BenMar: Hihetetlen, de mégis igaz!
Ez a versem jól sikerült,
Csoda szép, sőt gyönyörű;
Tehetségem előkerült
S világszám lett eme MŰ!
Ünnepelnek az emberek,
Én vagyok a legnagyobb!
Nevem zengik utcák, terek
S csapokból is én folyok.
Felszálltam a magas lóra,
Csúcsot döntve haladok,
Ha leesem, első szóra
Ti majd úgyis felraktok.
Ne is lóra, vállatokra
- Magasba föl - vegyetek,
S én leszek a Csomolungma,
Legmagasabb hegyetek!
Virágokat, sokat, szépet,
Öltözőmbe vigyétek!
Főleg sárga rózsát kérek,
Ezt üzenem tinéktek!
- Mindezt a nagy ökörséget
Kérem, el ne higgyétek! -
(Leültél most Te is biztos,
olvasva a versemet;
Gondold azt, hogy ez a piszkos
BenMar megint szédített!)
(2008)
BenMar: Fűzfa poéta
Szomorúfűz életem,
földre húzza ága;
sorsa előtt meghajol,
favágókat várva.
Keze lába belelóg
Ősszel a tócsába,
midőn kénszín testéről
lehullik zöld álma.
Fehér hideg kínozza,
szakad a kabátja;
északi szél pofozza
télen, ha meglátja
Tavasz talpra segíti,
fel is kel az árva;
ám sokáig nem bírja,
elszárad tán Nyárra.
Lelkem mélyén sírhalom
s rajta kopott tábla:
"Életében fűzsíp volt,
nem dalos szép hárfa!"
(2009)
