágy, elvhűség

-               Japán becsületesség és kitartás

-               Egészséges, a primitív és ősi törzsek által élt gondtalan, természetből táplálkozó háborítatlan életvitel

-               Francia mentalitás, esztétikára, művészetekre való fogékonyság, a bor a sajtok tisztelete, szerelemre való vágy, fogékonyság

-               Skandináv nyugalom, tulajdon tisztelet és morál

-               Svájci pontosság, megbízhatóság

-               Kínai „minden áron” eltökéltség, termékenység

-               Mongol alkalmazkodó képesség

-               Etióp hosszú távú kitartás

-               Izlandi összefogás

-       Afrikai melegtűrő képesség

-       Eszkimó hidegtűrő képesség

-               Skót romantika

-               És végül, de nem utolsó sorban ősi magyar haza és vendégszeretet, fogékonyság, magas alkohol tűrő képesség, találékonyság, csibészség, mulatós kedv, képzettség

-               Egy Istenben a Lélekben magában az EMBER-ben való hit…

A „belsőség” elkészítésének receptje természetesen nem etalon, mindenki fűszerezheti azt még bármilyen számára fontos és kihagyhatatlan összetevővel, vagy éppen elvehet belőle saját szájízének megfelelően…. J

És lássunk csodát: ismét egy gasztroblogbejegyzés született a végére, a nehezen emészthető, ennek ellenére könnyen elkészíthető ételek digitális szakácskönyvében. J

VV? Szabad a Gazda…? /VasVilla/

VV? Szabad a Gazda…?

/VasVilla/

 Bim Bó a Tehén,

Betyár Bond Gazda

Leány vagy legény,

melyik a  marha?

 

Béget a bika:

- Be’ szép vagy lányka!

Nincs benned hiba

szopós bárányka!

 

- Juj ott egy bivaly!

Lehet, hogy növény ?

Mért’ nézel, mi baj?...

Nekem ez tömény!

 

- Gyüssz ide punna,

Assziszem köllesz!’

Dagad a dunna…

még…, még…, igen Ő lesz…!

 

Trágyadomb, bála,

ló, s romantika..

Lesz nem sokára

„kokasnak tika!”

 

Nézettség mintha,…

s RTL boldog.

- Nézd mennyi birka!

- ugat egy buldog.

 

Tegnap elkövettem egy iszonyatosan nagy, megbocsáthatatlan hibát, ugyanis végignéztem az RTL egyik mezőgazdasági valóság show-ját, a Házasodna a gazdát. Tudom, hogy ezzel a „cselekményemmel” nem voltam egyedül, én mégis azt gondolom, hogy normál körülmények között ennek a műsor típusnak a közelébe sem megyek.

Kérem a tisztelt esküdtszéket vegye enyhítő körülményként figyelembe az alábbiakat!

Egyik ok, amiért tegnap az RTL-t választottam, nevezetesen az, hogy zalai lévén, kíváncsi voltam a helyi gazdák életvitelére, dolgos paraszti hétköznapjaira. Gondoltam erre mi sem alkalmasabb, mint a Házasodna a gazda című műsor, amely valóság show jóvoltából bepillantást nyerhetek majd Belezna és az egyik ottani, mezőgazdaságból élő család életébe.

A másik, amiért a tv készülék elé vetett a sorsom (bár ne tette volna!), hogy muszáj volt kipróbálni a frissen vásárolt távkapcsolómat, ugyanis a régi alkalmatlannak bizonyult bármiféle infraparancs kiadására.

Azt gondoltam én naiv, hogy a VV és hasonló társainál alacsonyabb színvonalú valóság show nem létezik…. És rá kellett jöjjek, de van! De van! De van! De van!

Ez a show tipikusan azon korhatáros, színvonal nélküli műsorok egyike, ahol teljesen felesleges is volna bármilyen korhatárt kiírni (max. távolsági, vagy IQ korlátozást J), ugyanis (saját tapasztalat alapján) az értelmes gyermekek nagy része kortól és nemtől függetlenül már rögtön az elején elhagyja a tv 200 m-es körzetét. Vagy azért, mert nem értik a „tájnyelv” szófordulatait, vagy csupán azon egyszerű oknál fogva, mert már ők is magasabb fokát érték el az emberi egyedfejlődésnek, mint a nevezett show „válogatott” szereplői közül jó néhányan.

Már rögtön az elején gyanakodnom kellett volna, hiszen a készülékem bekapcsolásakor, átváltva az RTL csatornájára, csak egy nagy homály sötét volt látható, érthetetlen makogások és ismeretetlen nyelvű, magyar nyelvtörő hangfoszlányok kíséretében.

És egyszer csak bevillant a világosság, a Beleznai Gazda család! Nem bírom felfogni az egyszerű eszemmel, milyen kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a kiválasztott - szereplőknek a legkisebb jóindulattal sem nevezhető – emberek a képernyőre kerüljenek. Azt már korábban is megtapasztaltam, ha az RTL „vidékre” utazik hírszerzés céljából, sikerül az esetek 99%-ában olyan embereket (pl. hajléktalanok, kocsma bútorok, zavart elméjűek stb.) meginterjúvolni, akik pusztán már a megjelenésükkel (nem is beszélve a kommunikációs készségük hiányáról) lejáratják az ott élő emberek nagy többségét, mintegy primitív szintre beskatulyázva azokat a Fővárosi Emberekhez képest. Tisztelet a kivételnek!

Természetesen ezzel nem szeretném megbántani egyik Budapesten élő tisztességes embertársamat sem, mert őket teljesen más lapon tartom számon, mint a médiát.

Ebben is mint másban, lehet csupán az én készülékemben van a hiba! Mielőtt, még valaki teljesen félreértene, leszögezem nekem elsősorban az ellentéteket (IS) generáló agymosó, agyleamortizáló médiával van elsősorban gondom.

A lélegzetelállítóan egyedi stílusú, hatalmas szókinccsel és félelmetes esztétikai érzékkel megáldott, kreatív gazdákat figyelve, azon rimánkodtam folyamatosan, hogy a meghitt, már-már tanítható, lepusztult szövegű udvarlásaik alkalmával sikerüljön nekik végre egy épkézláb, értelmes összetett mondatot összehozni. De nem! De nem! De nem! De nem!

Tisztában vagyok azzal, akármilyen fura is, hogy nem mindenki alkalmas tv sztárnak, csak azt nem értem, ha nem megy, miért kell erőltetni? Azt gondolnám az előzetes meghallgatások éppen azt a célt szolgálják, hogy megtalálják a legalkalmasabb embert az adott műsor számára. Kicsit úgy érzem, a „Házasodna a gazda”, bármennyire is országunk nagy részére jellemző típusú gazdaembert kíván bemutatni, kicsit lejáratása is a mezőgazdaságban tevékenykedő szakembereknek, még akkor is, ha elsősorban itt most a feleség szerzés az elsődleges célja a játéknak.

Ha valakit esetleg megbántottam, vagy úgy érzi sértő a számára a fenti írásom, akkor az az ember kérem lépjen túl rajtam, mert nem állt szándékomban senkinek a lelkivilágába beletaposni, és természetesen: akinek nem inge, …. J Az alábbi rímhalmazt is csupán paródiának, magánvéleménynek, tragikomédiának szántam!

A végén szeretném megjegyezni, a legnagyobb marha én vagyok, mert végig néztem a néha meglepően látványos természeti képekkel tarkított, ennek ellenére összességében silány valóság show-t, arra várva, hogy a legvégén megjelenik egy felirat: Irigy hónaljmirigy paródia! De nem! De nem! De nem! De nem!

Ehelyett, a műsorban hallható volt egy igencsak slágergyanús, „The Voice szék” fordító nóta, igencsak színvonalas előadásban, és a mai bulvárlapok is gondolom, tele lesznek a szereplők szerelmi hányadtatásaival. Azt a feltevést is megkockáztatom, néhány ember a telefonjáról is küldött szavazatot a játék alatt. J